Feldolgozták az elütött vadakat, aztán kopogtak a rendőrök

A Zalaegerszegi Járásbíróság a 2023. szeptember 8. napján megtartott előkészítő ülésen nem jogerős ítéletet hozott annak a két férfinak az ügyében, akik jogtalanul jutottak vad tetemekhez.

A vádlottak 2022. január 8-án hajnalban a pusztaedericsi kocsmában tartózkodtak, amikor egy számukra ismeretlen társaság felajánlotta nekik egy elütött őz tetemét.

(A fotó illusztráció)

A Válickavölgye Vadásztársaság tulajdonát képező állatot az I. rendű vádlott házához vitték, ahol feldolgozták, majd a húst elrejtették az ingatlan udvarán álló autóban.

A két férfi még ugyanezen a napon a település egy lakatlan házához ment, amit a II. rendű vádlott meg akart vásárolni. Útközben észrevettek két szarvas tetemet, amelyeket behúzták az üres ingatlan melléképületébe, majd megkezdték a feldolgozásukat.

A vádlottak összesen 305.000 forint kárt okoztak. 

A Zalaegerszegi Járásbíróság a történteket elismerő, a bűnösségüket beismerő és a tárgyaláshoz való jogukról lemondó vádlottakat bűnösnek mondta ki pénzmosás bűntettében és lopás vétségében. Az előbbi esetben azért mert, a Btk. 399. §. (4) bekezdés a) pontja szerint pénzmosást követ el az is, aki a más által elkövetett büntetendő cselekményből származó vagyont (jelen esetben az elütött őzet) megszerzi, felette rendelkezési jogosultságot szerez. A bíróság mindkettőjüket 10 hónap börtönbüntetésre ítélte, amelynek végrehajtását 2 év próbaidőre felfüggesztette.

Az ítéletet a vádlottak és védőik elfogadták, míg az ügyész 3 napot tartott fenn a fellebbezés megfontolására – közölte honlapunkkal dr. Vándor Virág, a Zalaegerszegi Törvényszék sajtószóvivője.

Előzmények

Szarvasveszély Zalában!

A Zala Megyei Rendőr-főkapitányság a vadonélő állatok okozta balesetek megelőzésének lehetőségeire hívja fel a figyelmet.

A Zala Megyei Rendőr-főkapitányság továbbra is kiemelt figyelmet fordít a balesetek megelőzésére, ezért október 4-én délután „Vigyázat, szarvasveszély!” elnevezésű baleset-megelőzési kampányt tartottak a zalaegerszegi rendőrök az Országos Magyar Vadászkamara Zala Megyei Területi Szervezetével együttműködve.

A 74-es és 76-os számú főutak a baleseti adatok alapján kiemelt kockázatúak, ezért az itt közlekedő járművezetők figyelmét a rendőrök felhívták arra, hogy a vadveszélyes útszakaszokon mire figyeljenek, és hogyan előzhetik meg a baleseteket. A rendőrök a jó tanácsok mellé vadriasztó sípot is átadtak a közlekedőknek, és azok felszerelésében is segítettek.

Ősszel különösen nagy a szarvasok elütésének veszélye. Ez abból adódik, hogy októbertől elejétől november közepéig tart a „szarvasok násza”, a szaknyelven barcogásnak nevezett üzekedési időszak. Ilyenkor szarvasokkal lakott területen kívül szinte bárhol találkozhatunk. A bikák bőgési időszakában az állatok jóval aktívabbak, alapvető óvatosság, veszélyérzet és körültekintés nélkül szaladhatnak ki az úttestre.

A közúti közlekedési balesetek megelőzése érdekében a Zala Megyei Rendőr-főkapitányság (ZMRFK) arra kéri a járművezetőket, hogy a vadveszélyes útszakaszokon fokozott figyelemmel közlekedjenek, tartsanak nagyobb követési távolságot, és ha vadat látnak lassítsanak!

… hogy mindenki hazaérjen! – hívta fel a figyelmet a ZMRFK.

Szarvassal ütközött egy mentőautó Zalaegerszegen – Videóval

Megsérült egy mentőautó személyzete, amikor járművükkel egy nagyjából 150 kilogrammos szarvasnak ütköztek szerda délután Zalaegerszegen – tájékoztatta a Zala Megyei Rendőr-főkapitányság sajtófőnöke az MTI-t. Nothoff Ingrid elmondta: az Alsóerdei úton történt a baleset, a mentőautó megkülönböztető jelzést nem használva, beteg nélkül tartott Gellénháza irányába, amikor a szarvasbika elé ugrott.

Veszélyes az őznász Zalában is!

Itt az őznász időszaka, ilyenkor az őzek jóval aktívabbak, ugyanakkor figyelmetlenebbek és óvatlanabbak is, ami fokozza a balesetveszélyt. Ebben az időszakban a nap bármely szakában találkozhatnak a közlekedők az állatokkal az utakon, akár a lakott területek közvetlen közelében is. Jellemzően nagy sebességgel ugranak a jármű elé, így a szokásosnál is nehezebb elkerülni a nem kívánt találkozást.

Ha lakott területen kívül közlekednek – különösen azokon az útszakaszokon, amelyeket „Vadállatok” veszélyt jelző táblával jelölnek meg – számolni kell a vadállatok megjelenésével. Készüljenek fel előre a vadon élő állatok által okozott veszélyhelyzetekre, és tegyenek meg mindent a balesetek megelőzéséért!

  • Lassítsanak! A megengedett legnagyobb sebesség nem azt jelenti, hogy annyival is kell haladni. Ha lakott területen kívül 90 helyett csak 80 km/óra sebességgel mennek, jóval több idejük lesz reagálnia egy hirtelen felbukkanó vadra.
  • Ne telefonáljanak! Ha másra figyelnek, lassabban tudnak reagálni. Lehet, hogy egy vad áll az úton a következő kanyarban, vagy a következő bukkanó mögött.
  • Kapcsolják be a biztonsági övet!
  • Kapcsolják fel a távolsági fényszórót lakott területen kívül! Így nagyobb területet láthatnak át. Szembejövő forgalom esetén természetesen kapcsolják le a reflektort!
  • Szembejövő forgalomnál nehezebb észrevenni a közelben lévő vadállatokat. A sebesség csökkentése segíthet.
  • Tartsanak nagyobb követési távolságot!
  • Folyamatosan figyeljék az út mindkét oldalát! Vezetés közben az emberek hajlamosak elgondolkodni – különösen éjszaka egy kihalt úton.
  • A vadállatok kiszámíthatatlanul viselkednek. Van, hogy nem mozdulnak, de az is lehet, hogy megugranak és valamelyik irányba vágtatni kezdenek. Ha vadat látnak, lassítsanak!
  • Ha egy őzet vagy szarvast láttak, számítsanak többre is! Általában ezek az állatok csoportokba verődve közlekednek.
  • Dudáljanak, ha vadállat van az úttesten! A fényszóróba nézve nem biztos, hogy látják a járművet, a hangjelzés segíthet nekik, hogy tudják, merről jön a veszély. Vigyázzanak azonban, ha az állat nem az úton áll lehet, hogy a hangtól megriad és pont a kocsi elé ugrik.
  • Lakott területen belül is találkozhatnak őzekkel vagy más vadállatokkal. Általában sötétedés után jönnek elő, de gyakorlatilag bárhol és bármikor felbukkanhatnak.
  • Vészfékezzenek, ha hirtelen nagytestű vad kerül a gépkocsi elé és adjanak hangjelzést!
  • Ha elpusztult, vagy haldokló vadállatot látnak az úton, hívják a 112-es segélyhívó számot! Ne próbálják meg lehúzni az úttestről, mert lehet, hogy még életben van és egy rémült állat súlyos sérülést okozhat patáival, agancsával vagy harapásával.
  • Az elpusztult állatot ne vigyék magukkal, mert az lopásnak számít- közölte a jó tanácsokat a Zala Megyei Rendőr-főkapitányság

Vadgázolás Zalaszentbalázs és Bocska között

Pénteken éjszaka Zalaszentbalázs és Bocska közötti útszakaszon egy személygépkocsi vadat gázolt. Az eset során szerencsére személyi sérülés nem történt. A jármű áramtalanítását, illetve az úttest megtisztítását elvégeztük. Az autóban 5 fő utazott. Mivel a jármű a sérülései miatt nem folytathatta útját és a benne utazók nem környékbeliek, ezért az ideiglenes szállásukról településünkön gondoskodtunk, őket az egyesület ügyintéző gépjárműjével a szállásra…

Vadgázolás Zalaszentbalázs és Bocska között

Pénteken éjszaka Zalaszentbalázs és Bocska közötti útszakaszon egy személygépkocsi vadat gázolt. Az eset során szerencsére személyi sérülés nem történt.

A jármű áramtalanítását, illetve az úttest megtisztítását elvégeztük. Az autóban 5 fő utazott.

Mivel a jármű a sérülései miatt nem folytathatta útját és a benne utazók nem környékbeliek, ezért az ideiglenes szállásukról településünkön gondoskodtunk, őket az egyesület ügyintéző gépjárműjével a szállásra szállítottuk – írta Facebook oldalán a Gelsei Önkéntes Tűzoltó Egyesület.

(Fotók: Gelse ÖTE)

Vad miatt vészfékezett, hátulról belerohantak

Sajnos egyre több a vadbaleset Zala megyében.
A legutóbbi személyi sérüléses,anyagi káros hétfőn este 20 óra körüli időben történt, amikor a 76-os főúton, Kisbucsa közelében, a 42-es kilométernél egy vad futott át egy arra közlekedő személyautó előtt ami hirtelen fékezett és egy másik jármű hátulról belerohant.

A zalaegerszegi hivatásos tűzoltók áramtalanították a balesetet szenvedett járműveket.
A baleset során egy ember megsérült, őt a mentők kórházba szállították.
(Forrás és fotók: Zala Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság)

Vadat ütött el, majd árokba hajtott egy autós Nagykanizsánál

Egy személyautó vaddal ütközött, majd az árokba hajtott a 74-es főúton Nagykanizsa külterületén.
A járművet a nagykanizsai hivatásos tűzoltók áramtalanították.
A hétfőn hajnalban fél négy körüli időben történt vadbaleset során szerencsére személyi sérülés nem történt.
A gépkocsiban jelentős anyagi kár keletkezett.
A katasztrófavédelem hírében azt nem részletezte, hogy milyen vad ugrott az autó elé.
Fotók: Pesti Márk tűzoltó őrmester – Nagykanizsa HTP.
(Forrás:Zala Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság)

200 kilós szarvasbikával ütközött egy autós az M7-esen Rigyácnál

Kedden hajnali fél háromkor szerencsés kimenetelű baleset történt az M7-es autópálya Zala megyei szakaszán a 222 kilométerszelvénynél, Rigyác közelében.

Mint megtudtuk, egy közel 200 kilós szarvasbika ugrott egy luxusterepjáró elé, az ütközés következtében az autó totálkárosra tört, a vad elpusztult.

A szerencse a szerencsétlenségben (ha fogalmazhatunk így) az volt, hogy a mintegy 3 tonnás, szlovák rendszámú Jeep Cheroke annyira masszív és biztonságosnak mondható autó, hogy a benne utazó két felnőtt és két gyermek nem sérült meg.

A család éppen horvátországi nyaralásra indult.

Úgy értesültünk, akár tragédia is történhetett volna, ha a terepjáró után haladó Mercedes személyautó ütközik a szarvasbikával, amely lényegesebben sérülékenyebb, mint a terepjáró.

A sérült járművet a nagykanizsai tűzoltók levontatták az útról és áramtalanították, majd egy telephelyre szállították.

Az viszont furcsa, hogy az M7-es autópálya mellett felhúzott vadkerítések ellenére miképpen kerülhetett a hatalmas állat a nagy sebességgel haladó autók közé.

(Fotók: Facebook)

Időközben egy olvasónktól kaptuk ezt a fotót, amin az látszik, hogy a baleset környékén – Rigyácnál – így néz ki a felszakított vadkerítés az M7-esen.

Őz miatt sérülések, totálkár Kanizsánál

Két ember sérült meg, egyikük súlyosan, amikor a múlt héten vasárnap a 74-es főúton Nagykanizsa közelében őz ugrott az útra.
A sofőr próbálta elrántani a kormányt, hogy kikerülje az állatot, de nem sikerült neki, sőt közben összeütközött egy szemből érkező autóval.
Mindkét autó totálkáros lett.

 


A rendőrség azt javasolja: vezetés közben figyeljék az út mindkét oldalát és inkább lassabban közlekedjenek.
Ha a vadat a sofőrök későn veszik észre, inkább vészfékezzenek, a kiugró állatott kikerülni ugyanis veszélyesebb.
(Forrás:  RTL Klub)

 

Őzzel ütközött egy autó Nagykanizsánál

A Zala Megyei Rendőr-főkapitányság illetékességi területén az elmúlt 24 órában a rendőrök négy anyagi kárral járó közúti közlekedési baleset helyszínén intézkedtek.

A zalai járőrök három főt fogtak el és négy főt állítottak elő bűncselekmény elkövetésének gyanúja, illetve szabálysértés miatt.

Nagykanizsa külterületén május 23-án (kedden) hajnali 1 óra 40 perckor egy Ford Mondeo típusú személyautó sofőrje őzet ütött el.
A balesetben személyi sérülés nem történt, a járműben anyagi kár keletkezett.

(Forrás és fotó: Zala Megyei Rendőr-főkapitányság)

Vadak ugrottak az autók elé

A Zala Megyei Rendőr-főkapitányság (ZMRFK) tájékoztatása szerint két vadbaleset, vadelütés is történt a napokban a megyében. Közülük egy Újudvar környékén.

Pénteken este 18 óra után Újudvar és Kámáncspuszta között egy Mitsubishi Lancer személyautó sofőrje elé ugrott egy szarvastehén.

A kocsiban jelentős kár keletkezett, a vad elpusztult.

Ugyanezen a napon Balatongyörök külterületén vaddisznó konda futott egy Volkswagen Golf elé.

A sofőr már nem tudta elkerülni az ütközést és két vadat is elütött, amelyek szintén elpusztultak.

Kérjük a gépjárművezetőket, hogy mindig az aktuális út és látási viszonyoknak megfelelően közlekedjenek! – hívta fel az autósok figyelmét a ZMRFK.

1 2