Megölte a hajléktalan nőt Zalaegerszegen

Egy 50 éves férfi 2018. telén a zalaegerszegi hajléktalanszállón ismerkedett meg a sértettel. A férfi többszörös visszaeső, 2017-ben feltételesen szabadult emberölés bűntette miatt kiszabott fegyházbüntetéséből.

A férfi és a nő 29 éves nő között szerelmi viszony szövődött, egymásra élettársként tekintettek, mindketten italozó, hajléktalan életmódot folytattak.

(Helyszíneltek a zalai zsaruk az egerszegi Parkerdőben. Fotó: ZMRFK)

Június 14.-én is Zalaegerszegen bolyongtak, majd a délutáni órákban a Parkerdőbe mentek, ahol estig italoztak. A férfi és a nő is erősen ittas állapotba került, amikor éjszaka a férfi szeretkezni akart a nővel, aki a közeledését visszautasította.

A férfi ezután a nőt testszerte ütlegelte és rugdosta, aki a bántalmazás következtében elszenvedett sérülések miatt elhunyt. A holttestét június 15-én, szombaton a reggeli órákban járókelők fedezték fel.

A férfi cselekménye alkalmas a halált okozó testi sértés bűntettének megállapítására.

A szökés veszélyére tekintettel a Zala Megyei Főügyészség indítványozta a férfi letartóztatását, melyről a bíróság kedden fog dönteni – tudatta honlapunkkal dr. Pirger Csaba, a Zala Megyei Főügyészség ügyész-szóvivője.

Zalaegerszegi gyilkosság: békülni akart, de megölte 18 éves barátnőjét

A szombat éjszakai zalaegerszegi emberölés előzménye az volt, hogy a 21 éves gyanúsított békülni akart 18 éves volt barátnőjével, de a lány végleg le akarta zárni a kapcsolatukat – közölte a Zala Megyei Rendőr-főkapitányság (ZMRFK) szóvivője hétfőn sajtótájékoztatón. Nothoff Ingrid azt mondta: rendezett családban élő fiatalok tragédiájáról van szó, amelynek nem voltak előzményei.