Tour de Hongrie: betekertek Kanizsára

A belga Jordi Meeus nyerte sprintbefutóban a Tour de Hongrie országúti kerékpáros körverseny második szakaszát, amellyel övé lett az éllovast illető sárga trikó is; Pelikán János átvette a legjobb helyen álló magyarnak járó fehér trikót Karl Ádámtól.

Csütörtökön Balatonfüredről rajtolt a 42. magyar körverseny 130 fős mezőnye. A legjobb magyart illető fehér trikót viselő Karl Ádám az MTI-nek elmondta: a versenyek első napja nem mindig szokott jól sikerülni számára, bár a lábai már a nem tökéletesen alakult szerdai nyitányon is jók voltak. Leszögezte: ezúttal előrébb fog helyezkedni a hajránál.

„Ha a szerencse is mellém pártol, remélhetőleg tudok jó eredményt elérni” – fogalmazott azt hangsúlyozva, hogy a megkülönböztető mez és a családja jelenléte is motiválja.
A szombati kékestetői királyetapra készülő Fetter Erik (EOLO-Kometa) elárulta: a lábai jók, tudott spórolni a nyitányon, és az újabb sík szakaszra is ez volt a terve. Az esőnek viszont nem örült.

A rajtra a 16 fok mellé – akárcsak szerdán – ezúttal is megérkezett az eső. A Nagykanizsáig tartó 183 kilométeres táv alatt a kerékpárosokra három gyorsasági részhajrá és a szerdai nyitánynál némivel több, 1648 méternyi szintkülönbség várt. Rögtön az első 36 kilométeren két harmadik kategóriás emelkedő volt, amely lehetőséget kínált szökés kialakulására.

Ezzel heten éltek is rögtön az éles rajt után, noha tették ezt abban a tudatban, hogy a táv második fele az első etaphoz hasonlóan mezőnyhajrát ígért. Az élcsoportnak tagja volt Pelikán János (Androni Giocattoli-Sidermec), aki egy gyorsasági részhajrát nyert, a második hegyi hajrá előtt az emelkedőn pedig több tucatszor írták fel az aszfaltra a nevét a szurkolók, akik egyébként az egész szakaszt szép számmal tekintették meg az utak mentén a borús idő és olykor szemerkélő eső ellenére is.

A technikás, minimálisan emelkedő utolsó 2,5 kilométerhez érkezve két bukás is történt, a végül négy bringásra fogyatkozott szökést pedig 1700 méterrel a cél előtt fogta be a mezőny. A sprintbefutóban a szerdán harmadik belga Meeus (BORA-hansgrohe) bizonyult a leggyorsabbnak, ezzel átvette az összetett első helyét – a friss jobb eredményének köszönhetően – a nyitóetapot nyerő német Phil Bauhaustól, aki ezúttal harmadik lett. Másodikként az olasz Alberto Dainese (DSM) ért célba.

Az időjóváírásnak köszönhetően Pelikán átvette a legjobb magyart illető fehér trikót Karl Ádámtól. Az etap legelőkelőbb helyen záró hazai versenyzőjeként a magyar válogatott Orosz Gergő 24. lett a befutónál.
Pelikán elárulta, rendkívül jó érzések fogták el a feliratok láttán, sok erőt merített a támogató üzenetekből. A szökevénycsoport tagjai jól együtt tudtak dolgozni, ezért tudtak ilyen hosszú ideig, mintegy 170 kilométeren át együtt maradni.

Az állami hírügynökség (MTI) kérdésére elmondta: noha nem a fehér trikó lebegett a szeme előtt, remek érzés számára, hogy felvehette a jóváírásoknak köszönhetően. A következő napokra is a szökés a célja, a trikó megőrzése csak másodlagos szempont.

Az eredményhirdetés után a nagykanizsai célnál összegyűlő több száz ember vastapssal ünnepelte a hírt, hogy a magyar körverseny tavalyi bajnoka, Valter Attila átvette az összetett első helyét és a legendás rózsaszín trikót a Giro d’Italián. (Fotók: Herle Kristóf)

Így változik a kanizsai buszközlekedés a kerékpárosverseny ideje alatt

TOUR de HONGRIE NAGYKANIZSÁN!
Újabb hírek, térképek – Volánbusz helyi menetrend változás.

Május 13-án, jövő hét csütörtökén, várhatóan 17:45-kor Nagykanizsára, az Eötvös térre befut a Tour de Hongrie (TdH), Magyarország legnívósabb kerékpárversenyének 2. szakasza.
Az eseményhez köthető útlezárások miatt a Volánbusz helyi menetrendje is ideiglenesen megváltozik az alább látható táblázat szerint.

A további részletekről, lezárásokról, parkolási rendről közösségi oldalamon, a város honlapján és a városi sajtóban rendszeres tájékoztatást adunk.
Kérem, figyeljék e felületeket a következő napokban!- tájékoztatott Facebook oldalán pénteken Balogh László nagykanizsai polgármester.

Útlezárások lesznek a biciklis verseny miatt Kanizsán

Május 13-án, jövő hét csütörtökén, várhatóan 17:45-kor Nagykanizsára, az Eötvös térre befut a Tour de Hongrie (TdH), Magyarország legnívósabb kerékpárversenyének 2. szakasza.

Azon a napon a város egyes pontjai, utcái, forgalmas területei részleges és teljes lezárásra kerülnek, melynek részleteit a mellékelt térképeken láthatják.

A további részletekről, lezárásokról, parkolási rendről közösségi oldalamon, a város honlapján és a városi sajtóban rendszeres tájékoztatást adunk.

Kérem, figyeljék e felületeket a következő napokban! – tájékoztatott Facebook oldalán kedden Balogh László nagykanizsai polgármester.

Májusban Nagykanizsára ér a Tour de Hongrie egyik etapja

Siófokról rajtol és budapesti etappal végződik a május 12. és 16. között sorra kerülő Tour de Hongrie országúti kerékpáros körverseny.
A viadal közösségi oldalán kedden este közzétett útvonalbemutató kisfilm alapján a megmérettetés a Balaton körül kezdődik majd: a Siófok-Kaposvár nyitószakaszt a Balatonfüred-Nagykanizsa etap követi, hogy aztán a harmadik versenynap veszprémi rajtja után a „magyar tenger” térségét elhagyva Tatán érjen célba a mezőny.

A királyetap a Balassagyarmat-Gyöngyös-Kékestető táv lesz: a 984 méteres tengerszint feletti magasságon záruló szakaszon több mint 300 méternyi szintemelkedést kell leküzdeniük a kerékpárosoknak.
A záróetapra négy év után ismét a fővárosba érkezik a Tour de Hongrie: 12 kört kell teljesíteniük a bringásoknak a Városliget és a Puskás Aréna körül futó körpályán.

(Fotó: archív. Tour de Hongrie – Facebook)

Eisenkrammer Károly főszervező az útvonalbemutatóban kiemelte, a Kelet-Magyarországon rendezett tavalyi kiírás után idén a Balaton környékét mutatja meg a tévénézőknek a magyar körverseny.
Szabó Tünde sportért felelős államtitkár emlékeztetett rá, hogy az elmúlt évben hat kontinens sportolói érkeztek ide több mint harminc országból, egyúttal hangsúlyozta, idén az elsődleges az egészségügyi biztonság megteremtése, ezt szem előtt tartva fogják megrendezni a Tour de Hongrie-t.

Révész Máriusz aktív Magyarországért felelős kormánybiztos szerint a kerékpározás felfelé ívelő szakaszban van Magyarországon.
„Innentől kezdve, ha csak picinyeket lépünk előre vagy tartani tudjuk a színvonalat, az is jó. Ha pedig valamelyik magyar fiú olyan győzelmet tudna aratni az idei esztendőben, mint tavaly Valter Attila, az már fantasztikus lenne” – fűzte hozzá.

„A Tour de Hongrie-val odaértünk a világszínpadra, ez a magyar kerékpársport zászlóshajója” – szögezte le Princzinger Péter, a Magyar Kerékpáros Szövetség (MKSZ) elnöke, aki a francia, olasz vagy épp a belga viadalokhoz hasonlította „a világszerte legismertebb magyarországi kerékpáros márkanevet”.

Székely Dávid, az M4 Sport csatornaigazgatója kiemelte: nagy kihívást jelent közvetítés-technikailag a kerékpárverseny.
Szilasi László versenyigazgató az MTI megkeresésére elmondta, World Tour- és prokontinentális csapatból is versenycsúcsot jelentő számú nevezés érkezett, és tervezik a mezőny létszámának növelését is a tavalyi 20 induló együtteshez képest.

Eddig 12 csapat nevezését jelentették be, az indulást tervezők közül a Jumbo-Visma – kilenchónapos eltiltásból visszatérő – sprintere, a holland Dylan Groenewegen emelkedik ki, aki akár négy szakaszon is megmutathatja képességeit.
„Ennek a mezőnynek ezeken az etapokon nem jelent nagy nehézséget a szintkülönbség, így akár négyszer is sprintbefutóra kerülhet sor. Az összetett pedig az elmúlt évekhez hasonlóan várhatóan a Kékestetőn dől majd el” – fogalmazott a versenyigazgató. (MTI)

A 42. Tour de Hongrie útvonala:

  1. szakasz, május 12., szerda: Siófok-Kaposvár, 173 km
  2. szakasz, május 13., csütörtök: Balatonfüred-Nagykanizsa, 183 km
  3. szakasz, május 14., péntek: Veszprém-Tata, 142 km
  4. szakasz, május 15., szombat: Balassagyarmat-Gyöngyös-Kékestető, 204 km, hegyi befutó
  5. szakasz, május 16., vasárnap: Budapest-Budapest, 92 km