Az alakuló ülésen mondott le Pogányszentpéter polgármestere

Különös eset történt a napokban a szomszédos Somogy megyei faluban, a mintegy 450-500 lakosú Pogányszentpéteren.

A településen a függetlenként induló, de a Fidesz által is támogatott Flinger Tamást választották meg polgármesternek, a képviselők pedig Bogdán Zoltán, Horváth Szilárd, Imreiné Nemcsók Zsuzsanna Erzsébet és Zakócs József lettek.

Az alakuló testületi ülésen meglepetés történt, ugyanis Flinger Tamás lemondott polgármesteri posztjáról. Hogy miért? Erről a Facebookon október 21-én így írt.

Flinger Tamás választási plakátja. Forrás: Képviselő Flinger Tamás – Facebook

„Tisztelt Pogányszentpéteriek!
Hazugságok elkerülése végett írom ezt a posztot.

Elnézését szeretném kérni annak a 97 embernek, aki rám szavazott! Mai alakuló gyűlésen, kiderült, hogy a testület és én teljesen másképp gondolkodunk.

Képviselői tiszteletdíjat nem támogattam erre az évre, amit megszavaztak a képviselők. Válaszul számomra nem szavazták meg a polgármesteri tiszteletdíjat, és elvárták volna, hogy a munkahelyem 6 vagy 4 órás munkaviszonya mellett, ingyen dolgozzak.

Olyan ígéretet kértek számon rajtam, amit Én sosem jelentettem ki!
Mivel már az alakuló ülésen sem tudtunk együtt dolgozni, ezért lemondtam a polgármesteri tisztségemről.

Döntésemet befolyásolta, hogy esélyt sem láttam arra, hogy polgármesterként a négy képviselőtársammal közös nevezőre jussunk a falu érdekében. Nagyon sajnálom, mert tele voltam tenni akarással és tervekkel.
Elnézését kérem még egyszer a rám szavazó falubeliektől.”

Az Index az esettel kapcsolatban azt írta, telefonon elérték Bogdán Zoltán képviselőt, aki azt mondta, az eskütétel után kérte Flinger tőlük, hogy mondjanak le képviselői tiszteletdíjukról, amit meg is tettek.

„Aztán jött a polgármester javadalmazása, ott azonban nem volt ilyen ötlet: 198 ezer forintos fizetést és 30-40 ezer forintnyi kiegészítő pénzt (útiköltség, telefon, stb.) akart magának megszavaztatni. Akkor a képviselők azt javasolták neki,- pláne úgy, hogy az eredeti állását is megtartva, azzal párhuzamosan akarta elvégezni a polgármesteri munkát -, hogy a 198 ezres pénzt ne vegye fel legalább. Ebbe azonban nem volt hajlandó belemenni, és bejelentette, lemond.” – számolt be Bogdánra hivatkozva az Index.

A polgármester lemondása miatt nagy valószínűséggel időközi polgármester választás lesz Pogányszentpéteren.

Sportkuckót avattak Pogányszentpéteren

A Belügyminisztérium által meghirdetett „Önkormányzati feladatellátást szolgáló fejlesztések támogatása” című pályázaton 16 811 694 forint összegű támogatásából és a Pogányszentpéter Község Önkormányzatának önerejéből valósult meg a helyi sportpálya „Közösségi Sportkuckó” épületének a megépítése. A beruházás összköltsége 25 millió forint volt. Az egész napos ünnepségen bőséges programokkal kedveskedtek a település lakóinak.