2024 Zalában: négy ember halt meg lakástűzben

2024-ben összesen 127 lakástűz keletkezett Zala vármegyében, 18-al kevesebb, mint 2023-ban. Az év folyamán 2210 négyzetméternyi épített terület égett le, mintegy háromszázzal kevesebb, mint egy évvel korábban.

Bár a lakástüzek száma csökkent, mégis 4 ember vesztette életét, egyel több, mint 2023-ban. Kallósdon, Zalaegerszegen, Zalaváron és Gelsén volt halálos lakástűz tavaly.

(Gelsén tavaly december 31-én történt halálos lakástűz)

A januári, kallósdi eset volt egyben a vármegyében a leghosszabb ideig tartó oltási munkálat, az egységeknek közel hét órába telt elfojtani a lángokat a 100 négyzetméteres lakóépületben, munkájukat az ott felhalmozott rengeteg lom nehezítette. 

A kigyulladt lakóházakban 12 ember sérült meg, többségük a belélegzett füst miatt. A zalai tűzoltók az égő otthonokból 4 embert mentettek ki. 2024-ben 262 tűzoltóautót riasztottak a vármegyében azért, hogy megfékezzék az ingatlanokban felcsapó lángokat,

Akárcsak 2023-ban, úgy tavalyi is a tüzek pontos keletkezési helyének, okának és idejének tisztázása érdekében 13 lakástűz után indult tűzvizsgálat. 3 lakóház tüzénél merült fel bűncselekmény gyanúja. A leggyakrabban elektromos probléma, nyílt láng használata, a fűtési rendszer hibája, főzés, dohányzás, egyes esetekben pedig avar- vagy szemétégetés vezetett tűzhöz. A legtöbbször a kéményben, konyhában, illetve hálóban csaptak fel a lángok.

Intő jel, hogy a 127 tűzzel érintett ingatlan egyikében sem volt füstérzékelő, holott ahol volt ilyen készülék, ott nem történt tragédia, de még sérülés sem, hiszen a füstérzékelő már a tűz kezdeti fázisában jelzett. 

2024-ben 44 helyszínen mutatták ki a tűzoltók szén-monoxid jelenlétét Zalában, 4-el kevesebbszer, mint 2023-ban. Ugyanakkor jó hír, hogy a mérgező gáz miatt sem sérülés, sem padig haláleset nem történt a vármegyében. Ez részben annak is köszönhető, hogy egyre több otthonban van szén-monoxid-érzékelő, ugyanakkor a Zala Vármegyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság továbbra is arra kéri a lakosságot, hogy akinek nincs, feltétlenül szerezzen be egyet saját maga és családja biztonsága érdekében!  tudatta honlapján a Zala Vármegyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság.

Áldozatot követelt a tűz Gelsén

Az év utolsó napján reggel nyolckor a Zala vármegyei Gelsére riasztották a tűzoltókat. A bejelentés szerint egy családi ház ablakán füst áramlott ki.

A tűzoltók légzőkészülékben hatoltak be a hatvan négyzetméteres Rákóczi Ferenc utcai házba, amelyet teljesen elárasztott a füst.

Hőkamerával vizsgálták át az épületet, rövid idő alatt megtalálták a sűrű füstben az ott élő, ötvenes éveiben járó férfit, azonban az életét már nem lehetett megmenteni.

Egy régi fotel izzott, a tűzoltók az izzást megszüntették, az épületet átvizsgálták. A kutatást és az oltást is nehezítette a házban felhalmozott sok lom. A tűz keletkezési körülményeit a katasztrófavédelem tűzvizsgálati eljárása fogja feltárni.

Egy égő matrac, parázsló szivacs rendkívül erősen füstöl, mert ezek szintetikus anyagokat is tartalmaznak. Ne halmozzunk fel felesleges tárgyakat, lomokat az otthonunkban, mert ezek amellett, hogy tűzveszélyesek, a menekülést is nehezítik – közölte honlapján a Zala Vármegyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság. (Fotók: Katasztrófavédelem és Gelse ÖTE)

Lakástüzek: 9 hónap alatt 4 halott Zalában

2024 első három negyedévében 113 lakástűz keletkezett vármegyénkben, kettővel kevesebb, mint az előző év azonos időszakában. Az esetek során 8-an megsérültek, 4 emberen pedig már nem lehetett segíteni. A lángok 1708 négyzetméteren pusztítottak a tűzzel érintett ingatlanokban.

A vármegyében a leghosszabb ideig tartó oltási munkálat januárban Kallósdon volt, ahol kigyulladt egy családi ház. A lommal telített, mintegy 110 négyzetméteres otthon oltása több mint hét órán keresztül tartott a helyszínre riasztott, négy tűzoltóautóval érkező 16 tűzoltónak. Az eset során egy idős nő életét vesztette. 

Rajta kívül az első kilenc hónapban keletkezett lakástüzekben még három ember vesztette életét, legutóbb Zalaváron. 

Általánosságban elmondható, hogy két-három naponta keletkezik lakástűz a vármegyében. Szeptember végéig a lakástüzekhez összesen 176 tűzoltóautót riasztottak, az egységek pedig közel 80 órát töltöttek a lángok elfojtásával.  

A tüzek pontos keletkezési helyének, okának és idejének tisztázása érdekében 12 lakástűz után indult tűzvizsgálat. A legtöbb alkalommal a kéményben (27 %), konyhában (19 %), illetve hálóban (7 %) csaptak fel a lángok. A leggyakrabban a fűtési rendszer meghibásodása elektromos meghibásodás, illetve nyílt láng használata miatt gyulladt ki épület vármegyénkben. 

Intő jel, hogy a 113 tűzzel érintett otthon egyikében sem volt füstérzékelő, holott ezek a készülékek már a tűz kezdeti fázisában megbízhatóan jeleznek, amikor még van idő cselekedni, az éppen meggyulladt tüzet eloltani, vagy kimenekülni és a tűzoltókat hívni. Az otthon jellegű tüzek száma a fűtési szezonban a legmagasabb, így az előttünk álló hónapokban még nagyobb odafigyelésre lesz szükség.

Szén-monoxid miatt 2024 első kilenc hónapjában 79-szer hívták a zalai tűzoltókat, akik 38 helyszínen ki is mutatták a mérgező gáz jelenlétét. Jó hír, hogy a CO-érzékelők egyre nagyobb, de még mindig nem elégséges elterjedése miatt az esetek során senki sem sérült meg Zalában

A mérgező szén-monoxid akkor jön létre, ha beltérben nyílt láng van, és a tűz környezetében nem megfelelő a levegő-utánpótlás. Ha elérhető a vízmelegítőnk, vagy fűtőeszközünk égéstere, látható a láng, akkor mindenképpen vásároljunk egy jó minőségű szén-monoxid-érzékelőt otthonra – hívta fel a figyelmet honlapján a Zala Vármegyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság.