Szívünk és tapsunk mozgalom Nagykanizsán is

Kedves Kanizsaiak!

Mindig is büszke voltam arra, hogy a mi városunkban sok jóérzésű és jó szándékú, segítőkész ember él. Ugyanis bármilyen segítő kezdeményezés indult is az elmúlt években, legyen az helyi vagy országos, az biztos, hogy a mi városunk, Kanizsa, élen járt a segítésben.

Most egy olyan kezdeményezésre hívom fel a figyelmüket, mely arra kér mindannyiunkat, hogy minden este 20:00 órakor álljunk ki az ablakainkba, az erkélyeinkre és egy hosszabb egybehangzó tapssal fejezzük ki köszönetünket azoknak, akik ebben a járvány által okozott nehéz helyzetben is helyt állnak, és azért dolgoznak a kórházakban, az orvosi rendelőkben, a határokon, a boltokban, a szociális ellátórendszerben, az áruszállításban – és még sokáig lehetne sorolni -, hogy a mi ellátásunkat folyamatosan biztosítsák.

Teszik ezt úgy, hogy nekik is van családjuk, szüleik, gyerekeik, s félelmeik, hogy ők is megfertőződhetnek. Mégis, ott vannak és teszik a dolgukat. Értünk.

Mi pedig, Kanizsaiak, tegyük meg értük, hogy betartjuk a rendeleteket, szabályokat, minél többen szíveket ragasztunk az ablakunkba, s esténként 20:00 órakor pedig a „Szívünk és tapsunk” mozgalom felhívására kiállunk az ablakba és egy tapssal tiszteljük meg őket.

Én ezúton köszönöm annak a számos közszolgálati dolgozónak, hivatali munkatársamnak az elhivatottságát, valamint az önkéntesek erőfeszítéseit, akik ezekben a napokban is töretlenül segítik a munkámat, az intézkedéseink megvalósulását. Én értük, nekik is tapsolok ma este!

Köszönet minden frontvonalon dolgozónak és mindenkinek, aki a hátországban teszi a dolgát, és segíti közösségünket, akár csak annyival is, hogy otthon marad.

Egymás iránti felelősség, önmérséklet, lemondás és kitartás. Ezekre van most leginkább szükség – írta Facebook oldalán szombaton Balogh László nagykanizsai polgármester.