Ütős videót készített Kanizsáról a helyi 2S zenekar

Nemrég figyeltünk fel egy nagyon ütős videóklipre, amelynek készítői nagykanizsaiak, a 2S hip-hop zenekar. A fiatalok azt írták, nevüket ne közöljük, inkább a zenéjük beszéljen helyettük.

A 2S (KéteS) Spenck és Serume alkotta Hip Hop duó, 2010-ben alakult, majd 2011-ben debütált, Spenck – Perpetuum Mobile kislemezén megjelent KéteS – Relax című számmal. Más zenei projektek miatt csak másodlagosan foglalkoztak ezzel a felállással. Idén viszont nekiültek, és összeraktak egy válogatás-lemezt az eddig felvett számokból. Ezt követte egy lyrics videó, és egy videóklip. Ahogy a klipben is látszik a szövegek témáiban a környezetükre, társadalmi jelenségekre reflektálnak.

A csapat legújabb, október 1-én megjelent 8800 ft. DJ B.A.S.S. (Official Music Video) 2020 című klipjének szövege sok kanizsait megérintet, amely így szól:

„Pont ide dobott a gólya, az életutam alkotója. Lokál adta alkotóvágy hűségem nem lakatolja. Pompázó főút, de London fele vezet. Fakó macskaköves utak, és kihalt lakóövezet. Átkelek a diszlexiás útfestésen. Amíg a szégyenében süllyedő plázánkat újfent nézem.

Kínaimban kutyachipbe, utcán kátyúba botlok, de csábítóak a százalékjelekben úszó boltok. Nézem a művészi oldalát, hol a tageink lemázoltak. Amit homályosít a szélben elszálló nejlonzsák. Beltenyésztett bennszülöttek, dongalábú újszülöttek egész életeket elzüllöttek. Nincsen kitáblázva, ha kéklő fény gyúl: Vigyázat! Tömegoszlatásba végződő lakótömb ivászat. Mégis hálát adok, hogy ide dobott a gólya, és nem a kuka volt a pólya. Hallelujah!

Ó te drága, hol a nyüzsgés, a lárma? Oly rég ébredtem éjjel tesóim hívó szavára, az izzó cigik szagára. A sántító szájtrombiták dallamára.
Mindez már nem több emlékeknél, eggyé váltatok mind, elégedetlenné, innen nincs visszaút, és te eltévedtél.

Én meg a híd vagyok a sok közül, mit felégettél. Hideg a tél a szív is fagyosan ítél. És a panel rengeteg is vajmi keveset ígér. A többség vegetál, alig akad aki él. Aki maradni akar és aki valamit ér.

Ott születtem, itt meg élek és, hogy mióta, nem is emlékszem már, mint egy idióta.Tudat alatt lettem lokálpatrióta, süllyedő kapitány, zuhanó pilóta.”

Itt a kanizsai Angyal

Korábban már írtunk a nagykanizsai Strange Island zenekarról.

Most Aczél Lászlótól megtudtuk, újabb dalból készült videoklip, melynek címe Angyal.

A Strange Island egy 2017-ben alakult nagykanizsai könnyűzenei formáció, melynek tagjai Böcskei László (Docta) és Aczél László.

Zenei stílusuk a klasszikus és a modern hip-hop keveredése, néhol a pop-rock stílusjegyeivel ötvözve.
A dalok produceri munkálatait saját maguk végzik. A dalszövegek tematikája javarészt a komolyabb hangvételt követi, ám előfordulnak felszabadultabb dalok is.
A reppekért felelős: Docta .

Most pedig következzen az új dal 🙂

JazzKanizsa – Neves előadók és utcai minikoncertek Nagykanizsán

A Borbély Műhely, Márkus Tibor és az Equinox Szeptett, valamint a Rákfogó Emlékzenekar is színpadra lép november 10-én a JazzKanizsa elnevezésű rendezvényen, amelynek keretében utcai minikoncertekkel is várják a közönséget a dél-zalai városban.
Godinek Ibolya szervező a JazzKanizsa programjait ismertető hétfői sajtótájékoztatón elmondta, hogy a rendezvény a Jazz pillanatok című fotókiállítás megnyitójával kezdődik a Medgyaszay Házban. A Kanizsa Fotóklub tárlatán jazzkoncerteken ellesett pillanatokat, portrékat mutatnak be.

Ezt követi a Rákfogó Emlékzenekar koncertje, amelyen Szakcsi Lakatos Béla zongorán és billentyűs hangszereken, Babos Gyula gitáron, Fekete-Kovács Kornél trombitán, Kőszegi Imre dobon, Orbán György pedig bőgőn játszik. A produkciót Radics Gigi éneke kíséri.

Márkus Tibor és az Equinox Szeptett – Eszes Viktória, Molnár Enikő, Borbély Mihály, Elek István, Márkus Tibor, Csuhaj Barna Tibor és Jeszenszky György – lemezbemutató koncertet adnak. Repertoárjukat a zenekarvezető Márkus Tibor szerzeményei alkotják, melyek a modern kompozíciós elemek felhasználásával készültek – tette hozzá Godinek Ibolya.
Este színpadra lép a Borbély Műhely Lew Tabackin tenorszaxofon-művésszel, aki az Egyesült Államokból érkezik Nagykanizsára.

November 10. a jazz jegyében telik egész Nagykanizsán – emelte ki a Kanizsai Kulturális Központ igazgatója. Kovácsné Mikola Mária elmondta, hogy a Budapest Marching Jazz Band a város különböző pontjain ad minikoncerteket, amelyekkel „jazzhangulatot varázsolnak” a dél-zalai városba.

Hozzáfűzte: a JazzKanizsát a következő években is megrendezik, emellett jazzesteket is szerveznek Nagykanizsán. A rendezvényekkel az 1980-1990-es évek legendás jazzprogramjait szeretnék „visszacsempészni” a város életébe.

A jazznek mint zenei műfajnak nagy hagyománya van a város életében. Nagykanizsán az országban elsőként, 1972-ben alakult jazzklub, a következő évben pedig kétnapos nemzetközi jazzhétvégét rendeztek. A hagyomány hosszú éveken át megmaradt, de az idők során a jazz rétegműfajjá vált, az egykori jazzrajongók ma már „nagypapa- és nagymamakorba” léptek, de a színvonalas, nívós jazzprogramokra ma is nagy igény van – fogalmazott Kovácsné Mikola Mária. MTI

Ahol a horizont ül – Itt a kanizsai Strange Island új klipje

Újabb videóval jelentkezett a nagykanizsai Strange Island zenekar.

Aczél László a formáció egyik tagja azt írta nekünk, hogy ismertessük meg olvasótáborunkkal Ahol a horizont ül című új, 4 perces klipjüket.

 

A Strange Island egy idén alakult kanizsai könnyűzenei formáció, melynek tagjai Böcskei László (Docta) és Aczél László.
Zenei stílusuk a klasszikus és a modern hip-hop keveredése, néhol a pop-rock stílusjegyeivel ötvözve.
A dalok produceri munkálatait saját maguk végzik.
A dalszövegek tematikája javarészt a komolyabb hangvételt követi, ám előfordulnak felszabadultabb dalok is.
Következzen hát az Ahol a horizont ül című új klipjük.

 

Bemutatkozik a kanizsai YOUR LAST STEPS zenekar

A nagykanizsai YOUR LAST STEPS hivatalosan 2014 január 11-én alakult. Rengeteg fellépésen vannak már túl, szerepeltek a városnapokon, a főváros több rock klubjában és néhány falunapon is – tudtuk meg Bognár Mátétól.

A következő nagy fellépésünk a RockBalaton fesztivál lesz augusztus 13-án, ahol olyan nagy nevek mellett léphetünk fel mint Deák Bill Gyula, Kalapács, Depresszió, Leander Kills, Dorothy vagy az Ossian.
2016-ban fejeztük be az első albumunkat, ami az „ELREJTHETETLEN” címet viseli és 9 számot tartalmaz. Ebből két zenének van videoklipje.

Nemrégiben megjelent a leghíresebb zenénkhez a videoklipünk aminek a korábbi dalszöveges változatát több mint 12000-en megnézték.
A zenekar megalapulásakor eléggé a metal vonalat követte, az albumon szerepel is egy-két olyan szám ami még korábbról maradt meg és még ebben a stílusban is játsszuk. Viszont ma már inkább ezt a pop-rock, rock, stílust követjük.
A következő album már készülőben van. A „Kezemben Tartom” címet fogja kapni – mondta a Dél-Zala Press-nek Máté.

A csapat jelenlegi tagjai:

Ének: Partics Krisztián
Ritmusgitár: Bognár Máté
Szólógitár: Kovács Ádám
Bassgitár: Sipos Károly
Dob: Sipos Péter.

Itt a kanizsai Strange Island új videója

Múltkor bemutattuk a tehetséges nagykanizsai Strange Island zenekar első, önálló klipjét.

Most elkészült a második is 🙂

A Strange Island egy 2017-ben alakult nagykanizsai könnyűzenei formáció, melynek tagjai Böcskei László (Docta) és Aczél László.
Zenei stílusuk a klasszikus és a modern hip-hop keveredése, néhol a pop-rock stílusjegyeivel ötvözve.
A dalok produceri munkálatait saját maguk végzik.
A dalszövegek tematikája javarészt a komolyabb hangvételt követi, ám előfordulnak felszabadultabb dalok is.
A reppekért felelős: Docta.

Fogadjátok szeretettel a zenekar második klipjét 🙂

A Filmzene varázsa Kanizsán

Végtelenül hosszúnak tűnt a készülődés, ami a Filmzene varázsa koncertet megelőzte. Már szeptemberben megszületett az ötlet és decemberre már pontosan tudta mindegyik fellépő, mikor és hol lesz a előadás. Rengeteg, több órás próba után januártól számítva úgy elrepült az idő, amire senki nem számított, már a főpróbán álltak, hangoltak, izgultak, készültek – tudtuk meg Kurta Lilla főszervezőtől.

Aztán a péntek is eljött, senki nem számított rá, de 400 fő feletti nézősereg gyűlt össze a Hevesi Sándor Művelődési Központban, hogy megnézze a filmzenék varázslatos világa előtti tisztelgését a Strém Kálmán Ifjúsági Vonószenekarnak, a Nagyrécsei Ritmus Könnyűzenei Kórusnak és Kurta Lillának. Bármennyire is izgult mindenki a színpadra lépve mindez már nem is látszott rajtuk, felejthetetlen emlékeket biztosítva az érdeklődőknek.

Igazi nagy összefogás jött létre ezáltal a koncert által és a szervezők és szereplők örömmel látták, hogy nagyon nagy érdeklődés és egyben igény is volt minderre. Terveik között szerepel, hogy máshová is eljuttassák a koncertet, hiszen Budapestről, Tatabányáról, Győrből és Biatorbágyról is érkeztek nézők az estre.
Forrest Gump, Jurassic Park, Apáca Show, Szépség és a Szörnyeteg, Star Wars, Aladdin, Egyiptom hercege, Valami Amerika, csak pár cím a rendezvényen tisztelgést érdemlő filmek közül.
Folytatása mindenképpen következik – mondta örömmel a Dél-Zala Press-nek (KanizsaPress) Kurta Lilla.

(Fotók: Ujhelyi Zsolt)

Bigband-koncerttel ünneplik a nemzetközi dzsessznapot Kanizsán

Plakátkiállítással, bigband-koncerttel és örömzenéléssel csatlakozik idén a nemzetközi dzsessznap eseményeihez Nagykanizsa, ahol negyedik éve ünneplik helyi muzsikusok a világszerte megtartott napot.

A vasárnap két helyszínen zajló eseményekről Halász Gyula szervező, dzsesszkutató, a Magyar Jazzkutatási Társaság és a Magyar Jazz Szövetség tagja hétfői sajtótájékoztatóján elmondta: Nagykanizsán 2014-ben tartottak először dzsesszvilágnapi rendezvényt.

(A Tiborcz Trió Cserfőn. Fotó: Facebook)

Idén plakátkiállítással kezdődik a program, a Honvéd Kaszinóban a Kanizsa Big Band koncertplakátjaiból összeállított válogatást tekinthetik meg az érdeklődők. Ugyanitt a plakátok „főszereplője”, a Kanizsa Big Band ad műsort, vendégszólistaként a harsonás Papp Mátyással kiegészülve.

A dzsessznap másik helyszíne ezúttal is a városhoz közeli Cserfő-hegy, ahol Tiborcz Iván és zenésztársai fellépésével tartanak késő esti koncertet.
Halász Gyula hozzátette: a nemzetközi dzsessznap szellemiségének megfelelően – a szponzorok támogatásának köszönhetően – valamennyi nagykanizsai rendezvény idén is ingyenesen látogatható.

Az UNESCO 2011-ben, Herbie Hancock kezdeményezésére döntött arról, hogy minden év április 30-án tartják a nemzetközi dzsessznapot. A világ 195 országában ezen a napon nagyszabású koncertekkel, előadásokkal, filmvetítésekkel, fórumokkal és kiállításokkal ünnepelnek a műfaj kedvelői. MTI

A „Különös sziget” Kanizsán

A Strange Island egy 2017-ben alakult nagykanizsai könnyűzenei formáció, melynek tagjai Böcskei László (Docta) és Aczél László.
Zenei stílusuk a klasszikus és a modern hip-hop keveredése, néhol a pop-rock stílusjegyeivel ötvözve.
A dalok produceri munkálatait saját maguk végzik. A dalszövegek tematikája javarészt a komolyabb hangvételt követi, ám előfordulnak felszabadultabb dalok is.
A reppekért felelős: Docta

A csapat 2002-ben tört be a hip-hop köztudatba, a Rhyme Project nevű formációval, mellyel egy tehetségkutató régiós döntőjét nyerte.
Országos turnék, Volt fesztivál, 1 nagylemez, 1 kislemez követte.
Később Diazzal (Wellhello) alkottak egy párost és több dal illetve videoklipet jegyeztek, melyeket a rádiók és a TV-k előszeretettel játszottak.
Közös dalokat jegyez a DSP illetve Méhes Adrián a Muriel zenekar frontemberével.
Eleget tett olyan neves előadók közreműködésre való felkérésére mint a Hősök vagy Caramel, kinek a Vizó című lemezén reppel illetve a 2011-es Syma szupertkoncertjén is fellépett.
Az énekek Aczél Laci előadásában szólalnak meg, aki mellette zongorán és gitáron is játszik
Fiatal kora ellenére közel száz szóló akusztikus fellépést jegyez, ahol covereket, illetve saját dalokat adott elő.
Meghívást kapott a Snétberger Zenei Tehetség Központ által szervezett táborba, ahol a legkiválóbb tanárok segítségével fejleszthette énektudását.

Pazar Mikulás-koncertet adott a fúvószenekar

A Nagykanizsai Fúvószenekar pazar Mikulás-koncertet adott szombaton a Hevesi Sándor Művelődési Központban.
A Tatár Csaba karnagy vezette zenekar a Csillagközi Mikulás címet adta az estnek, amely során közreműködött a Farkas Ferenc Alapfokú és Aranymetszés Művészeti Iskola Ifjúsági Fúvószenekara valamint a Nagykanizsai Honvéd Kaszinó Magic Ritmo Tánccsoportja.
A repertoárt főképpen sci-fi filmek zenéi alkották a nagy sikerű koncerten, melyen előzőleg két hónapon át mintegy 100 ember dolgozott. (Fotók: Varga György)

nagykanizsai-fuvoszenekar-mikulas-koncert-1

nagykanizsai-fuvoszenekar-mikulas-koncert-2

nagykanizsai-fuvoszenekar-mikulas-koncert-3

nagykanizsai-fuvoszenekar-mikulas-koncert-5

nagykanizsai-fuvoszenekar-mikulas-koncert-6

nagykanizsai-fuvoszenekar-mikulas-koncert-4