A demokrácia, mint használt zsebkendő

2014 a szavazás éve. Az elmúlt 25 évben vagy másfél tucat alkalommal volt lehetősége a magyar lakosságnak beleszólnia az állam irányításába. Hol az országos irányításra, hol helyi irányításra, hol pedig a kontinensen való reprezentációra van hatása a választóknak. Ez egy olyan vívmánya a rendszerváltásnak, amit kevés modern országban van módja gyakorolni a lakóknak. Magyarország immáron sokadszorra, idén harmadik alkalommal is bebizonyította, hogy őseink törekvései hiábavalók voltak.

Nemrég ünnepeltük azokat, akik nem féltek vállalni véleményüket!

Nemrég ünnepeltük azokat, akik nem féltek vállalni véleményüket!

Nem a politikáról van szó ebben a cikkben, hanem az elvről. Évszázadokon át autonómiára, majd demokráciára vágyott a magyar. Az évszázados törekvés, a megannyi áldozat, és a modern felfogás végül lehetővé tette, hogy a csonka hazánkban élő polgárok szabadon kifejthessék gondolataikat, véleményüket, sőt erőszak nélkül irányíthassák vezetőiket. A több évtizedes elnyomást követően ’89-et követően már szabad akaratból, szabad megítélés alapján hozhatott döntést minden felnőtt magyar, noha az érdeklődés sosem volt több a választásra jogosultak felénél. Pedig a hőn áhított lehetőség házhoz jött. Azóta a figyelem, és a választási kedv, alkalomról alkalomra csak lankadni látszik, pedig a sors kegyes hozzánk! Tíz éve már, hogy nemcsak határainkon belüli eseményekre vagyunk hatással, hanem Európa ügyeit is befolyásolhatjuk. Ennek ellenére sem vagyunk képesek élni a lehetőséggel. Az érdeklődés ingadozása jellemzően azon múlik, mikor áll fenn extrémitás a politikában.

A megfigyelés borús eredménye sajnos ebben az esetben az, hogy a megemelkedett ingerküszöbünk és tűréshatárunk miatt erre egyre ritkábban van példa.

Minek a lehetőség, ha nincs, ki használja?

Talán túl sokáig szocializálódtak generációk abban, hogy a véleményük mit sem ér. Talán túl sokáig érezték feleslegesnek a törekvéseiket. A szocializmus atmoszférája így is, úgy is azt hitette el, hogy a vezetők tévedhetetlenek. Ez a hamis illúzió viszont további generációk hozzáállását alapozta meg. Talán a sokféle igény sok féle kielégítési módot is igényel, ami annyira felaprózza az eredményt, hogy az súlytalanná válik, ami hatással van a választók önbizalmára is.

Esetleg épp az önbizalom hiánya a probléma? Az, hogy évszázada apátiára van ítélve a magyar, és már az édest is keserűnek érezzük?

Aki vállalja gondolatait, hegyeket mozgathat

Aki vállalja gondolatait, hegyeket mozgathat

Már a tavaszi választások is döbbenetesen alacsony részvételt mutattak. Ezen csak rontott az Uniós választási részvétel. Egyik súlyosabb, mint a másik. Az Unió dolgait az átlag magyar egyébként is megfoghatatlannak érzi egyfelől az információ hiánya és/vagy annak bonyolultsága miatt. Arról nem beszélve, hogy az EU-s működés még mindig annyira távoli a magyar polgároknak, mint Hollywood a nappalinktól. Pedig megfelelő hozzáállással és ambícióval olyan dolgokba is beleszólásunk lehet, ami nemcsak a mi sorsunkat, hanem szomszédjainkéra is hatással lehetne. A tavaszi országgyűlési választási részvétel kevesebb volt az előzőnél. Az önkormányzati pedig még ezt is alulmúlta…

Az eredmény most teljesen irreleváns, a probléma az általános közöny. Nagykanizsán 10 emberből 7 nem rendelkezik véleménnyel. Az emberek 70%-nak teljesen mindegy kik, és miként döntenek a fejük felett, kik lehetnek ellenzékben, kikre bízzák jelenüket, jövőjüket. Azok közül sem vett részt a többség, akik elégedettek, és azok közül sem, akik nem. Érthetetlen! A teljes lakosság (közel 50.000 fő) sorsának befolyásolását immáron 15.000 ember döntötte el. Az eredmény szempontjából az is kijelenthető, hogy a többség sorsát egy szűk réteg határozhatja meg. Vagyis gyermekeink jövőjét passzív felnőttként, néhány aktívéra bízzuk.
Valóban nyugodtak lelkiismerettel tudunk gyermekeink szemébe nézni évek múltán – feltéve, ha elégedetlenek voltunk -, hogy felelős felnőttként mindent megtettünk a jobb sorsuk érdekében? Valóban magabiztosan mondhatjuk nekik később otthon maradt felnőttként – feltéve, ha elégedettek voltunk -, hogy visszaigazoltuk, megerősítettük azt, amiben hittünk?

Mert ne legyenek illúzióink: akik előnyre tettek szert a választások során, milyen magabiztossággal vágnak bele munkájukba, ismerve a részvételi arányt?

Apát és anyát most nem érdekli, hogy neked mi lesz jó holnap... de itt egy virág...

Apát és anyát most nem érdekli, hogy neked mi lesz jó holnap… de itt egy virág…

A lakosság 15%-a adta csak a voksát egy kvázi teljhatalom birtoklására. Tényleg lehet 6000 lakos véleménye annyira meggyőző, hogy kétely nélkül irányíthassanak egy közösséget? A dolog egyszerű: képzeljék el, amikor egy osztályteremben  csak két diák dönti el, mennyi osztálypénzt és mire költenek, hova menjenek kirándulni, és ki lehet hetes! Lehet-e így bizalom az osztálytársak közt? Lehet-e így építeni probléma-konzerválás helyett?

A kérdés nem az, hogy a lehetőségeinket miért nem akarjuk kihasználni…

Ez csak kínos magyarázkodás és felelősség hárítás, amit a felnőtté válók és a már felnőttek előszeretettel alkalmaznak. Egész egyszerűen félünk véleményt formálni, félünk felelősséget vállalni akár akként, hogy rossz döntést is hozunk. De legalább élhetnénk a demokrácia ajándékával!

A kérdés az, hogy mit várunk magunktól a jövőben, ha a jelenben sem vagyunk képesek a polgári értékekkel azonosulni? Illetve gyermekeinktől miként várjuk el később, hogy felelős döntéseket hozzanak, ha mi magunk sem merünk nemhogy dönteni, de még véleményt kinyilvánítani sem?

A dolog egyszerű ez alapján. A városunk, régiónk, országunk, kontinensünk működésében nemcsak azért kell részt venni, hogy változtassunk mikor nem jó, hanem mert közösség építő, csapat erősítő hatása is van, ami nemzetté tesz egy nemzetet, demokratává tesz egy demokratát, és józanná teszi a józant!

Szólj hozzá a Facebookon!
   
loading...

Vélemény, hozzászólás?