Új kérők legyeskednek a zalai rádiófrekvenciák körül

Január végén járt le két zalai rádiófrekvencia pályáztatása, melyen eldől, hogy a következő években ki üzemeltethet ezeken a frekvenciákon rádióadókat. A Helikon Rádió keszthelyi 99,4-es és a kanizsai 95,6-os frekvenciáiról van szó konkrétan, melyeken most a Helikon Rádió adása hallható. A Helikon Rádió pályázott is ezen két frekvencia további üzemeltetésére. Ugyanakkor mindkét helyen megjelent 1-1 új, nem zalai kötődésű pályázó, lássuk egyenként.

(Fotó: archív)

A kanizsai frekvenciára kanizsai székhelyű cég nem pályázott. Benyújtotta viszont pályázatát a dtm Media Hungary Kft., melynek székhelye Budapesten van, tulajdonosa pedig abasári illetőségű. A cég nem lehet ismeretlen kanizsai körökben hiszen eddig két városi közbeszerzésen is nyertesként hirdették ki. Az első kanizsai “sikere” 2014. szeptemberében a volt, és a kerékpárkölcsönző rendszer kialakítása kapcsán láthatott el szemléletformáló tevékenységeket 9,9 millió Ft-ért. (Cseresnyés Péter polgármesterségének utolsó hónapjában került megkötésre a szerződés.) A második, Dénes Sándor által aláírt szerződés szerint pedig a Ligetváros szociális célú rehabilitációja projekt kapcsán 17,6 millió Ft értékben kapott megbízást ún. soft tevékenységekre 2014 végén. A közbeszerzési adatbázis szerint közbeszerzést csak Kanizsán nyertek eddig, az előbb említett két megbízást. Így a kanizsai önkormányzattal régóta kapcsolata van, talán nem véletlen, hogy pályázott. Míg korábban a Kanizsa Médiaház Nonprofit Kft. létrehozására irányuló koncepcionális anyagban felmerült a rádió indításának lehetősége, a Médiaház nem pályázott a frekvenciára.

Keszthelyen kissé más a helyzet, itt a a Helikon Rádió mellett az LB Rádió Kft. a másik pályázó. Ez utóbbi egy teljesen új, 2017 január 11-én alapított társaság, melynek tulajdonosai Dr. Litter Zsuzsanna és Dr. Bíró Balázs, előbbi tulajdonos budapesti, utóbbi pécsi lakhellyel rendelkezik a cégadatok szerint. Ezen a néven működik ügyvédi iroda is Budapesten: Litter És Bíró Ügyvédi Iroda (székhelye: 1117 Budapest, Hauszmann Alajos u. 4/D). Amellett, hogy médiajoggal kapcsolatos ügyekben is feltűnik nyilvánosan elérhető iratokban a cég neve, érdekesebb egy cikk, ahol a pecsistop.hu internetes újság 2014-ben úgy fogalmaz: “Dr. Bíró Balázs neve már 2012 októberében is feltűnt, mint az egyik jól kereső külsős tanácsadó: akkor az hangzott el róla egy MSZP-s sajtótájékoztatón, hogy a médiajogász Belénessy Csabával, a Magyar Távirati Iroda (2012 decemberében nyugdíjba vonult) vezetőjével is jóban van, és 2010 és 2012 októbere közt 27,6 millió forintjába került az adófizetőknek.” Ugyanezen írás alapján Bíró a földpályázatokon is jól szerepelt korábban, illetve Németh Szilárd rezsibiztost is képviselte már. Így a kormányközeliség biztosított ebben az esetben is. Ugyanakkor Belénessy neve a Kanizsa Médiaház Kft. kapcsán is többször előkerült már, és nem titkolt a kanizsai és keszthelyi televíziók szoros együttműködése sem, így a médiában a két város párhuzamos utakon jár.

Hamarosan döntés várható a frekvenciák ügyében, és kiderül, hogy július 16-tól ki szolgáltathat műsort ezen a két frekvencián. Még az is lehet, hogy az új cégek megjelenése akár az Andy Vajna által tulajdonolt Rádió 1 bejövetelét jelentik?

(Forrás: HorváthJácint.blog.hu)

Lezárult a Pannon Lapok Társasága belső vizsgálata

Lezárult a Pannon Lapok Társasága (PLT) cikkhamisítási ügyben indított belső vizsgálata – tájékoztatta Kázmér Judit ügyvezető igazgató szerdán az MTI-t.
A közleményben az olvasható: a Fejér Megyei Hírlapban 2016. december 24-én megjelent, Orbán Viktor miniszterelnökkel készült interjú meghamisítása miatt a társaság ügyvezetése az elmúlt két napban részletes belső vizsgálatot folytatott le.

“A szerkesztőségi rendszer automatikusan elmentett, bizonyító erejű adataiból, az adott időpontban a belső hálózattal kapcsolatban állt gépek informatikai vizsgálatából, valamint a lehetséges érintett munkatársak meghallgatása alapján megállapítható volt, hogy a cikkhamisítás hátterében belső munkatársak állhattak”

– írták, hozzátéve: az ügy teljes kivizsgálása érdekében a cég menedzsmentje ismeretlen tettes ellen rendőrségi feljelentést tett.
Közölték: az érintett főszerkesztőket a vezetői felelősség miatt, a felelős szerkesztőt és a lapszerkesztőt pedig munkakörben elkövetett gondatlan munkavégzés miatt tisztségükből felmentették, munkaviszonyukat azonnali hatállyal megszüntették. Elbocsátották azt a munkatársat is, aki a cikk módosításával közvetlenül kapcsolatba hozható.
A Pannon Lapok Társasága ismételten elnézést kért az érintettektől.

“Az ügyvezetés a cikkhamisítást megengedhetetlen sajtóetikai vétségnek tartja, amelynek kiindulópontja egyértelműen egyéni akciónak tekinthető. A felelősség gyors megállapítása a cég kiváló belső informatikai rendszerének volt köszönhető. A PLT mindent megtesz azért, hogy a jövőben hasonló eset többé ne történhessen meg a lapcsoportnál”

– áll a közleményben. MTI

Megvették azt a céget, amelyik megvette a Zalai Hírlap kiadóját

Az Opimus Press Zrt. vette meg a Mediaworks Hungary Zrt.-t – tették közzé a Budapesti Értéktőzsde honlapján.
A honlapon megosztott információk szerint

az Opimus Group nyilvánosan működő részvénytársaság kedden arról tájékoztatta a részvényeseket, hogy az egyszemélyes tulajdonában lévő Opimus Press Zrt. megszerezte a Mediaworks Hungary Zrt. részvényeinek 100 százalékát.
A részvények átruházásához a Gazdasági Versenyhivatal kedden hozzájárult, a vevő a jóváhagyás időpontjától gyakorolhatja részvényesi jogait – tették hozzá.

zalai-hirlap

A Mediaworks volt tulajdonosa, a Heinrich Pecina vezette Vienna Capital Partnersnek (VCP) közleményben tudatta az MTI-vel, hogy eladták a céget.
A közleményben egyebek mellett az áll, hogy a Mediaworks Hungary Zrt. alig pár évvel az alapítása után sikertörténetnek tekinthető: a cég több, korábban a Ringier AG, illetve az Axel Springer SE tulajdonában lévő lap felvásárlásával jött létre, majd idén szeptember végén több megyei napilap tulajdonjogát is megszerezte.
A tulajdonos cég azért döntött a Mediaworks azonnali eladása mellett, mert sokan érdeklődtek iránta, és mert a “Népszabadság kiadásának ideiglenes szüneteltetése kapcsán (amelynek megszüntetése egyszer sem merült fel reális opcióként), félrevezető és rosszhiszemű híresztelések láttak napvilágot”.

Hozzátették, hogy a vevő, az Opimus Press a Népszabadság kiadásának felfüggesztését követően tett ajánlatot, és végül azért rá esett a választás, mert kinyilvánították azon szándékukat, hogy hajlandóak a felfüggesztett Népszabadság általunk tervezett újraindításának lehetőségét komolyan megvizsgálni.
“Őszintén reméljük, hogy az új tulajdonos sikerrel tovább tudja építeni a Mediaworks Hungary Zrt.-t, és meg tudja oldani a Népszabadságnál pillanatnyilag fennálló nehézségeket is” – írták.
A Mediaworks kiadó október 8-án jelentette be, hogy felfüggesztette a Népszabadság nyomtatott és internetes formában történő kiadását a lap új koncepciójának kialakításáig, illetve megvalósításáig. A kiadó döntését közleményében azzal indokolta, hogy a Népszabadság példányszáma az elmúlt tíz évben 74 százalékkal, azaz 100 ezer példányt meghaladó mértékben csökkent, aminek következtében a lap 2007 óta több mint 5 milliárd forint veszteséget termelt, és idén is jelentős veszteséget halmozott fel. MTI

A Mediaworks megvette a Pannon Lapok Társaságát

A Mediaworks Hungary Zrt. megvásárolta a Pannon Lapok Társasága Kft.-t (PLT) a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) és a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) engedélyével – tájékoztatta a Mediawoks pénteken az MTI-t.

A PLT és a Mediaworks együtt majdnem 25 milliárdos árbevétellel és csaknem 1150 munkavállalóval rendelkezik. Az új csoport tizenkét megyében (Bács-Kiskun, Baranya, Békés, Heves, Komárom-Esztergom, Jász-Nagykun-Szolnok, Somogy, Tolna, Fejér, Vas, Veszprém, Zala) van jelen megyei lapokkal – tartalmazza a közlemény.
Ugyanakkor a cég három országos napilapot (Nemzeti Sport, Világgazdaság, Népszabadság) ad ki, valamint magazinok és digitális médiatermékek tulajdonosa – tették hozzá.

zalai-hirlap

A tájékoztatás szerint a megyei lapok adják majd a csoport legnagyobb bevételi forrását – annak több mint 50 százalékát -, péntektől a PLT-Mediaworks lapok eladott példányszámának körülbelül 75 százalékát a megyei lapok teszik ki – közölte a cég.
A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság Médiatanácsának szakhatósági hozzájárulását követően már augusztus elején engedélyezte, hogy a Mediaworks Hungary Zrt. közvetlen, egyedüli irányítást szerezzen a Pannon Lapok Társasága Kiadói Kft. felett, azonban a felvásárlás csak most történt meg.
A GVH akkori, az MTI-hez eljuttatott közleményében felidézik: július 4-én nyújtotta be engedélyezési kérelmét a Mediaworks Hungary Zrt.; az érintett vállalkozáscsoportok egyaránt foglalkoznak nyomtatott és online sajtótermékek kiadásával, illetve hirdetési felületek értékesítésével, nyomtatott termékek terjesztésével, és nyomdai szolgáltatást is nyújtanak.

Az akkori vizsgálat megállapította, hogy ugyan mindkét vállalkozáscsoport foglalkozik megyei napilapkiadással, ám ezen tevékenységüket különböző földrajzi piacokon végzik, így az olvasói piacon nincs olyan terület, ahol átfedés lenne a tevékenységi körök között – írják.

A PLT csaknem 9 milliárd forintos árbevételű, 500 munkavállalót foglalkoztató, négy dunántúli megyében (Fejérben, Vasban, Veszprémben és Zalában) jelen lévő cégcsoport, négy megyei napilap – Fejér Megyei Hírlap, Napló, Vas Népe, Zalai Hírlap – mellett a Dunaújvárosi Hírlap kiadója, és helyi digitális médiacsatornákat is üzemeltet.
A Mediaworks több mint 16 milliárd forintos éves forgalmával és mintegy 650 munkavállalójával a három országos napilap mellett, nyolc megyei napilap, női és gasztromagazinok, valamint digitális médiatermékek tulajdonosa – olvasható a GVH augusztusi közleményében. MTI

Megveszik a Zalai Hírlap kiadóját

Közleményben cáfolta a Mediaworks Zrt., hogy megállapodtak volna egyes médiumaik értékesítéséről; az előző napokban a hazai sajtóban több értesülés jelent meg arról, hogy a Duna Aszfalt Kft. vásárolná meg a Népszabadságot és a kiadó által nemrég megszerzett Pannon Lapok Társaságát.

zalai-hirlap

Hangsúlyozták: a Mediaworks “általában nem kommentál pletykákat és szóbeszédeket”, a sajtóban a feltételezett tranzakcióval kapcsolatos híresztelések pedig alaptalanok; “szeretnénk megerősíteni, hogy a Mediaworks tulajdonosi struktúrája a csoport megalapítása, azaz 2014 szeptembere óta változatlan”, tulajdonosa változatlanul a Vienna Capital Partners. A legutóbbi híresztelésekben szereplő adás-vételi szerződéssel kapcsolatos tárgyalásra nem került sor, így szerződés aláírására sem – írják, hangsúlyozva: a Mediaworks éppen egy jelentős felvásárlást végez, és jelenleg ez áll a vezetőség figyelmének központjában.

A Mediaworks július 4-én jelentette be, hogy megállapodott a Pannon Lapok Társasága megvételéről. Jelezték: a vevő és az Ost Holding GmbH, a PLT tulajdonosa megállapodása után a Mediaworks benyújtotta az ügylet engedélyezésére irányuló kérelmét a GVH-hoz. A kartellhatóság augusztus elején engedélyezte a fúziót.
A PLT csaknem 9 milliárd forintos árbevételű, 500 munkavállalót foglalkoztató, négy dunántúli megyében (Fejérben, Vasban, Veszprémben és Zalában) jelen lévő cégcsoport, négy megyei napilap – Fejér Megyei Hírlap, Napló, Vas Népe, Zalai Hírlap – mellett a Dunaújvárosi Hírlap kiadója, és helyi digitális médiacsatornákat is üzemeltet.

A Mediaworks több mint 16 milliárd forintos éves forgalmával és mintegy 650 munkavállalójával a Nemzeti Sport, a Népszabadság, a Világgazdaság, nyolc megyei napilap, női és gasztromagazinok, valamint digitális médiatermékek tulajdonosa.
A Népszabadság kiadóját a Mediaworks elődcége, a Ringier Kiadói Kft. szerezte meg több lépésben. MTI