Sormás polgármestere a településtől távolabbi területet javasol a befogadótábornak

Sormáson kívülre, egy korábbi honvédségi lőtér területére is kerülhet a településre tervezett ideiglenes befogadótábor – hangzott el az M1 aktuális csatorna péntek esti Híradójában.

Pőcze Edit, a Zala megyei település polgármestere az M1-nek elmondta: azt kérte Pintér Sándor belügyminisztertől, hogy a tábort 3-4 kilométerrel távolabbra építsék meg a falutól. Péntek reggel a tárca helyettes államtitkárával megnézték a területet, aki azt mondta készít egy előterjesztést a miniszternek – mondta a polgármester.

A Magyar Közlöny július 31.-i számában jelent meg a kormányrendelet a Baranya megyei Martonfára és a Zala megyei Sormásra tervezett új ideiglenes befogadó állomásokról.

A települések többször tiltakozásukat fejezték ki a táborok miatt.
    
Korábban Pogácsás Tibor, a Belügyminisztérium önkormányzati államtitkára a települések vezetőivel folytatott tárgyalások után az MTI-nek elmondta, a kormány mindent megtesz azért, hogy a két településen megőrizze a közbiztonságot és biztosítsa a települések zökkenőmentes mindennapi életének feltételeit.

Az államtitkár érthetőnek nevezte a lakossági aggályokat, ugyanakkor hangsúlyozta, hogy az újonnan létrehozandó állomást rövid időre tervezik, és a megvalósítás alatt is folyamatosak lesznek a kormányzati egyeztetések.

Az ezer-ezer fős nyitott intézményekben a menekültkérelem elbírálásáig helyezik el az illegális migránsokat – közölte.

Szólj hozzá a Facebookon!
   
loading...

Vélemény, hozzászólás?