20 éve volt az első horgászverseny Szepetneken

A Szepetneki Horgász Egyesület 1991-ben, 29 alapítótaggal, 6 tagú vezetőséggel alakult.

A tó a földrajzi adottságának köszönhetően, kotrás nélkül, völgyzárógát építésével készült. Elárasztására 1998-ban került sor.
Az első egyesület versenyt 1999. május 23-án, 20 éve rendezték meg a 23,8 hektáros Szepetneki horgásztón, akkor már mintegy 70 tagja volt a civil szervezetnek – mondta honlapunknak Kiss Ferenc egyesületi elnök.

(Béda Viktória egy nagyon szép potykát fogott)

(Mérlegelés a szepetneki horgászversenyen)

A vasárnapi, jubileumi horgászversenyre meglepően sokan, 73-an neveztek be, ebből 13 gyermek várta a kapást a kora reggeltől délig tartó viadal során. Először mindenki szektorhelyet húzott, majd a bőséges reggeli után a halakra koncentráltak a versenyzők, amelyeket szép számmal, több mint 200 kiló összsúllyal emeltek ki a vízből a pecások.
A díjakat Dr. Nagy Árpádné gazdasági vezető adta át. A gyerekek közül a harmadik Mészáros Ádám (3,02 kg), második Béda Viktória (3,33 kg) és az első helyezett Bunics Attila lett 3,63 kilogrammos fogással.

(Mérlegelés a versenyen)

(Az első helyezett Dara Lajos lett. A díjat Dr. Nagy Árpádné adta át. Mellette Kiss Ferenc egyesületi elnök)

Felnőtt kategóriában harmadikként végzett Kovács Géza (11.03 kg), második lett Paréj József (12,03 kg) és a képzeletbeli dobogó legfelső fokára állhatott Dara Lajos, aki 16,57 kilogrammnyi halat fogott ki a vízből, melyek között szép számmal voltak pontyok, de akadtak amurok is. A verseny legnagyobb halát egy 4,35 kilogrammos pontyot a Letenyei Horgászegyesület tagja Hencz Attila fogta.
A tóba folyamatosan telepítenek halakat, legutóbb 22 mázsa ponty került a szepetneki vízbe.
A 170 tagú egyesület elnöke végezetül elmondta, az idén még több verseny is, köztük egy nagyhalfogó is lesz Szepetneken.

Jubiláltak a szepetneki horgászok

Az idén ünnepli megalakulásának 25. évfordulóját a Szepetneki Horgász Egyesület. A közel 150 fős civil szervezet december 17-én (szombaton) este a Királyi Pál ÁMK tornatermében tartotta jubileumi megemlékezését. A program elején Kiss Ferenc egyesületi elnök elmondta, 1991 december 19-én, 26 alapító taggal, 6 tagú vezetőséggel alakult meg az egyesület, amely saját vízhez – az önkormányzati tulajdonban lévő Szepetneki horgásztóhoz – 1998-ban került, ahol 1 évvel később rendezték meg a mára hagyományossá vált Pünkösdi horgászversenyt. Az évek folyamán az egyesület tagsága folyamatosan gyarapodott, sok gyermek és ifjúsági horgásszal is sikerült megszerettetni a horgász sportot, 2000-ben már 127 főt számlált az egyesület.

(b-j) Dr. Nagy Árpádné gazdasági vezető, Károlyi Csaba elnökségi tag, Kiss Ferenc egyesületi elnök, Vlasicsné Fischl Timea szepetneki polgármester, Helber István a Letenyei Sporthorgász Egyesület elnöke.

Az intenzíven telepített 24 hektáros horgásztónál, ahol számtalan verseny kerül megrendezésre, jelenleg 1 hivatásos és 4 társadalmi halőr vigyáz a rendre. A program során megemlékeztek azon horgászokról, vezetőkről is, akik már nem lehettek köztük. Kiss Ferenc ajándékot nyújtott át azoknak, akik sok segítséget nyújtottak a szepetneki horgászoknak. Tárgyjutalmat vehetett át Dr. Nagy Árpádné az egyesület gazdasági vezetője, Károlyi Csaba elnökségi tag, Vlasicsné Fischl Timea szepetneki polgármester és Helber István a Letenyei Sporthorgász Egyesület elnöke. A jubileumi műsor Szép Bence humorista és a csurgói Marcato Ütőegyüttes műsorával folytatódott, majd kötetlen beszélgetéssel zárult.