Hétfőn heves zivatarok érkeznek

Hevesebb zivatarok alakulhatnak ki hétfőn szinte az egész országban – derül ki a HungaroMet Zrt. veszélyjelzéséből.

Az MTI-hez eljuttatott veszélyjelzés szerint Vas, Zala, Győr-Moson-Sopron, Veszprém és Komárom-Esztergom vármegye kivételével az egész országban hevesebb zivatarokra kell számítani hétfőn, a villámlások mellett kockázatot jelent a zivatarokat kísérő szél és jégeső is, emiatt másodfokú (narancs) figyelmeztetést adtak ki.

Emellett felhőszakadás is kialakulhat ezekben a vármegyékben, emiatt elsőfokú (sárga) figyelmeztetés lépett életbe. Vas, Zala, Győr-Moson-Sopron, Veszprém és Komárom-Esztergom vármegyére pedig elsőfokú figyelmeztetést adtak ki zivatarok kialakulásának veszélye miatt hétfő éjfélig.

(Fotó: archív. Viharfelhő Nagykanizsa felett. MTI/Varga György)

Vasárnapi délutáni videójukban az is elhangzott: hétfőn napközben egy hidegfront vonul át az ország fölött, ezért nyugatról keletre egyre több helyen kell számítani záporra, zivatarra. A zivatarok elsődleges kísérőjelensége a viharossá fokozódó szél és a jégeső lehet, de egy-egy helyen felhőszakadás is kialakulhat.

A csúcshőmérsékletben jelentős kontraszt lesz a keleti és nyugati országrész között: a Nyugat- és Északnyugat-Dunántúlon 26 Celsius-fok alatt marad, míg az ország keleti felén még hőség várható, a Tiszántúlon 35 fok feletti csúcsértéket mérhetnek. A hidegfront előtt megerősödik a déli, délnyugati szél, az Alföldön akár viharos széllökés is előfordulhat.

Az előrejelzés szerint kedden nyugat felől ismét nő a felhőzet és egyre többfelé várható csapadék, az ország nagyobb részén kiadós esőre, záporra, zivatarra kell számítani. Kedden az Alföldön még 30 Celsius-fok, Nyugat-Magyarországon 20-21 fok lehet.

Szerdára az ország keleti része is felfrissül, jelentősen visszaesik a hőmérséklet, elsősorban az északkeleti harmadban lesz sok felhő, és ott további kiadós mennyiségű esőre kell számítani.

Káprázatos viharfelhő Nagykanizsánál

Szombat esti, majd az éjszakai órákban egy viharzóna érte el Nagykanizsát és térségét, amely egy nagyon látványos égi jelenséget is produkált.

Egy hatalmas viharfelhő jelent meg az égen, amelyet profi és amatőr fotósok is megörökítettek.

Ezekből a fotókból mutatunk be néhányat.

(Ezt a fényképet Varga György, az MTI fotóriportere készítette)




(Ezt a fantasztikus képet S. Varga György olvasónknak köszönhetjük)

(Szekszárdi Zita is szép fotót készített az időjárási jelenségről)

(Daróczi Niki is küldött egy pazar fotót)

(Tóth László nagyszerű képet készített a viharfelhőről)

(Zágon Zoltán jó szögből kapta lencsevégre a félelmetes felhőt)

(Fehér Tibor Kiskanizsánál készített dekoratív fotót)

Jött a vihar Kanizsára

Kedden este viharfelhők gyülekeztek Nagykanizsa felett is.

A látványos jelenséget több olvasónk is megörökítette és beküldte nekünk.

Ezekből a képekből válogattunk ki egy csokorra valót.

 

Viharfelhők az M7-es autópálya felett Nagykanizsa határában 2018. június 12-én este. MTI Fotó: Varga György.