Felmentette a bíróság azt a magyarszerdahelyi férfit, aki áramot vezetett a kerítésébe

Felmentette az emberölés bűntettének kísérlete miatti vád alól a Zalaegerszegi Törvényszék azt a most 75 éves férfit, aki áramot vezetett a kerítésébe.

A magyarszerdahelyi vádlott 2014 óta haragos viszonyban állt a telekszomszédjával, mert annak kutyái miatt több alkalommal is vita alakult ki közöttük.  A vád szerint 2015. október 11-e előtt – pontosan meg nem határozható időpontban – lakóháza melléképületéből egy 220 V-ot meghaladó hálózati feszültségű dugaszoló aljzatból egy hosszabbítót vezetett ki az épület külső falához, a kábel végét átalakította, s rákötötte a szomszéddal közös drótkerítésre, majd az egészet áram alá helyezte. A szomszéd 2015. október 11-én reggel 7 után – észlelve, hogy a kerítés több helyen „csillog” – megállapította, hogy a kerítésbe áramot vezettek, majd értesítette a rendőröket. A kiérkező járőrök jelenlétét látva a vádlott megpróbálta lekötni a kerítésről a vezetéket, ám tevékenységét észlelték a rendőrök, s felszólították annak abbahagyására.

Az ügyészi vádirat szerint a kerítés áram alá helyezett szakaszának megérintése  halálos lett volna,  ezért  emberölés bűntettének kísérletével vádolták meg a vádlottat. Arról ugyanis, hogy a közös kerítés áram alatt van, a vádlott nem tájékoztatta sem a szomszédban lakó családot – melynek tagja egy 10 éves gyermek is -, sem saját hozzátartozóit.

Az ügyben a Zalaegerszegi Törvényszék tanácsa 5 tárgyalási napot tartott, amelyek során több, szakértői véleményt szerzett be, s szakértőket hallgatott meg.  A szakvélemények végül azt támasztották alá, hogy az áram alatt lévő kerítés rendkívül rossz állapota folytán halálos veszélyt nem jelentett. Emiatt – bár a történtek tekintetében a vádirattal egyező tényállást állapított meg – a törvényszék a vádlottat felmentette. Az indokolásban elhangzott: a vádlott szándéka még eshetőlegesen sem terjedt ki emberi élet kioltására, vagy testi sértésre. Nem akart bántani senkit, alapos oka volt azt feltételezni, hogy a kerítést nem érinti meg senki azon a rövid szakaszon, ahol az áramütés lehetősége fennállt. A kerítés áram alá helyezésével az volt a célja, hogy a szomszéd kutyáit elrettentse, távol tartsa a saját udvarától.

Az ítélet nem jogerős: az ügyész három napot tartott fenn  a fellebbezés bejelentésére – értesültünk dr. Beznicza Árpádtól a Zalaegerszegi Törvényszék szóvivőjétől.
(Fotók: Zala Megyei Rendőr-főkapitányság)