3 ok, amivel megőrizhetjük egészségünk két csapágyon

Mi sem kellemesebb, mint egy gondtalan tavaszi délután családunkkal nyeregbe ülve felfedezni a szomszédos települések kulturális és természeti értékeit, vagy elkerekezni egy közeli rokonainkhoz, holott a lehetőségünk persze adott, hogy személygépjárművel az egyébként 20 perces menetidőt csak annak ötödére redukálhassuk. Bár többünk az utóbbi változat mellett adná le voksát, mindazonáltal ne feledjük, hogy általa viszont egy sor jótékony élettani hatástól foszthatjuk meg magunk.

A EUROSTAT reprezentatív felmérései bizonyítják, hogy hazánk a kerékpáros közlekedést tekintve európai országok közül a harmadik helyet foglalja el, mivel a megkérdezetteknek mintegy 22 %-a állította, hogy mindennapja során közlekedési eszközként általában kerékpárját veszi igénybe, így a dánoktól kósza 1 %-kal, míg a leginkább kerekező hollandokhoz képest pedig 14 %-kal maradtunk el. Mivel a lánchajtás erőátvitelét személyesen kifejtett izommunkánk határozza meg, így komoly fizikai és egyúttal mentális hatást fejthet ki ránk e járműtípus. Mióta a XIX. század első negyedében az Karl Von Drais feltalálta a kerékpárt, két évszázad leforgása alatt számtalan megjelenési formát öltött, de funkciója mindig azonos maradt, vagyis eljuttatni bennünket kiszemelt úti célunkig. A kedvező egészségügyi következmények miatt azonban nem lehet elégszer hangsúlyozni a kétkerekű helyzetváltoztatást sem. A fenti felmérések alapján már hazai szinten is több városban felismerték e közlekedésben rejlő lehetőségeket, mint például a városi rangot képviselő, sűrű úthálózattal rendelkező Székesfehérvár lakosságának termetes csoportja. A fejlett ipari település sokszínű kereskedelemben, illetve nagyszámú munkalehetőségekben egyaránt bővelkedik, mint például a szakmunkás pozíciók majd 600 közzétett álláshirdetésével.

A hivatkozáson további álláslehetőségeket talál. Ugyan a városi lakosság kerékpározás adta lehetőségei némiképp korlátozottabbak, szemben vidéki társaikkal, viszont még ennek ellenére is javasolt minél gyakrabban nyeregbe ülnünk. Szolgáljon három fő indok és az ezekhez kötődő tanács, alátámasztva ilyetén állításunkat.

  • Személygépjárművet használni ugyan egy kényelmes közlekedési formát ölt, mindazonáltal nem feledkezhetünk meg róla, miszerint kerékpárt vezetve kifejtett izommunkánkkal az izomrostok mennyisége, ezáltal kiterjedése is növekedésnek indul, így a gyakori kerékpározással testünk lényegesen izmosabbá válhat, ily módon elősegíti a fogyókúrát. Kerékpározva szervezetünk az megszokottól eltérőbb aktivitást mutat. Vetődhetne fel azonban máris a kérdésünk, mégis milyen jellegű aktivizálódásról beszélünk? Idegi, valamint hormonális szabályozásunk egyre fokozódik, mellyel szaporábbá válik szívverésünk, a vázrendszerünk értágulata megnövekszik, illetve magasabb lesz vérnyomásunk is.
  • Mivel a vérnyomás megnövekedéssel párhuzamosan légzésünk menete is felélénkül, így az oxigénellátottság, majd az enzimtermelés ugyancsak gyarapodhat, ezzel pedig az anyagcsere-folyamatok is gyorsabban zajlanak le. A testünket ért váratlan terheléseknek könnyebben ellenállhatunk, valamint ezekhez relatíve hamarabb képesek lehetünk hatékonyan alkalmazkodni, mint például a megnövekedett szívverésnek köszönhetően a szívizomrostjaink száma sem marad el a többitől, így annak vastagsága szintén megnő, az átlagos vértérfogatot kisebb összehúzódás kíséretében is képes pumpálni. Mindez azt jelenti, hogy ugyanazon vérmennyiség eljuttatásához a szívizom mintegy 12-15-el kevesebb összehúzódással is eleget tud tenni. Tekintve, hogy különösebb erőkifejtést nem igényel, mégis napi szinten egy átlagos bicikliző legalább 15-20 ezerszer meghajtja a pedálját, úgy komoly eredményeket érhetünk el egészségmegőrzésünk terén, főként szívritmuszavarokban küszködő, vagy elhízásra hajlamos egyének kezelésére, felépülésére nézve.
  • Az agy oxigénellátottságának megnövelésével ugyanakkor szellemi teljesítőképességünket is serkenthetjük, melynek hozadékaként munkánkban, vagy magánéletünk során is magasabb szinten tudunk helytállni, e téren vett teljesítményünk megnövekedésére hasonlóképp készülhetünk. Tekintve, hogy a biciklinket rendszeresen használva gyarapodhat agyszöveteinknek száma, úgy a korábban esetleg komplikáltabb, fejlettebb memóriát igénylő feladatok ellátását is egyszerűbben végre tudjuk hajtani, melyet a közvetlen környezetünkben tevékenykedő valamennyi személy is tanúsíthatja.

Végül, de nem utolsó sorban mindezen ismeret birtokában azok, akik bár mindennap, mégis relatíve alacsonyabb távon szállnak fel a vázra, úgy érdemes néhány órát, vagy akár fél, egész napos túrákat beiktatni szabadidőnkbe. Mind az úti célunk, mind pedig magát az oda vezető vonalat kellően tervezzük meg, az időnkénti pihenőhelyek felvázolása sem árt, így nemcsak friss levegő bejuttatásáról gondoskodhatunk egy szép külterületi vidéken, hanem egyúttal szervezetünk minél hatékonyabbá tehetjük a különféle betegségek leküzdéséhez egyaránt.