Kényszertörölték a Kanizsa TV új vezetőjének korábbi cégét

Érdekes cikket jelentetett meg a Kanizsa Újság, miszerint kényszertörlésre került a Kanizsa TV új vezetőjének, Péter Árpádnak korábbi cége és egy ellenzéki képviselő szerint emiatt Péter nem lehetne cég vezető tisztviselője sem.

Nagy levegő…..

“A pénteki sajtótájékoztatón elhangzott: Nagykanizsa önkormányzata 2015. június 25-i ülésén nevezte ki Péter Béla Árpádot a Kanizsa TV Kft. ügyvezetőjének 5 éves időtartamra, 2015. július 1-től 2020. június 30-ig. A mai napon, tehát pénteken, elérhető cégkivonat alapján a fenti változás nem emelkedett jogerőre.

– Nyilvános adatok alapján utánakerestünk, hogy ennek mi lehet az oka. Kiderült, hogy szintén a mai napon lekérdezett adatok alapján Péter Béla Árpád által korábban vezetett és részben tulajdonolt cég, 2015. május 26-án jogerősen kényszertörlésre került – állította Horváth Jácint.

Majd úgy folytatta: a Cégközlöny 2015. április 22-i számában megjelent nem jogerős végzés alapján, „A bíróság Péter Béla Árpád vezető tisztségviselőt eltiltja a végzés jogerőre emelkedésétől számított 5 évig attól, hogy gazdasági társaságban többségi befolyást szerezzen, nem válhat gazdasági társaság korlátlanul felelős tagjává, egyéni cég tagjává, továbbá nem lehet cég vezető tisztségviselője – összegezte az önkormányzati képviselő, aki eztán kérdéseket tett fel Dénes Sándor polgármesternek, és a kinevezést megszavazó fideszes többség felé a következő közgyűlésre.

Tudtak-e önök a kinevezéskor a fenti tényállásról, erről tájékoztatta-e önöket a pályázó?
A közgyűlés általi kinevezés után a cégbíróság felé a szükséges dokumentumok benyújtásakor kiderült-e a fenti folyamatban lévő ügy?
Milyen intézkedéseket tettek, mikor kiderült önök számára a fenti tényállás?
Tudomásuk szerint Péter Béla Árpád megfellebbezte-e a fenti végzést, és ha igen, mikor várható jogerős döntés az ügyben?
Hogyan történik jelenleg a Kanizsa TV Kft. ügyvezetői feladatainak ellátása a fenti végzés tükrében, veszélyezteti-e ez a TV működését?

Személyes érintettség okán megkerestük Péter Árpádot, aki az alábbiakat közölte lapunkkal:„a cég működésében semmiféle fennakadást nem okoz a volt cége ellen folyó eljárás. A Kanizsa TV, ahogy eddig is, a nézőket szolgálja, és ezután is ezt teszi majd. „

(Forrás: Kanizsa Újság)

Szólj hozzá a Facebookon!
   
loading...

Vélemény, hozzászólás?