Üzleti vállalkozás indítása Németországban

Amennyiben egy ideje azt tervezi, hogy remek ötletnek bizonyulna a németországi cégalapítás, akkor ez a cikk Önnek szól!

Németországot az európai üzleti szféra egyik legkimagaslóbb országaként tarthatjuk számon; a maga rendkívüli infrastruktúrájával és modern telekommunikációs hálózatával. Az ország nyitottan áll a magasan képzett (nem csupán németországi!) szakemberek innovatív tervei (termékei) előtt – ekként biztosítva életképes bázist számos vállalkozói ötlet számára.

A szellemi tulajdont a német cégalapítás során és ezt követően is nagy becsben tartják. A találmányok, a vállalatok logó, valamint a cég koncepcióinak védelmét a szerzői jogok, a szabadalmi törvény és a védjegyjog védelmezi.

A németországi adók

Amennyiben németországi cégalapításon töri a fejét, érdemes időben képben lenni az ország adózását illetően. Németországban a főbb adókat az úgynevezett Gewerbesteuer – kereskedelmi adó foglalja magában. A Körperschaftsteuer, vagyis a társasági adó a bejegyzett vállalkozások esetében lép képbe. Emellett pedig meg kell említeni a Mehrwersteuer néven szerepeltetett hozzáadott érték-adót is.

Ha nem tud egymaga eligazodni az adózások kérdésében, forduljon a professzionális információs központokhoz, ahol a vállalkozók ingyenes tanácsadásban részesülnek. Segédkezet nyújtanak a finanszírozási kérdésekben, valamint a megfelelő hálózatok megtalálásában egyaránt.

Ki segíthet a Németországi cégalapításban?

Ha azon kapja magát, hogy az elmúlt időkben szinte napi rendszerességgel az eladó német cégek listáját böngészi, nagy esélye van annak, hogy tovább tájékozódik a témában.

A cégalapítás Németországban már csak a versenyszabadság tiszteletben tartása perspektívájából is vonzó lehet, melynek keretében a cégeket és a polgárok választását, döntését is tiszteletben tartják a demokratikus alaprend szerint.

Amennyiben a német cégalapítás terve megszületett Önben érdemes figyelembe vennie azt is, hogy ebben a fejlett országban gazdaságpolitikai szempontokat is figyelembe vesznek. A versenyjog által garantálható, hogy a konkurens cégek nem közvetíthetnek a célközönség felé az Ön termékeivel összefüggő hamis állításokat azzal a céllal, hogy az ügyfeleket maguk felé tereljék.

Németország nem zárkózik el a bevándorlók elől, így érthető módon mágnesként vonzza a legkülönfélébb kulturális háttérrel rendelkező nemzetközi ügyfeleket. A négy évvel ezelőtti külföldi cégalapítók akkor 1,5 millióban kimutatott aránya, egyre csak növekszik. A nyelvi ás kulturális sokszínűséget előnyként kezelő országban a Mittelstand-társaságok több mint 20 százaléka aktívnak bizonyul a nemzetközi piacokon is.

A gyakorlatorientált, magasan képzett szakemberek számára (is) kiválóan alkalmas a cégalapítás Németországban, melynek eredményeképpen Németország a 2016-os évben közel 70 ezer szabadalmi bejelentést tudott elkönyvelni.

A 2007 és 2011 közötti Mittelstand-alkalmazottak száma, mintegy dacolva a gazdasági válsággal: több mint 2 millióval nőtt. Az előbb említett Mittelstandot a német gazdaságra jellemző KKV-k közössége alkotja.

A cégalapítás Németországban számos előnnyel jár (a fent vázoltak mellett), tudniillik:

  • egy változatos és sokszínű társadalom részévé válhat
  • európai szinten kimagasló életminőséget kínál
  • több millió külföldi országból származó ember érzi az országot otthonának
  • mind a magánéletben, mind pedig a vállalkozásban nagyszerű lehetőségekkel találkozhatnak!