Meggyújtotta a száraz füvet a kanizsai nénike, 60 négyzetméter leégett

Egy kicsit többet tudtunk meg egy nagykanizsai tűzről, amit egy idős nő okozott, amelyet végül a helyi tűzoltóknak kellett megfékezni.

A száraz hír így szólt:

Vasárnap kora délután 60 négyzetméternyi száraz fű égett Nagykanizsán a Mészáros Lázár utcában.
A szabadtéri tüzet a helyi hivatásos tűzoltók pár perc alatt eloltották – írta a Zala Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság.

Mi ennél egy kicsivel többet tudunk.

A Mészáros Lázár utca érintett társasházában egy idős nénike éldegél férjével és néha a pohár fenekére is néznek.
Egy kisebb civakodást követően az idős hölgy a vasárnapi ebéd elfogyasztása után úgy döntött, hogy a szél ellenére mégiscsak meggyújtja a ház előtt lévő korábban lekaszált füvet.

Nem volt jó ötlet, a tűz tovább terjedt, amit a néni locsolókannával akart eloltani, de már nem nem tudott.
Ekkor kellett hívni a nagykanizsai hivatásos tűzoltókat, akik rövid idő alatt eloltották a 60 négyzetméteresre duzzadó tüzet.

A lánglovagoknak gyorsaságának és ügyességének köszönhetően szerencsére nem lobbantak lángra a ház előtt lévő szelektív hulladékgyűjtők és az a két sem, amely a hulladékgyűjtők és a konténer között parkolt.

Tanulság? Hányszor, de hányszor írták már meg a tűzoltók, hogy szélben ne gyújtsunk tüzet. Arról is számtalan felhívás jelent meg, hogy úgy égessünk, hogy a tűz ne terjedhessen tovább.
És végül. Piásan ne csináljunk hülyeséget!