A héten érkezhetnek az első őszi talajmenti fagyok

A szerdán érkező hideg léghullámok hatására a hét második felében megérkezhetnek az első őszi talajmenti fagyok – írta hétfői agrometeorológiai elemzésében az Országos Meteorológiai Szolgálat.

Mint kifejtették: múlt hét kedd óta számottevő csapadék nem hullott az országban. Az elmúlt 30 napban északon, északnyugaton esett komoly mennyiség, míg délen és keleten jelentős, 20-60 milliméteres csapadékhiány alakult ki. A talaj sokat szikkadt, száradt az elmúlt napokban, de az ország döntő részén még megfelelően nedves a felső réteg, ugyanakkor főleg északkeleten nagyon száraz a talaj. A mélyebb rétegekben országszerte jelentős a nedvességhiány.

Ősz a nagykanizsai Erzsébet-téren. Fotó – archív

Ezen a héten jelentős lehűlésre, de alapvetően száraz időjárásra lehet számítani. Kedden érkezett a hűvösebb levegő első hulláma, majd szerdán a következő, de csak nagyon kevés csapadékkal. Legfeljebb délnyugaton eshet számottevő mennyiség, de területi átlagban ez is 5 milliméter körül marad.

A hőmérséklet jelentősen visszaesik: szerdától már a csúcsérték is országszerte 20 fok alatt marad gyakorlatilag egész héten. Helyenként már megjelenhetnek az első gyenge talajmenti fagyok. Erre esély a derült, szélcsendes éjszakákon van, különösen az Északi-középhegység és a Dél-Dunántúl völgyeiben, valamint a homoktalajok fölött.

A jelenlegi számítások szerint fagyveszélyes lehet a csütörtök, a péntek és a szombat hajnal. A hosszabb távú, de bizonytalanabb előrejelzések szerint a következő héten jelentősen melegszik az idő, de csapadék nem érkezik. MTI

Elkezdődött a fagyszezon

Elkezdődött a fagyszezon – írta honlapján kedden az Országos Meteorológiai Szolgálat.
Mint írták: a múlt heti nyárias idő után rögtön itt a fagy.
Ráadásul nem csak talajmenti fagy volt az országban. A Nógrád megyei Zabar település mellett a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében található Nyírlugoson is fagypont alá hűlt a levegő hajnalra.A szeptember 25-ei abszolút minimum rekordja mínusz 2,2 Celsius-fok, amelyet 1977-ben mértek Putnokon, így új rekord nem született.
A jelenlegi előrejelzés szerint szerdán még hidegebb lehet a hajnali órákban.
Talajmenti fagy nagy területen várható.
Emellett a legalacsonyabb hőmérséklet általában mínusz 1 és plusz 4 fok között alakul, de a fagyzugokban mínusz 4, mínusz 5 fokig is lehűlhet a levegő. Napközben 14-18 fokig melegszik a levegő. MTI

Talajmenti fagy várható

Észak- és Nyugat-Európa legnagyobb részén továbbra is több fokkal hidegebb van az ilyenkor megszokottnál. Németország északkeleti felén és Lengyelországban helyenként a 10 fokot sem éri el a csúcsérték, a balti államokban, Oroszország északi területein, valamint a Skandináv-félsziget nagy részén pedig az 5 fok körüli, vagy az alatti maximum-hőmérséklet a jellemző.
A Brit-szigetek térségében elhelyezkedő anticiklon keleti peremén áramló sarkvidéki eredetű hideg levegő a Kárpát-medencét is elérte, a hidegfront környezetében kedden hajnalban és délelőtt több helyen az eső is esett. Szerdán ez a hidegfront keletre helyeződik, és a medencében megszűnik a hideg levegő utánpótlása, napközben már melegedés kezdődik.

Szerdán a változó felhőzet mellett több órára kisüt a nap, a legtöbb napsütés a déli országrészben várható, csapadék nem valószínű.
Az erős, olykor viharos északi, északnyugati szél éjszakára mérséklődik, és szerdán már csak északon, északnyugaton élénkül meg helyenként a déli, délnyugati szél.
A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet -3 és +5 fok között várható.
Az Alföld nyugati felén lesz enyhébb az éjszaka, fagypont alá pedig az Északi-középhegység völgyeiben, helyenként a Nyírségben, illetve a Dunántúl nyugati felén hűlhet a levegő.
Talajmenti fagyra többfelé számítani kell.
A legmagasabb nappali hőmérséklet szerdán 11 és 17 fok között alakul. MTI
Az időjósok szerint a szerdára virradó hajnalon helyenként 2 méteres magasságban is várható fagy.