Jogsi nélkül részegen borult fel kismotorral, bíróság elé áll

A nagykanizsai zsaruk egy 40 éves férfivel szemben javasolnak vádemelést.

A pusztaszentlászlói férfi még tavaly szeptember 21-én 14 óra 45 perc körül egy Aprilia kismotorral közlekedett a 7536-os számú úton Pusztaszentlászló felé, amikor letért az úttestről és a füves árokparton elesett. A baleset során a sofőr könnyű sérüléseket szenvedett.

A rendőrök alkoholszondát alkalmaztak a 40 éves férfivel szemben, ami pozitív értéket mutatott, ezért további mintavétel céljából előállították. Adatainak ellenőrzése során aztán az is kiderült, hogy érvényes vezetői engedélye sem volt.

A Nagykanizsai Rendőrkapitányság Közlekedésrendészeti Osztálya a járművezetés ittas állapotban vétség elkövetésének gyanúja miatt indított büntetőeljárás során a szükséges eljárási cselekményeket a napokban elvégezte és az iratokat átadta az illetékes ügyészségnek – közölte szombaton a Zala Megyei Rendőr-főkapitányság.

(Helyszínelési fotók: ZMRFK)