Kitüntették a Zalaerdőt

Zalakaros városnapi ünnepségének keretében 2018. július 20-án Zalakaros turizmusáért és vendéglátásáért kitüntető díjat vett át társaságunk nevében Gál Károly vagyongazdálkodási osztályvezető a cég együttműködő partnerségének, az erdők közjóléti funkcióinak megteremtésében, új és minőségi szolgáltatások létrehozásában (Csiga-túra tanösvény létrehozása, új kilátó építése) nyújtott szerepének elismeréséül.
Köszönjük Zalakaros városnak a megtiszteltetést! – olvasható a Zalaerdő honlapján.

(Novák Ferenc zalakarosi polgármester -j1- átadja az elismerést Gál Károlynak. Fotó: Zalaerdő)

Nyomozás a Zalaerdőnél

“Hűtlen kezelés gyanúja miatt folytat nyomozást ismeretlen tettes ellen a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda a Sefag Zrt. és a Zalaerdő Zrt. vonatkozásában – közölte a Magyar Idők megkeresésére az ORFK.
A Kehi a közelmúltban többek között lopás, csalás és hűtlen kezelés gyanújával tett feljelentést az állami erdészeteknél történt visszaélések feltárása után.
A hivatal több hónapos vizsgálódása alapján hat erdészetnél csaknem másfél milliárd forintos kárt – felesleges kiadást és a rossz gazdálkodás miatt elmaradt bevételt – állapított meg.
A Kehi feljelentése alapján indultak az eljárások
A Kehi már tavaly készített egy gyorsjelentést az erdészetek 2010 és 2013 közötti működéséről.
Az ebben feltárt visszaélések után Lázár János Miniszterelnökséget vezető miniszter elrendelte mind a huszonkét állami tulajdonban lévő erdőgazdaság átvilágítását.”

(Forrás: Magyar Idők)

zalaerdo-nyomozas

Felújítják a kilátótornyot a kanizsai Csótónál

A nagykanizsai Csónakázó tó melletti kilátótorony felújítását és turisztikai vonzerejének növelését, többlet látványosságot és szolgáltatásokat nyújtó átépítését, környezetének fejlesztését a terület vagyonkezelője a Zalaerdő Zrt. vállalta.
A jelenleg biztonsági okokból lezárt torony felújítására a Zalaerdő közbeszerzési eljárást   hirdetett.

nagykanizsa csónakázó tó kilátó

(Jelenleg így néz ki a kanizsai Csótónál a kilátótorony. Fotó: Győrfy Éva)

A tervek szerint többek között újabb kilátószintet építenek ki, de lesz üvegtetővel védett pihenőszint is, a lépcsőteret üvegfal veszi majd körbe.
A fapadlót elbontják és csúszásmentes acélszerkezetű járórácsra cserélik.
Újdonság lesz, hogy a Csótónál lévő kilátótorony díszkivilágítást fog kapni.
Ha kész lesz, a torony alsó szintjén 25-30, a felsőn 15, összességében egy időben nagyjából 40-45 ember lehet az építményben.