Gelsén tartották fogva az eltűnt 17 éves lányt

A Pest megyei rendőrök elfogták azt a 20 éves nőt és 21 éves férfi társát, akik a gyanú szerint egy fiatal lányt bántalmazással és fenyegetéssel kényszerítettek arra, hogy ismeretlen férfiaknak pénzért „szolgáltatás” nyújtson. Cserébe náluk lakhatott és élelmezték.

Egy örkényi férfi tett feljelentést még május 27-én a Dabasi Rendőrkapitányságon, mivel 17 éves lánya egy szombathelyi lakásból, titokban telefonált, hogy fogva tartják és verik. A tinédzser fényképeket, valamint fogvatartása lehetséges helyszíneit is elküldte üzenetben.

A Pest megyei nyomozók a helyi kollégákkal kiegészülve a megadott helyszíneket, és a környező településeken több további lehetséges helyszínt is átfogóan és visszatérően ellenőrzésük alatt tartottak.

Az áldozatra az összehangolt és megtervezett felderítő munkának köszönhetően június 3-án egy gelsei házban találták rá. Fogvatartóin, a 20 éves tiszalöki L. Karolinán és a 21 éves szombathelyi H. Rolandon ellentmondást nem tűrően ütöttek rajta. Kihallgatásukon H. Roland a gyanúsítás ellen panasszal élt, vallomást nem tett, L. Karolina a terhére rótt bűncselekmény elkövetését elismerte, de nem vallott.

A nyomozóknak összeállt a kép, a kizsákmányolás tetten érhető volt. A kiskorú lány néhány nap alatt megismerkedett, majd összeköltözött H. Rolanddal annak ellenére, hogy tudta, újdonsült párja lányokat „futtat”. Aggályait a férfi azzal oszlatta el, hogy meggyőzte, rá nem így kíván tekinteni. A lány státusza azonban egy pillanat alatt egyértelművé vált, a 21 éves férfi ütötte, rugdosta jelentéktelen dolgok miatt, majd egy alkalommal közölte vele, hogy „futtatva lesz, mert csak így tudnak egyről a kettőre jutni”.

A lány a H. Roland által készített és kezelt internetes oldalakon megjelentetett hirdetésekre jelentkező férfiakkal létesített kapcsolatokért járó pénzt minden alkalommal L. Karolina vette át, aki a nem elvárt minőségű „munkavégzés” miatt a férfit áldozatuk verésére is biztatta. Az is kiderült, az elkövetők felkutatására tett intézkedés elől – félve a lebukástól – H. Roland egy szombathelyi házból az ablakon keresztül menekült el. Magával rángatta a lányt, majd mindketten a férfi gelsei rokonainál húzták meg magukat, de hiába.

A Pest Megyei Rendőr-főkapitányság Felderítő Osztálya többek között emberkereskedelem és kényszermunka bűntett ügyében is indított eljárást a páros ügyében, amelyben súlyosbító tényező, hogy a fogvatartott lány még 18 éves sem volt – közölte a rendőrség honlapján a szerdán a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság.

A náluk lakó lányt futtatták

A Zala Megyei Rendőr-főkapitányság nyomozást folytatott üzletszerűen elkövetett emberkereskedelem bűntette és más bűncselekmény megalapozott gyanúja miatt egy férfi és társai ellen.

A férfi élettársával együttműködve intim együttlétre több személy részére megszerezte a náluk lakó lányt, aki a szolgáltatásaiért kapott pénzzel a férfinek elszámolt, az ily módon szerzett pénzből finanszírozta életvitelüket. A nyomozó hatóság a cselekmény teljes körű felderítése érdekében igyekezett felkutatni azokat a személyeket, akik a lány szolgáltatásait a férfi szervezésében anyagi ellenszolgáltatás fejében igénybe vették.

A nyomozás során így került látókörbe egy 39 éves gelsei személy, aki a férfi közreműködésével két alkalommal, 2018. augusztus 7-én és szeptember 15-én vette igénybe a lány szolgáltatásait. A részleteket, így az időpontot, helyszínt és a szolgáltatásért fizetendő összeget a férfivel telefonon egyeztette.

A gelsei férfit a nyomozó hatóság tavaly szeptember 17-én hallgatta ki tanúként. A hamis tanúzás törvényes következményeire történt figyelmeztetést követően tagadta, hogy a férfi neki nőt közvetített volna, konkrét kérdésre tagadta azt is, hogy a lánnyal bármikor intim kapcsolata lett volna, valótlanul azt állította, hogy neki a férfi a lányt nem kapta meg. 2018. december 1-én történt folytatólagos kihallgatása során a férfivel folytatott telefonbeszélgetések elé tárása után sem tett érdemi, a valóságnak megfelelő vallomást.

A Zalaegerszegi Járási Ügyészség büntető ügyben elkövetett hamis tanúzás bűntette miatt emelt vádat – tudta meg honlapunk dr. Pirger Csabától, a Zala Megyei Főügyészség ügyész-szóvivőjétől.

Rabszolgatartó család tagjait tartóztatták le Zalában

Letartóztattak egy 41 éves nőt, valamint a fiát és egyik lányát, mert a gyanú szerint évek óta több embert is „rabszolgaként” tartottak és használtak ki Pakodon – erősítette meg a Zalai Hírlap információját csütörtökön a Zala Megyei Főügyészség szóvivője. Pirger Csaba elmondta: januárban egy 24 éves nő került kórházba kétoldali tüdőgyulladással, életveszélyes, kihűléshez közeli állapotban, így indult nyomozás, amely az…

Rabszolgatartó család tagjait tartóztatták le Zalában

Letartóztattak egy 41 éves nőt, valamint a fiát és egyik lányát, mert a gyanú szerint évek óta több embert is „rabszolgaként” tartottak és használtak ki Pakodon – erősítette meg a Zalai Hírlap információját csütörtökön a Zala Megyei Főügyészség szóvivője.

Pirger Csaba elmondta: januárban egy 24 éves nő került kórházba kétoldali tüdőgyulladással, életveszélyes, kihűléshez közeli állapotban, így indult nyomozás, amely az előzményekre is fényt derített.

Ennek következményeként a Pakodon élő család tagjai közül az anyát, huszonéves fiát és hasonló korú lányát a bíróság szerdán letartóztatásba, egy másik lányát pedig bűnügyi felügyelet alá helyezte.

A család tagjai hónapokkal korábban ígéretekkel vették rá a 24 éves nőt, hogy költözzön hozzájuk. Ezután azonban kihasználták, mostoha körülmények között lakott náluk, kölcsönök felvételére kényszerítették, majd a pénzét elvették, valamint rendszeresen bántalmazták, éheztették.

Fény derült arra is, hogy 2015-ben hasonló körülmények között szállásoltak el egy férfit, akit ugyancsak megfosztottak személyi szabadságától, dolgoztatták, bántalmazták, éheztették. Őt is rákényszerítették, hogy kölcsönöket vegyen fel, a pénzt pedig elvették tőle, végül harmadik próbálkozásra tudott megszökni, hogy rendőri segítséget kérjen.

Pirger Csaba hozzátette: felmerült a gyanúja annak, hogy korábban szintén sanyarú körülmények között tartottak még egy férfit, aki ugyancsak leromlott egészségi állapotban került kórházba, és ott nem sokkal később meghalt.

A Zala Megyei Főügyészség indítványa alapján a társtettesként elkövetett emberkereskedelem bűntettével gyanúsítható családtagok közül hármat letartóztattak, egynek pedig elrendelték a bűnügyi felügyeletét.

Alaposan feltehető, hogy összebeszéléssel, áldozataik megfélemlítésével az eljárást megnehezítenék, a fiatal nő ugyanis a szembesítéskor, fenyegetések hatására visszavonta terhelő vallomását – jelezte a szóvivő. MTI