Kis mértékben nőtt nyáron a letenyei magyar-horvát határátkelők forgalma

A tavalyi utasforgalomhoz képest kisebb mértékben nőtt idén nyáron Letenyén a két magyar-horvát határátkelő forgalma, ami három hónap alatt meghaladta az 1,7 milliót.

A Zala Megyei Rendőr-főkapitányságnak az MTI kérésére összeállított adataiból kiderül: idén nyáron közel 1 millió 741 ezer utas vette igénybe Letenyén a közúti vagy autópálya-átkelőt. Számuk két százalékkal magasabb, mint a múlt év három nyári hónapjában volt.
Az Adriai-tenger irányába vezető legjelentősebb magyar határátkelőn minden hónapban nagyobb volt a forgalom a tavalyinál, de augusztusban regisztrálták idén is a legtöbb utast, szám szerint közel 807 ezret. A június 1. és augusztus 31. között Letenyén ki- vagy belépett utasok között a legtöbb magyar, szlovák és lengyel állampolgár volt.
A csaknem 379 ezer magyar utazó a teljes forgalom 21,7 százalékát jelenti, a több mint 330 ezer szlovák 19 százalékkal részesedik, a 256 ezernél is több lengyel pedig arányaiban 14,7 százalékot tesz ki az összesített adatokból. Az utasok számát illetően sorrendben ezután a cseh, a horvát, az ukrán és a román állampolgárok állnak a letenyei határforgalomban. (MTI)

 

Szólj hozzá a Facebookon!
   
loading...

Vélemény, hozzászólás?