Nem kapott komolyabb büntetést a szepetneki iskolában késelő lány

Tapétavágó késsel sebesítette meg iskolatársát egy általános iskolás kislány.

Egy Zala vármegyei kistelepülésen (Szepetneken. A Szerk.) lévő általános iskola 8. osztályos tanulója, a 14 éves fiatalkorú elkövető 2023. március 8-án dél körül, az ötödik tanítási óra utáni szünetben kihívta osztálytársnőjét az osztályteremből azzal, hogy beszélni szeretne vele.

A két lány a női mosdóba ment, ahol a fiatalkorú elkövető előzetes szóváltás nélkül, ismeretlen indítékból, a kezében lévő tapétavágó késsel, három alkalommal, közepes erőt el nem érő erőbehatással, felületesen megvágta a kiskorú sértettet a nyakán a hasán, illetőleg a bal térdén, aki erre ijedtében kiabálni kezdett, mire támadója elmenekült a helyszínről.

(Ahol a sajnálatos eset történt, a Szepetneki Királyi Pál Általános Iskola)

A bántalmazás következtében a kiskorú sértett 8 napon belül gyógyuló sérüléseket szenvedett, az elkövetés módjára tekintettel a terhelt által alkalmazott erőbehatások mellett a könnyű sérüléseknél súlyosabb sérülések kialakulásának esélye nem állt fenn. A sérelmére elkövetett testi sértés vétsége miatt joghatályos magánindítványt terjesztett elő, azaz kérte az elkövető felelősségre vonását.

Figyelemmel a fiatalkorú elkövető beismerő vallomására, őszinte megbánására, rendezett életkörülményeire, és a törvényi feltételek fennálltára a Zalaegerszegi Járási Ügyészség lehetőséget látott a vádemelés helyett feltételes ügyészi felfüggesztés alkalmazására, mivel attól a fiatalkorú elkövető helyes irányú fejlődése várható.

A feltételes ügyészi felfüggesztés tartamát az ügyészség egy évi időtartamban állapította meg – közölte honlapunkkal csütörtökön dr. Jánky Judit, a Zala Vármegyei Főügyészség ügyésze, sajtószóvivője.

Előzmények

Tapétavágó késsel többször megvágta iskolatársát egy 14 éves lány Szepetneken

Tapétavágó késsel többször megvágta iskolatársát egy 14 éves lány Szepetnek általános iskolájában – közölte a Zala Vármegyei Rendőr-főkapitányság szóvivője az MTI-vel csütörtökön.

Sznopek Veronika elmondta: az eset szerdán, az iskola egyik mosdójában történt, ahol a lány rátámadt egy 13 éves iskolatársára.

Az iskola pedagógusai ellátták a gyerek sebeit, akit a mentők könnyű sérülésekkel kórházba vittek.

A támadó időközben elment az iskolából, a rendőrök a település határán túl, az út mentén gyalogolva találtak rá.

Súlyos testi sértés kísérlete miatt indult ellene büntetőeljárás, de szabadlábon védekezhet – közölte csütörtökön az állami hírszolgálat.

(Ahol a sajnálatos eset történt, a Szepetneki Királyi Pál Általános Iskola)

Kapcsolódó

Miért érdemes beiratkozni a szepetneki iskolába?!

BEMUTATKOZIK

A SZEPETNEKI KIRÁLYI PÁL ÁLTALÁNOS ISKOLA

Miért érdemes eljönni hozzánk?

  • Iskolánkban
  • kis létszámú osztályokban,
  • barátságos légkörben,
  • a gyermeki személyiséget támogatva nevelünk.
  • Diákjaink heti 5+1 órában német nyelvet tanulnak, 4. osztálytól angol nyelvet is.
  • Színes sport- és szabadidős foglalkozásokat kínálatunk: foci, tánc, furulya és szolfézs helyben; színházlátogatás, kirándulások.
  • Kiváló tárgyi feltételek:
  • 3 tanterem laptopokkal, pc-kel felszerelve,
  • 4 osztályteremben interaktív tábla,
  • jól felszerelt tornaterem,
  • tág terek kívül-belül.
  • A nem helybeli tanulóknak ingyenes iskolába utazást biztosítunk.

Kérjük, nézze meg honlapunkon is, mit érdemes tudni rólunk:

https://www.szepetnekiskola.hu/aktualitasok/leendo-elsosoknek

Elérhetőségünk: Szepetnek, Petőfi u. 61. Tel.: 06-30/446-8213