Olcsóbb telefont postázott a csaló kanizsai férfi

A veszprémi rendőrök egy csalás miatt indított nyomozást fejeztek be.

A nyomozás adatai szerint egy nagykanizsai férfi tavaly december 7-én használt okos telefont hirdetett meg több mint kilencvenezer forintért az egyik internetes közösségi oldalon.
A hirdetésre jelentkező veszprémi diákkal abban állapodott meg, hogy a vevő postai utánvétes küldeményként kapja kézhez a telefont.

(A drágább helyett ezt a telefont küldte el a kanizsai csaló. Fotó: VMRFK)

 

Az egyezségnek megfelelően a csomag meg is érkezett a veszprémi sértetthez, aki azonban csak a vételár kifizetését követően szembesült azzal, hogy a megrendelt készülék helyett egy jóval olcsóbb, alig néhány ezer forint értékű telefont kapott.

A nyomozók gyanúsítottként hallgatták ki a 22 éves nagykanizsai lakost és lefoglalták az általa küldött készüléket.

A gyanúsított ellen csalás vétség elkövetésének meglapozott gyanúja miatt indított nyomozást a Veszprémi Rendőrkapitányság a napokban befejezte, az ügyben keletkezett iratokat vádemelési javaslattal küldte meg az illetékes ügyészségnek.
(Forrás és fotó: police.hu)