Traktornak ütközött egy ittas kanizsai autós a 7-es főúton

Egy 66 éves nagykanizsai férfi 2022. október 8-án (szombaton) este 18 óra 50 perc körül a 7-es számú főút 217-es kilométerszelvényénél közlekedett Ford típusú személyautóval Sormás és Eszteregnye között.

Figyelmetlensége és feltehetőleg ittassága – melyet a vele szemben alkalmazott alkoholteszter is igazolt – miatt, nekiütközött az előtte haladó traktor pótkocsijának. A balesetben nem történt személyi sérülés – tájékoztatott vasárnap a Zala Megyei Rendőr-főkapitányság. (Helyszínelési fotók: ZMRFK)

Előzés miatt sérült meg egy autós Sormás és Eszteregnye között

Egy 50 éves becsehelyi nő közlekedett egy személygépkocsival április 1-jén (pénteken) délelőtt 8 óra 53 perckor a 7-es számú főúton Sormás irányából Eszteregnye felé.

A 215-ös kilométerszelvénynél az előtte haladó jármű előzésébe kezdett és áttért a menetirány szerinti bal oldali forgalmi sávba, de nem vette észre, hogy az általa vezetett személygépjárművet egy másik, egy 40 éves rigyáci férfi által vezetett gépjármű is megkezdte.

Az utóbbi gépjárművezető, hogy a balesetet elkerülje, a járművét balra, majd jobbra kormányozta, majd a vizes úton megcsúszott, és vízelvezető árokba csapódott; vezetője súlyosan megsérült. A két gépjármű egymással nem ütközött össze – tudatta szombaton a Zala Megyei Rendőr-főkapitányság. (Helyszínelési fotók: ZMRFK)

Őz ugrott egy autós elé Sormás és Eszteregnye között

Egy 21 éves tótszentmártoni férfi közlekedett egy személygépjárművel március 4-én, (pénteken) este 20 óra 40 perc körül a 7-es számú főúton, Sormás irányából Eszteregnye felé, amikor a 215-ös kilométerszelvénynél a menetiránya szerinti jobb oldalról egy őz ugrott ki elé az útra.

A sofőr, hogy elkerülje az ütközést, félre rántotta a kormányt, azonban a kikerülési manőver során járműével megcsúszott, és a menetiránya szerinti jobb oldali füves vízelvezető árokba sodródott.

A baleset során a jobb első ülésen utazó 21 éves nagykanizsai nő megsérült, a személyautóban anyagi kár keletkezett – tájékoztatott hétfőn a Zala Megyei Rendőr-főkapitányság. (Helyszínelési fotó: ZMRFK)