Megzsarolták a nagykanizsai nőt

A vádlott 2014 nyara és 2015 februárja között több ismerősét is rávette arra, hogy a saját nevükben, de a vádlott részére devizaszámlát nyissanak. A férfi ígérete szerint a számlákra külföldről utalnak több ezer eurót, a pénz felvétele és átadása után pedig az átutalt összeg egy százalékát jutalékként a számlát nyitónak adja.

A férfi a fia barátnőjét is rávette erre, azt állítva, hogy ez legális, sőt arra is megkérte a lányt, hogy keressen további két embert. A sértett, valamint az általa ajánlott férfi és nő a vádlottal együtt ezután Budapestre utaztak, ahol egy férfi a részükre négy mobiltelefont adott át, hogy a bankszámlanyitáskor azok hívószámát adják meg.

Ezt követően a társaság tagjai több fővárosi bankfiókban is nyitottak számlát, majd ezeknek a dokumentumait, illetve a kölcsönkapott telefonokat visszaadták a vádlottnak. Hazaérkezésük után a lány átgondolta a történteket, azt a szüleivel is megbeszélte és úgy határozott, hogy megszünteti a számlákat.

Erről a vádlottat is tájékoztatta, aki ezt ellenezve azt állította a sértettnek, hogy a számlákat nem lehet megszüntetni, ellenkező esetben 170.000.-Ft-ot kell fizetnie „azoknak az ügyvédeknek”, akik őt megbízták. A lány azonban a bankszámlákat megszüntette. A férfi ezt követően többször megfenyegette, pénz átadására szólította fel. A nő saját és a vele együtt élő családja védelme érdekében a rendőrséghez fordult. A vádlottat rendőri akció keretében fogták el.

B. T. zsarolás bűntette minősítésű ügyét a jövő héten szerdán tárgyalják a Nagykanizsai Járásbíróságon – olvasható a Zalaegerszegi Törvényszék nyilvános tárgyalási jegyzékében.

Ukrán verőlegényekkel fenyegetett a kanizsai férfi

Egy visszaesőnek minősülő nagykanizsai , 45 éves férfi 2014. nyarától kezdődően anyagi nehézségekkel küzdött, bejelentett munkahellyel, igazolt jövedelemmel, ingó,- ingatlan vagyonnal, egyéb megtakarítással nem rendelkezett. A terhelt ezért, hogy bevételre tegyen szert, 2014. nyara és 2015. február hónapja közötti időben több ismerősét is rávette arra, hogy a saját nevükben, de valójában a terhelt részére devizaszámlákat nyissanak.

Ukrán verőlegényekkel fenyegetett a kanizsai férfi

Egy visszaesőnek minősülő nagykanizsai , 45 éves férfi 2014. nyarától kezdődően anyagi nehézségekkel küzdött, bejelentett munkahellyel, igazolt jövedelemmel, ingó,- ingatlan vagyonnal, egyéb megtakarítással nem rendelkezett.
A terhelt ezért, hogy bevételre tegyen szert, 2014. nyara és 2015. február hónapja közötti időben több ismerősét is rávette arra, hogy a saját nevükben, de valójában a terhelt részére devizaszámlákat nyissanak.

(A fotó illusztráció. Pixabay)

A terhelt ígérete szerint a számlákra több ezer euró összegben külföldről érkezne átutalás, ezeket kellene felvennie, majd a terheltnek vagy a vele együttműködő más személy részére átadnia a számlatulajdonosoknak, akik ezért cserébe az átutalt összeg 1%-át kapnák jutalékként. A terhelt, aki már korábban is összeütközésbe került a törvénnyel, tisztában volt azzal, hogy a devizaszámlákra érkező pénz bűncselekményből származna, ennek ellenére, az átutalásokból származó anyagi haszna reményében mégis részt vett a számlanyitásokban.

Május hónapban kapcsolatba került a sértettel, aki 2015. február 1. napjáig a fia barátnője volt. Az ismeretségüket kihasználva 2015. január 21-én felkereste a sértettet, és közölte, hogy van egy ajánlata számára, amivel pénzt lehet keresni, majd neki is felvázolta a számlanyitásokban rejlő „üzleti lehetőséget”. A sértett ugyan kezdetben ellenezte, hogy számlát nyisson a terheltnek, de miután a terhelt meggyőzte, hogy az üzlet legális, abba végül mégis belegyezett. A terhelt ekkor jelezte a sértettnek, hogy még további két személyre lenne szüksége, amelyre a sértett a barátait, egy nőt és egy férfit ajánlott.

A terhelt a sértett révén még ugyanezen a napon kapcsolatba is lépett velük, majd őket is rávette, hogy a nevükben devizaszámlákat nyissanak. Ilyen előzményeket követően a terhelt az általa vezetett gépjárművel 2015. január 22-én mindhármukat Budapestre szállította. Itt először a Budapest, Blaha Lujza téren található bevásárlóközpont parkolójába ment, ahol találkozott „Mocsok” becenevű barátjával, aki ezt követően a sértett, valamint a férfi részére is 2-2 db telefont adott át, azzal, hogy a számlanyitások során ezen készülékek hívószámát adják meg. Ezután a társaság kettévált, a sértettet és barátnőjét a terhelt ismerőse, míg a férfit a terhelt kísérte el több, budapesti bankfiókba.

A bankfiókokban a sértett és társai bankszámlákat nyitottak. A számlanyitásokat követően a telefonokat, illetve a számlanyitás kapcsán keletkezett valamennyi banki iratot átadták, majd Nagykanizsára hazautaztak. A terhelt arról tájékoztatta őket, hogy ha érkezik utalás, arról a bank SMS-ben értesíti őt azon a telefonszámon, amelyet a pénzintézetben megadtak, s ha így történik, majd szólni fog és fel kell menniük Budapestre felvenni a pénzt. Utalás egyébként utóbb egyik számlára sem érkezett.

A sértett hazaérkezése után azonban alaposabban átgondolta a történteket, amelyet a szüleivel is megosztott, majd miután ők helytelenítették a számlanyitásokat, a sértett úgy határozott, hogy a számlákat megszünteti, amelyről telefonon és személyesen is tájékoztatta a terheltet, aki azonban ezt ellenezte, ezért azt állította a sértettnek, hogy a számlákat nem lehet megszüntetni, ellenkező esetben 170.000 Ft-ot kell a sértettnek fizetnie „azoknak az ügyvédeknek”, akik őt megbízták, és már ekkor fenyegetni kezdte a sértettet, s miután tudomást szerzett arról, hogy a számlazárási szándékban döntő szerepe a sértett – egyébként nevelőszülőként dolgozó – édesanyjának van, a sértettet megfenyegette, hogy „keres három olyan embert, akik majd azt állítják, hogy az anyja drogot árul”.

A sértett ugyan tartott a terhelt fenyegetésétől, azonban, mivel az édesanyja a lánya érdekében a számlazárást továbbra is erőltette, végül 2015. január 30-án megjelent a bankfiókokban, ahol mindkét általa korábban Budapesten nyitott számlát megszüntette, amelyről a terhelt tudomást szerzett, ezért 2015. február 1-jén 17.45 órakor felhívta a sértettet, és megfenyegette őt, hogy „fizessen neki 170.000 Ft-ot 2015. február 3-án 16.00 óráig, mert ha nem, akkor jönnek az ukránok és visznek mindent, ami mozdítható.” A terhelt a 170.000 Ft-ot lényegében bánatpénzként kérte, az rá illetve általa is tudottan bárki másra nézve is jogtalan haszon lett volna, ugyanis a sértettnek sem vele, sem senki mással szemben semmilyen jogcímen tartozása, egyéb kötelezettsége nem állt fenn, ennek ellenére fenyegette meg még ugyanezen a napon többször is a sértettet arra az esetre, ha nem fizeti ki neki az összeget.

A terhelt ekkor már azt is állította, hogy „az ukránok szétbombázzák a házat, ha nem adja oda a pénzt”, illetve „tönkreteszi a családját”, egyúttal a korábbiakat módosítva 2015. február 2-án 18.00 óráig adott határidőt a sértettnek, hogy összeszedje a pénzt.

A sértett, aki tudomással bírt arról, hogy a terhelt már korábban volt börtönben, a terhelt fenyegetésétől annyira megrémült, hogy a saját és a vele együtt élő családja védelme érdekében a rendőrséghez fordult segítségért és 2015. február 2-án 08.51 órakor a Nagykanizsai Rendőrkapitányságon feljelentést tett ellene. Ezt követően a rendőrség munkatársaival egyeztetve beleegyezett, hogy a terhelt követelését színlelt módon teljesítse, ezért felhívta a terheltet, s közölte vele, hogy 120.000 Ft-ot sikerült összeszednie, amelyet az otthonában átvehet.Ezt követően a sértett több rendőr kíséretében 2015. február 2-án 14.15 órakor a nagykanizsai lakóházába ment, ahol a sértett 7.000 Ft-ot, valamint több, bankjegy méretűre vágott papírlapot helyezett el egy borítékban, ezt kívánta a terheltnek átadni.

A rendőrök a bankjegyek sorszámát előre felírták, majd a terheltre várakozva a lakóház különböző helyiségeiben elbújtak. Míg a rendőrök a terheltre vártak, a sértettet a terhelt illetve annak fia is többször felhívta telefonon. A fiú, aki a terhelt üzleti ügyeivel nem volt tisztában, a sértett védelmében tolmácsolta a sértett felé az apjától hallottakat. Ennek során közölte a terhelt fenyegetéseinek hatása alatt álló, és mindvégig zokogó sértettel, hogy „hozza ki a kulcsait és a pénzt…nem kell félni… tegye egy zacskóba, ami kell és adja át a részére… nem lesz baj…vége lesz ….ők (az ukránokra utalva) felnyitják a kaput, agyon lövik a kutyát, szét lövik a házat, bemennek és mindenkit kinyírnak…ha most nem teszed meg, meg fogtok halni, ha nem haltok meg, akkor kórházba kerültök…jobb lesz, ha odamennek, sehol sem vagy biztonságban.”

A terhelt pedig megismételte, hogy „ha nem adja át a 170.000 Ft-ot, az ukránok szétbombázzák a házat”. A terhelt ugyan korábban beleegyezett, hogy a sértett lakásán legyen a találkozó, oda azonban még sem kívánt személyesen elmenni, ezért 2015. február 2-án 16.00 óra körüli időben felhívta egy ismerősét, hogy hozza el, az iratokat, de nem járt az ismerőse sikerrel. A terhelt ekkor hangosan és indulatosan közölte a sértettel, hogy „hozd ki nekem a papírokat…nem megyek be, ki sem megyek a kocsiból, ne szórakozz velem, le fognak vágni téged is meg engem is”, majd miután a sértett ettől továbbra is elzárkózott azt, hogy „akkor add oda a Daninak…add oda a papírokat, kipótolom, ha lesz pénzem…a Dani megy a papírokért, meg a pénzért, add oda neki”.

A terhelt ezután visszaküldte az ismerősét a sértetthez, aki ekkor a számlamegszüntetési iratokat átadta, aki azokat továbbította a terheltnek. Miután szembesült vele, hogy a sértett kizárólag az iratokat küldte ki neki, a pénzt viszont nem, kiabálni kezdett az ismerősével, és számon kérte, hogy hol a pénz, jelezte felé, hogy „kérje el, mert ha a sértett nem adja oda a pénzt, akkor rajta a családján lesz behajtva, s ha nem tudnak fizetni, jönnek az Ukránok és eltüntetik őket.” Az ismerős a hallottaktól annyira megijedt, hogy nem mert ellenkezni, amikor a terhelt ismét visszaküldte őt a sértetthez, akit egyébként a terhelt még ekkor is megfenyegetett telefonon, ismételten közölve vele, hogy „a pénz kell neki, a 170.000 Ft”.

Az ismerős eközben visszatért a sértett házába, ahol miközben a kiborult sértettet nyugtatni próbálta, tőle átvette az előre elkészített, 7.000 Ft-ot tartalmazó borítékot. Már indulni készült a lakóházból, amikor a sértett a megbeszéltek szerint a pénz átadását jelezte a rendőröknek, akik a rejtekhelyről elő jőve az ismerőst elfogták, majd tőle a pénzt lefoglalták és a sértettnek visszaadták. Ezzel egyidőben a ház előtt várakozó terheltet a rendőrök szintén feltartóztatták.

Az ügyben a Nagykanizsai Járási Ügyészség zsarolás bűntettének kísérlete miatt emelt vádat – értesült honlapunk dr. Pirger Csabától, a Zala Megyei Főügyészség ügyész-szóvivőjétől.