Felesége karját törte, gyermekeit verte az alkoholista zalakomári férfi

Egy 1972-ben született zalakomári férfi egy nővel élt házasságban, négy gyermekük volt, köztük a 2005-ben és a 2008-ban született fiúk. A férfi gyakran fogyasztott alkoholt, a gyermekekkel durván bánt, ittas állapotban ok nélkül rendszeresen fizikailag és mentálisan bántalmazta őket, akikben emiatt komoly félelem alakult ki.

Egy alkalommal az “apa” az egyik fiú fejét a levesestányérba nyomta, mert az ételt nem akarta megenni, egy másik alkalommal a gyermek fülét elektromos hajvágóval megsértette, majd a síró gyermeket megpofozta, rajta gúnyolódott. Előfordult, hogy a férfi a fiú körmét vágta, aminek során őt az ollóval óvatlanul megvágta, emiatt a gyermek sírni kezdett. Ekkor a férfi indulatba jött és a gyermeket megütötte.

A férfi a gyermekek előtt rendszeresen szidalmazta és bántalmazta a feleségét is, így 2016. december 3-án délután a lakásukon a nőt ököllel többször megütötte, hátracsavarta a bal karját, majd a földre lökte. A nő felkarcsontja a bántalmazás következtében eltört. A férfi a nőt elvitte ugyan a nagykanizsai kórházba, azonban előtte megfenyegette, ezért a nő az orvosi vizsgálat során félelmében azt állította, hogy a sérülése a fürdőszobában való elesés során keletkezett.

A férfi a gyerekeket többször fenyegette azzal, hogy ha a bántalmazásokról bárkinek beszélnek, akkor megöli a nagyszüleiket. A gyermekek viselkedése, iskolai eredményei az átéltek hatására leromlottak.
A férfi és felesége életközössége 2017. év januárjában megszakadt, az “apa” elköltözött, majd a házasságukat felbontották.

A férfi konfliktushelyzetekben agresszív, bántalmazó félként lépett fel, amivel a gyermekek érzelmi fejlődését veszélyeztette. A gyermekek további fejlődésére hosszú távon is fokozott mértékben kihat az apai veszélyeztető magatartás.

Az ügyben a Nagykanizsai Járási Ügyészség kiskorú veszélyeztetésének bűntette, súlyos testi sértés bűntette miatt emelt vádat a napokban – tájékoztatta honlapunkat dr. Pirger Csaba, a Zala Megyei Főügyészség ügyész-szóvivője.