4 év alatt 777 milliót keresett a zalai díler, adócsaláson bukott meg

A Zala megyei férfi olyan bódító hatású szereket terjesztett online, amik nem szerepeltek sem a kábítószerek, sem az új pszichoaktív szerek listáján, így emiatt nem lehetett felelősségre vonni. Bevallásokat azonban nem nyújtott be és adót sem fizetett a netes kereskedés után, így a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) munkatársai is kopogtattak nála. Költségvetési csalásért akár 10 évet is kaphat.

A férfit korábban már a román hatóságok is körözték, Magyarországon 2017 óta foglalkozott online terjesztéssel. A bódító szereket csomagként küldte el a megrendelőknek, feladóként fiktív személyneveket használt. A megrendelések ellenértékét jellemzően ukrán strómanok nevére nyitott bankszámlákra kérte, és különböző ATM-ekből készpénzben vette fel. Csak 2020-ban majdnem 10 ezer csomagot adott fel több mint 1,5 tonna összsúllyal. Az összesített adatok szerint 2017-től a vásárlók több mint 777 millió forintot utaltak át neki.

A szakértői vizsgálatból kiderült, hogy a terjesztett szer sem kábítószernek, sem új pszichoaktív anyagnak nem számít, emiatt a Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság felderítői az eladót nem tudták felelősségre vonni. Itt jöttek a képbe a NAV nyugat-dunántúli nyomozói, akik megállapították, hogy a férfi az internetes kereskedelemből származó több száz milliós bevétele után egyáltalán nem adózott, összesen több mint 312 milliós kárt okozott a költségvetésnek.

A NAV munkatársai 7 helyszínen kutattak, 3 ingatlant vettek zár alá, több százezer forintnyi készpénzt, bankszámlapénzt, nagy értékű órákat foglaltak összesen csaknem 150 millió forint értékben. Találtak még több tucat, strómanok nevére szóló bankkártyát, több száz SIM-kártyát és 60 „buta” telefont is, amik a számlanyitásokhoz voltak szükségesek. Az akcióban a rendőrök – a NAV kábítószer-, cigaretta- és bankjegykereső kutyájának jelzése alapján – három helyszínen foglaltak kábítószergyanús anyagokat.

A NAV különösen nagy vagyoni hátrányt okozó, üzletszerűen elkövetett költségvetési csalás miatt nyomoz, a férfi az adócsalás miatt kár 10 évet is kaphat. (Forrás és fotó: nav.gov.hu médiaszerver)

Honlapunk más forrásból úgy értesült, hogy a Zala megyei állandó lakóhellyel rendelkező férfit egy fővárosi lakásban fogták el.