Megtalálták az eltűnt nagykanizsai mozdonyvezető holttestét

Január közepén eltűnt egy nagykanizsai mozdonyvezető.

Eltűnését felesége jelentette be a rendőrségen.

A házastárs akkor azt közölte a hatósággal, hogy férje az elmúlt időszakban zavartan viselkedett.

Viselkedésének egyik oka az lehetett, hogy tavaly októberben a Csónakázó-tónál vonattal elgázolt egy férfit, aki szintén vasutas volt. A történtek nagyon megviselték.

Az eltűnt mozdonyvezető rendőrségi keresését több hazai média is közreadta.

A feleség szerint férje nem beszélt öngyilkosságról és ilyen szándéka soha nem volt, mégis attól tartott, párja önkezével vethet véget életének.

Az 56 éves férfi holttestét a napokban Nagykanizsán találták meg – erősítette meg információnkat pénteken Bán Kitti a Zala Megyei Rendőr-főkapitányság sajtóreferense.  Az ügyet a rendőrség közigazgatási hatóság eljárás keretében vizsgálja.

Előzmények itt: Eltűnt egy nagykanizsai mozdonyvezető.

Halálos vonatgázolás Nagykanizsánál

Hétfőn 11 óra 15 perckor halálos vonatgázolás történt Nagykanizsánál.
A Nagykanizsa-Budapest között közlekedő vonat ütött el egy embert a kanizsai Csónakázó-tó előtti vasúti szakaszon.
Az eset körülményeit a Nagykanizsai Rendőrkapitányság vizsgálja – értesült honlapunk Sznopek Veronikától, a Zala Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivőjétől.
Úgy tudjuk, hogy a szerencsétlenség áldozata egy nagykanizsai férfi volt.

Halálos vonatgázolás Nagykanizsán

nagykanizsa vasútállomás

Halálos vonatgázolás történt szombat este Nagykanizsán.

Egy 63 éves férfi a Sétakert közelében lévő sínekre feküdt, akit halálra gázolt a Nagykanizsáról Budapest irányába haladó vonat – írta a Zalai Hírlap.

A Zala Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője a lap információit megerősítette.

Sznopek Veronika elmondta, a tragédiáról szombat este 19 óra 36 perckor szereztek tudomást, amelyről a MÁV alkalmazottja tájékoztatta az egyenruhásokat.

Idegenkezűség nem merült fel, mondta a rendőr főhadnagy.

A ZH úgy tudja, a férfi nem ugrott a vonat elé, hanem lefeküdt a sínekre. Ott várta a szerelvényt.

Sérülései olyan súlyosak voltak, hogy a helyszínen elhunyt.