Újabb áldozatot követelt a lakástűz, ezúttal Zalakaroson

Vasárnap délelőtt, nem sokkal fél 11 előtt érkezett jelzés a katasztrófavédelemhez, amely szerint egy zalakarosi, Fő utcai családi ház idős lakója nem ad életjelet magáról. A bejelentő elmondta azt is, hogy a bejárati ajtó kulcsra van zárva, odabentről pedig folyamatos jelzést ad egy szén-monoxid-érzékelő.

Hat zalakarosi tűzoltó egy járművel perceken belül a helyszínre érkezett, akik a százhúsz négyzetméteres ingatlannal egybeépített nyolcvan négyzetméteres melléképületben egy korábbi tűz nyomait észlelték, az ablakok is erősen kormozódtak. A tűzoltók a melléképület ajtaját kinyitották, és az előszobában egy holttestet találtak.

Nem zárható ki, hogy menekülés közben szenvedett halálos füstmérgezést a ház lakója. A tűz egy húsz négyzetméteres hálószobát érintett, ahol hősugárzó, heverő, ülőgarnitúra és függöny égett.

A katasztrófavédelem a tűz pontos keletkezési idejét, helyét és okát vizsgálja.

A lakástüzek 99 százaléka emberi gondatlanságra vezethető vissza. Szintén 99 százalékuk reggel hat és este tizenegy óra között történik, amikor aktívak vagyunk. Ha minden otthonban lenne legalább egy füstérzékelő, a tragédiák megelőzhetőek lennének – tájékoztatott vasárnap kora délután a Zala Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság.