Járjuk be együtt Nagykanizsa csodálatos zsinagógáját!

Egy új projekt segítségével virtuálisan, a fotelben ülve bebarangolhatjuk az ország legszebb zsinagógáit, sőt, adományainkkal akár fontos ügyeket is támogathatunk – egyetlen felületen, egyetlen kattintással. A projekt egyik eleme a csodálatos nagykanizsai zsinagóga, amely tavaly ünnepelte 200-ik születésnapját.

A Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetsége és a Cödokó Alapítvány közös projektjében, amely a Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt, és a World Jewish Congress anyagi támogatásának segítségével jött létre, virtuális, háromdimenziós (3D) túrák keretében egyelőre öt (de rövid időn belül további négy) zsinagógát lehet bejárni. Ezek: a bonyhádi neológ és ortodox, a makói, a komarnoi, a miskolci, a nagykanizsai, a soproni középkori, a Hősök temploma Budapesten, és a szegedi Új zsinagóga. A nézelődésen túl különböző tartalmak “jönnek velünk szembe”. A virtuális térben elhelyezett ismeretterjesztő tartalmak bemutatják az adott zsinagógát, az azt használó közösség múltját és részben képet adnak a zsidó hagyományokról is.

A 3D bejárás egyszerre nyújt turisztikai élményt (ami a pandémia idején különös hozzáadott értékkel bír) és ad lehetőséget a figyelemfelkeltésre és ismeretátadásra. A tematikus virtuális séták és az ehhez kapcsolódó tudástár elsősorban az iskolai oktatást szeretné támogatni.

Ezek megalkotása során az volt a fontos, hogy a közoktatásban résztvevők innovatív eszközt kaphassanak a tananyag átadására és befogadására. A pedagógusok munkáját megkönnyítendő elsősorban a Magyar Zsidó Múzeum és Levéltár (Milev) által kidolgozott színvonalas oktatási honlapokra, múzeumpedagógiai kiadványokra és kutatói adatbázisokra hívják fel a figyelmet.

A virtuális sétákhoz kapcsolódóan, tantárgyakra bontva kérdéssorokat állítottak össze, amelyek a pedagógusok óravázlataiba illeszthetők. Ezáltal a 3D túrák és az ezekhez kapcsolódó tudástár egyaránt beépíthető a történelem, művészettörténet, földrajz, esztétika, etika, hittan órákba is.

A projekt harmadik eleme az adománygyűjtés. Itt olyan közösségi kezdeményezésekre hívták fel a figyelmet, amelyek az élő zsidó közösség igényeit szolgálják, illetve a zsidó közösség által nyújtott szolgáltatásokra, amelyek zsidóknak és nem zsidóknak egyaránt segítenek. Fontos cél az adományozási kultúra fejlesztése, illetve a figyelem felhívása az innovatív kezdeményezésekre. A projekt fontosnak tartja, hogy ne csak a Mazsihisz és taghitközségei számára gyűjtsenek adományokat, ne csak Budapestre koncentráljanak, hanem a zsidó civil világot is helyzetbe hozzuk, ezáltal is kifejezve a zsidó közösség sokszínűségét.

A projekt elérhető a következő címen: https://tudastar.mazsihisz.hu/

A projektben az Ergomania Kft. (www.ergomania.hu) végezte a UX és UI tervezést, fejlesztette a keretrendszert, a 3DIM (www.3dim.hu) készítette a virtuális túrákat az amerikai Matterport és az izraeli Treedes segítségével. A tartalmakat a MAZSIHISZ és a Zsidó Múzeum és Levéltár munkatársai állították össze. A projekt költségvetése közel 20.000.000.- Ft, melynek 60 %-át a Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt pályázati támogatásából, 30 %-ot a Zsidó Világkongresszus támogatásából, 10 %-ot pedig a MAZSIHISZ támogatásából fedez a Cödoko Alapítvány.