Traktort lopott Zalában, haza is vitte

Egy 1989-ben született kemendollári férfi tavaly december 24-én reggel jogtalan eltulajdonítási szándékkal megjelent a Lakhegy, Petőfi út 168. szám melletti szántóföldön leállított, forgalomból már kivont, azonban működőképes, MTZ 80 típusú traktornál.

A férfi egy nála lévő ismeretlen eszközzel a lakattal lezárt jármű ajtajáról a lakatot levágta, majd hazament Kemendollárra, mivel egyedül nem tudta a traktort elindítani. A vádlott a lakóhelyén ezt követően, fél 9 felé felhívta barátját, akit megkért arra, hogy vigye el Lakhegyre, mert onnan el szeretne hozni egy traktort.

(Így néz ki egy MTZ traktor. A fotó illusztráció)

A vádlott azt hazudta barátjának, hogy a traktort kölcsönkérte egy ismerősétől. A barátja a vádlottat – kérésének megfelelően elvitte gépkocsijával a fenti helyszínre, ahol segített is a vádlottnak elindítani a rossz önindítóval rendelkező traktort, mivel elhitte neki azt, hogy az immáron lakattal nem rendelkező lassú járművet valóban kölcsönkérte valakitől.

A 602.000 forint értékű traktort – a beindítását követően – a rajta lévő, 188.000,- Ft értékű rönkhúzó kanállal együtt a vádlott Gősfa Csönget major irányából, kisebb utakon keresztül a kemendollári lakóhelyre vitte.

A Zalaegerszegi Rendőrkapitányság az idén január 17-én kutatást foganatosított a férfi Kemendollár, Kossuth Lajos utcai lakóhelyén, amelynek során a vádlott által jogtalanul eltulajdonított traktor a rönkhúzó kanállal együtt feltalálásra, majd lefoglalásra került.

A vádlott a bűncselekmény elkövetését követően, tavaly december 24-e után a Kemendollár, Kossuth Lajos utcai lakóhelyén az általa jogtalanul eltulajdonított, forgalomból már régen kivont traktor rendszámtábláit levette, illetve a motorszámot tartalmazó motorazonosító táblát a motorblokk jobb oldaláról lefeszítette, valamint a jármű adattábláját is lefeszítette a vezetőfülke hátfaláról annak érdekében, hogy a lassú jármű azonosítása nehezebb legyen.

A férfi ezt követően használta is a fenti egyedi azonosító jeleitől ily módon megfosztott traktort legalább egy alkalommal közúton, amikor fát szállított vele.

Az ügyben a Zalaegerszegi Járási Ügyészség lopás bűntette és egyedi azonosító jellel visszaélés bűntette miatt emelt vádat a napokban tájékoztatta honlapunkat dr. Pirger Csaba, a Zala Megyei Főügyészség ügyész-szóvivője.