Ittasan tolatott Nagykanizsán

A nagykanizsai rendőrök befejezték az ügy vizsgálatát.

Egy 57 éves nagykanizsai férfi 2021. december 20-án 17 óra 30 perckor egy személygépkocsival egy Kalmár utcai áruház parkolójában, a parkolóhelyről hátramenetet hajtott végre, és nekitolatott a mögötte forgalmi okokból álló személygépkocsinak. Az ütközés következtében személyi sérülés nem történt.

Az egyenruhások az 54 éves sofőrrel szemben alkoholtesztert alkalmaztak, mely pozitív eredményt jelzett, ezért további mintavétel céljából előállították, majd járművezetés ittas állapotban vétség elkövetése miatt gyanúsítottként hallgatták ki.

A nyomozás vizsgálati szakaszában a Nagykanizsa Rendőrkapitányság munkatársai a szükséges eljárási cselekményeket elvégezték és az iratokat átadták az ügyészségnek. – tudatta csütörtökön a Zala Megyei Rendőr-főkapitányság. (Helyszínelési fotó: ZMRFK)

Gyalogosra tolattak a nagykanizsai Penny parkolójában

Nagykanizsán, egy Balatoni úti áruház parkolójában tolatott személyautóval egy 47 éves zalakomári férfi december 8-án (kedden) délelőtt 11 óra körüli időben, amikor fellökte a mögötte az úttesten áthaladó gyalogost.

A 66 éves nagykanizsai járókelő a baleset során – az elsődleges orvosi vélemény szerint – könnyű sérülést szenvedett – tájékoztatott szerdán a Zala Megyei Rendőr-főkapitányság. (Helyszínelési fotó: ZMRFK)

Olvasóinktól úgy tudjuk, hogy a figyelmetlenség miatt történt baleset a nagykanizsai Penny Market parkolójában történt,a tolató autó pedig egy Daewoo volt.

Tolatás közben fellöktek egy idős nőt Nagykanizsán

A Nagykanizsai Rendőrkapitányság Közlekedésrendészeti Osztálya 20030/1501/2017. bűnügyi számon indított nyomozást egy személyi sérüléssel járó közlekedési baleset miatt.
A rendelkezésre álló adatok szerint 2017. október 21-én 9 óra 15 perc körül Nagykanizsán, a Kinizsi utcában lévő élelmiszer áruház parkolójában, ismeretlen személy az általa vezetett szürke vagy fehér színű személyautóval tolatás közben fellökött egy idős asszonyt, aki nyolc napon túl gyógyuló, kéztörést szenvedett.

Az eset körülményeinek tisztázása érdekében kérjük, hogy a jármű vezetője vagy bárki, aki látta a balesetet és arról információval rendelkezik, jelentkezzen a Nagykanizsai Rendőrkapitányság Közlekedési Osztályán vagy hívja a 93-312-190-es telefonszámot, illetve névtelensége megőrzése mellett tegyen bejelentést a nap 24 órájában ingyenesen hívható 06-80-555-111-es „Telefontanú” zöldszámon, valamint a 107-es vagy a 112-es díjmentesen hívható segélyhívószámok valamelyikén.
(Forrás: Zala Megyei Rendőr-főkapitányság)

Vonóhoroggal tolatott neki a Suzukinak Kanizsán és lelépett

A Nagykanizsai Rendőrkapitányság Közlekedésrendészeti Osztálya a 20030/4296/2017. általános számon indított eljárást egy anyagi kárral végződő közúti közlekedési baleset miatt.
A rendelkezésre álló adatok szerint 2017. június 16-án 15 óra 30 perc és június 17-én 13 óra között Nagykanizsán, a Platán sor 9. szám előtt, ismeretlen személy az általa vezetett ismeretlen forgalmi rendszámú és típusú – vonóhoroggal felszerelt – gépjárművel nekitolatott egy ott várakozó Suzuki Ignis típusú személyautónak.

Az eset körülményeinek tisztázása érdekében kérjük, hogy aki látta a balesetet vagy arról információval rendelkezik, jelentkezzen a Nagykanizsai Rendőrkapitányság Közlekedésrendészeti Osztályán, vagy hívja a 06-93-312-190-es telefonszámot, illetve névtelensége megőrzése mellett tegyen bejelentést az ingyenesen hívható 06-80-555-111-es „Telefontanú” zöldszámon, valamint a 107-es vagy a 112-es díjmentesen hívható segélyhívószámok valamelyikén.

(Forrás: Zala Megyei Rendőr-főkapitányság)

Valaki rátolatott Kanizsán egy Audi A6-osra

nagykanizsa attila utca

A kanizsai zsaruk a lakosság segítségét kérik.
A rendelkezésre álló adatok szerint 2016. március 19-én 9 óra és 22 óra között Nagykanizsán az Attila utcában, tolatás közben nekiütközött egy ismeretlen személy, ismeretlen forgalmi rendszámú és típusú járművel az útszakaszon várakozó Audi A6 típusú személygépkocsi jobb oldalának.
Az eset körülményeinek tisztázása érdekében kérjük, hogy aki látta a balesetet vagy arról információval rendelkezik, jelentkezzen a Nagykanizsai Rendőrkapitányság Közlekedésrendészeti Osztályán, vagy hívja a 93/312-190-es telefonszámot, illetve névtelensége megőrzése mellett tegyen bejelentést az ingyenesen hívható 06-80-555-111-es „Telefontanú” zöldszámon, valamint a 107-es vagy a 112-es díjmentesen hívható segélyhívószámok valamelyikén.

(Via: police.hu)