7+1 férfitípus, amiből biztosan van egy a környezetedben

A nemrég megjelent cikkünkben tett említés nem volt véletlen, amit szeretnénk egy kicsit továbbfűzni. Sok helyen olvashattak már különféle meghatározást a férfiakról, de itt az ideje egy másik aspektusból is megközelíteni ezeket, mint egy térkép, vagy használati utasítás.

Az evolúció során a férfi attitűdök is változtak, sőt folyamatosan változnak ma is. Ez akár kultúránként is eltérhet, és rendkívül befolyásolja a globalizáció, valamint meglepő módon a női igények is. Az attitűdök diverzitása ugyanis jórészt az igényeknek való megfelelésnek köszönhető, aminek egyrészt szociológiai, másrészt pszichológiai alapjai lehetnek. Ezekben mind megjelenik a szülői háttér, az édesanyával/édesapával való kapcsolat (szülői minta), illetve a családi kereteken kívüli világuk (iskola, munkahely, barátok) hatása is. Mivel erre is érvényes az „ahány ház, annyi szokás” mondás, nehéz tiszta kategóriát meghatározni, és ahogyan a menedzsment tudományokban is millió féle vezetői megkülönböztetés létezik, úgy a férfitípusok is ezerféleképpen permutálhatóak.

Nézzük most a saját kategorizálásunkat…

Macsó

george-clooney-renee-zellweger-leatherheads-afterparty-04Talán a legjellemzőbb férfitípus, ami igen gyakran párosul tudatossággal is. Kevesebbekben van jelen természetesen, gyakrabban figyelhető meg inkább tanult vagy szándékos attitűdként. Az ego igen nagy szerepet kap a macsó férfiak életében, ám ez az „erő” egyben gyengeség is lehet. Igen könnyen elérhető az érzékeny mag a macsós köpeny alatt.  A paradoxon velük kapcsolatban, hogy a nők ezt a típust favorizálják és bírálják is egyben a leginkább. Más szóval van benne rizikó bőven: amennyire izgalmassá tudja tenni a nők életét, annyira meg is keserítheti. Ennek ellenére talán legjellemzőbb típus a történelemben. Munkájában inkább ambicíózus, és tekintélyre törekvő.

Zsarnok

Igazi tesztoszteron bajnok. Az énközpontúság nem hibája, hanem tulajdonsága. jr-ewingValójábanminden döntést egyedül hoz, és kifejezetten sérti a kritika, ami gyerekességet feltételez az általa kreált alá-fölérendeltségi viszonytól függetlenül. A konokságot férfiasnak titulálja, pedig észre sem veszi gyakran, hogy inkább hátráltatja a fejlődésben. Munkahelyen és magánéletben is főleg konfliktusforrás, mint társaság közepe. Többnyire nem párosul hozzá kiemelkedő (érzelmi) intelligencia, inkább erőből menedzseli magát. Párkapcsolati szempontból olyan társat választ, akit „kényelmesen” tud kezelni, és kevés autonómiával is beéri.

Pacsker

136868_1Ellentettje az előzőeknek. Jól ismert típus, aki a kényelmes langyosságot kedveli. Az alárendeltségi viszonyban leggyakrabban ő van alul, de ezt nem is bánja. Szereti, ha anyáskodnak felette, nem nagyon erőlködik a saját igazáért. Gyakran bizonytalan, aki a másiktól várja a döntés meghozatalát vagy a probléma megoldását. Nehezen mond nemet és többnyire megbízható is, éppen ezért mind párkapcsolati, mind munkahelyi szempontból is igen komfortos személyiség egy karakánabb egyén mellett. A hétköznapokban, férfiak körében csúfolt típus, ami nem feltétlenül jelent rosszat a valóságban. Jellemzően az ilyen típusú férfiak nincsenek tisztában azzal, ha ebbe a kategóriába tartoznak, vagy bizonyosan nem ismerik azt el.

Here

Nem mint nemiszerv, hanem mint dologtalan méh. Nem az a kimondottan aktív típus, anyam-ipseinkább lemaradó, követő jellem. Többé kevésbé szerethető egyéniség, ugyanakkor kifejezett teher is lehet passzívsága miatt. A karrierépítés nem fő szempont nála, de elvárásokat szeret állítani. A sültgalamb áhítása és a vegetálás kézzelfogható az ő esetében. Nem áll tőle messze az alap nélküli hedonizmus, amivel nem saját teljesítményét ünnepli, hanem másét élvezi. Munkahelyi szempontból kifejezetten idegesítő jellem, párkapcsolati szempontból főleg kínos. Igen gyakran “mama kedvence” is.

Álmodozó

RonWeasleyIgazi művész típus, aki nem mindig áll két lábbal a földön. Sok mindenbe belefog, de nem nagyon fejezi be a dolgokat. Mindig a tuti üzletet, megoldást keresi, de ritkán találja azt meg. Kicsit “Don Quijote-érzés” tapasztalható vele szemben. Szeretetre méltó egyén, ám sem munkában, sem párkapcsolatban nem annyira megbízható a dekoncentráltsága miatt. A hangulata is igen rapszódikusan változhat, ezért nem is tudják annyira komolyan venni a nők, és a közvetlen környezete sem. Kreatív egyén, aki nem tudja képességét kézben tartani, ennek ellenére a nők kihívást látnak betörésében, megszelidítésében.

Üzletapa

Nemrég itt a DélZalaPressen merült fel először a kategória. Kiszámítható egyén, bobbyaki teljesítmény orientáltságából adódóan gyakran nem tud megálljt parancsolni magának karrierjében, figyelme mégis képes többfelé szakadni, egyebek mellett a családjára is. Igen áhított személy a nők számára, mivel képes és méltó is arra, hogy az életük origója legyen. A balansz kiegyensúlyozott náluk, de rendkívül terheltek is emellett. Az üzletapa típus munkahelyi szempontból is értékes, hiszen a munkájába is éppen annyi energiát fektet, akár a családjába. Ez különösképpen jól kiaknázható, ha a partnere, felettesei nem akarják akarva, akaratlanul a saját igényük felé billenteni. Abban az esetben ugyanis könnyedén felborul a rend, mely a szilárd alapja a személyiségének, így jellemzően nehézséget generálva mindkét irányba. Az üzletapák elvárják a támogatást, ugyanakkor még a kezelhető férfikategóriába tartoznak.

Infantil

zach_galifianakis_REELZ-1Nehezen ébred rá, hogy már nem kamasz többé. Jellemzően keveredik benne az álmodozó, a here, és a zsarnok attitűd is. Fiatalabb lányok a kedvenc társasága, akivel jobban meg tudja értetni magát, de még nincsenek elvárások vele szemben. Tipikusan konfliktus kerülő, nem szeret komoly döntési helyzetbe kerülni. Életigenlése igen érdekessé teszi, de kapcsolatai könnyen ki is égnek a transzformációra való képtelensége miatt. Meglehetősen makacs természetű, aki szeret a saját feje után menni. Miután hibázik, abból nehezen (vagy egyáltalán nem) tanul. Gyakran tapasztalható túlságosan szoros kapcsolat a mamával, aki elnéző támogatásával vélhetően nem is támogatja fia jellemfejlődését. Munkahelyi szempontból rendkívül leleményes, jó ötletember, de felelősséget nem vállal. Kapcsolataiban az egyértelmű kötődésektől igyekszik eltávolodni, vagy ellenkező esetben túlságosan „elhagyja” magát, mint egy örök kamaszfiú.

Spornószexuális

Egy szintén nemrég megjelent DélZalaPress cikkben már olvashattak az amerikai don_jons_addiction_joseph_gordon_levitt.jpg.720x378_q85_cropszociológusok és újságírók által megfigyelt új férfitípusról, ami a metroszexualitás tovább fejlődött változata. A külsőségeknek való megfelelésen túl jelentős hangsúlyt fektet a saját megjelenésének tökéletesítésére, amit sportolással kíván elérni. A sportolás mellett a túlzott szexuális aktivitása is befolyásolja, mely komoly hatással van kapcsolataira. Rokonfajta a macsóval és infantillal, azonban munka szempontjából sokkal megbízhatóbb. Rövid kapcsolatok (akár egyidejű) fenntartása sem ritka nála, melyek külön külön sem érnek túl mélyre nála lelkileg. Inkább mennyiségi hedonizmusra törekszik, mint minőségire. Nők számára tipikusan nagy kihívást jelent betörése, de nem lehetetlen: a spornószexualitás nem örökké tartó állapot, melyet főként a környezete tud befolyásolni.

Szólj hozzá a Facebookon!
   
loading...

Vélemény, hozzászólás?