Roadpol – A teherautók és buszok vezetőinek harmada követett el szabálysértést

A teherautók és a buszok vezetőinek csaknem harmada követett el szabálysértést az Európai Közlekedésrendészeti Szervek Hálózata Műveleti Csoportjának (Roadpol) múlt heti országos akciójának mérlege szerint – közölte a honlapján a rendőrség kedden.

A rendőrök célzottan a nehéz-tehergépkocsikat és az autóbuszokat ellenőrizték a Roadpol Truck & Bus elnevezésű akcióban. Kiemelt figyelmet fordítottak a vezetési és pihenőidő, továbbá a veszélyes áruk szállítására vonatkozó szabályok betartására, továbbá a beutazás, illetve belföldön tartózkodás jogszerűségét is vizsgálták.

A járőrök 6964 tehergépkocsit és 670 autóbuszt ellenőriztek, és 2195 alkalommal állapítottak meg jogsértést, azonnali közlekedési korlátozást tizenegy nehéz tehergépkocsi esetében rendeltek el.

A vezetési és pihenőidővel kapcsolatos szabályszegések miatt 189, a jármű- és rakománybiztonsággal kapcsolatban 208 esetben, míg az okmányokkal kapcsolatos jogsértések miatt 181 alkalommal intézkedtek.

A tehergépkocsi-vezetők ellenőrzésekor tíz esetben vetődött fel alkoholfogyasztás gyanúja, 370 alkalommal nem használták a biztonsági övet, 414 jármű vezetője pedig túllépte a megengedett legnagyobb sebességet.

Az autóbuszok esetében a vezetési és pihenőidővel kapcsolatos szabályszegések miatt tizenöt, az okmányokkal kapcsolatos jogsértések miatt pedig tizenhat alkalommal kellett intézkedni. Az ellenőrzött autóbuszok vezetői közül 49 esetben nem használták a biztonsági övet, tizenheten pedig túllépték a megengedett legnagyobb sebességet. MTI

1 nap alatt 164 sofőrt büntettek meg Zalában, akik nem kötötték be a biztonsági övüket

A közlekedési balesetek megelőzése, valamint a szabályszegések visszaszorítása érdekében ellenőrizték a járművezetőket a rendőrök Zala vármegyében.

Az Európai Közlekedésrendészeti Szervek Hálózata (Roadpol) kezdeményezésére 2023. szeptember 20-án (szerdán) a Safety Days elnevezésű baleset-megelőzési programot hajtották végre a zalai rendőrök, melynek célja az volt, hogy aznap senki ne veszítse életét Európa közútjain.

Ennek érdekében az egyenruhások fokozottan ellenőrizték Zala közútjain elsősorban a passzív biztonsági eszközök – a biztonsági öv, a gyermekbiztonsági rendszerek és a bukósisak – használatát. Emellett nagy hangsúlyt fektettek a szabálytalanul közlekedők kiszűrésére is.

Az egyenruhások 176 esetben tapasztalták a biztonsági öv használatának elmulasztását, a szabályszegők közül 164 járművezető, 12 pedig utas volt. Őket közigazgatási bírsággal sújtották.

A járőrök a gyermekbiztonsági rendszer használatára is figyeltek. Két esetben tapasztaltak hiányosságot, ezek során helyszíni bírságot szabtak ki.

Az egyenruhások a bukósisak használatának elmulasztása miatt három motorost bírságoltak meg. Egyéb közlekedési szabálysértőkkel szemben is intézkedtek kollégáink az ellenőrzések során – közölte a Rendőrség honlapján a Zala Vármegyei Rendőr-főkapitányság. (Fotó: Keszthelyi Rendőrkapitányság)

Fókuszban a gyorshajtók: hétfőtől egyhetes sebességmérő akciót tart a rendőrség

Hétfőtől egy hétig fokozottan ellenőrzik a megengedett legnagyobb sebesség betartását a rendőrök az ország közútjain – közölte az Országos Rendőr-főkapitányság kommunikációs szolgálata hétfőn a police.hu oldalon.

Azt írták, hogy az Európai Közlekedésrendészeti Szervek Hálózatának műveleti csoportja (ROADPOL Operational Group) április 17-23. között Speed elnevezéssel hirdetett fokozott ellenőrzést, amelyhez a magyar rendőrség is csatlakozik.

Hozzátették: a rendőrség Magyarország egész területén fokozott sebességellenőrzést végez, illetve április 21-én, péntek reggel 6 órától április 22-én, szombat reggel 6 óráig „Speedmarathon” ellenőrzésre is sor kerül, vagyis ténylegesen 24 óra időtartamban a rendelkezésre álló valamennyi komplex közlekedési ellenőrzési pont használatban lesz

(A fotó illusztráció)

Kapcsolódó

Javaslatokat vár a rendőrség, mely útszakaszokon legyen fokozott traffipaxozás

Huszonnégy órás sebességmérő akciót tart a rendőrség április 21-én reggel 6 órától, a helyszínekre bárki tehet javaslatot – közölte az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK) a police.hu oldalon hétfőn.

Azt írták: az Európai Közlekedésrendészeti Szervek Hálózatának (Roadpol) egész Európát érintő a kezdeményezéséhez csatlakozva április 21-én 24 órás sebességellenőrzést – úgynevezett Speedmarathont – végeznek.

(Fotó: archív)

Hozzátették: az ellenőrzés ideje alatt, április 21-én 6 órától április 22-én 6 óráig a rendelkezésre álló valamennyi Komplex Közlekedési Ellenőrzési Pont használatban lesz.

Közölték azt is, az eddigi akciókhoz hasonlóan a rendőrség az ellenőrzési helyek kiválasztásához idén is a lakosság segítségét kéri. Valamennyi főkapitányságon külön e-mail címen várják a javaslatokat április 4-én 11 órától április 10-én 12 óráig.

A fővárosban a speedmarathon@budapest.police.hu címre, vidéken az adott vármegye nevét, illetve nevének első tagját tartalmazó – például Győr-Moson-Sopronban a speedmarathon@gyor.police.hu – címre lehet írni.

Az ORFK közölte azt is, a korábbi évek tapasztalatai azt mutatják, hogy a rendőrség által a 24 órás Speedmarathon alatt ellenőrzött járművezetők 95 százaléka az előírásoknak megfelelően választotta meg haladási sebességét.

A zalai elérhetőség:  speedmarathon@zala.police.hu