Felborult egy autó Liszó és Surd között

Tetejével az árokba borult egy gépkocsi Nagykanizsa térségében, a Liszó és Surd közötti út 13-as kilométerszelvényénél szombaton kora délután.

A nagykanizsai hivatásos tűzoltók áramtalanították a járművet. A balesethez a társhatóságok is kiérkeztek, a beavatkozás idejére egy sávon haladt a forgalom az érintett útszakaszon – közölte a Zala Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság.

A Zala Megyei Rendőr-főkapitányságtól úgy értesültünk, hogy a balesetnek két könnyű sérültje van.

Kapcsolódó

Árokba hajtott, táblát döntött, fának ütközött egy autós Surd és Liszó között

Egy 35 éves zákányi nő közlekedett egy személygépkocsival 2022. február 4-én (pénteken) reggel a 6804-es számú úton Surd irányából Liszó felé, amikor a 16-os kilométerszelvénynél egy jobbra ívelő útkanyarulatban megcsúszott, majd elvesztette uralmát a járműve felett, és egy vízelvezető árokba hajtott, ahol kidöntött egy közúti jelzőtáblát, majd fának ütközött, és az út melletti fás-bokros területen járművének a tetőlemezére borulva állt meg.

A balesetben a járművezető megsérült – tájékoztatott szombaton a Zala Megyei Rendőr-főkapitányság. (Helyszínelési fotók: ZMRFK)