Rosszul előzött, felborult Sormás és Nagykanizsa között

Személyi sérüléssel járó közlekedési baleset történt hétfőn 12 óra 40 perckor a 7-es számú főút 210-es kilométerszelvényében. Egy sormási nő Peugeot személyautóval közlekedett Nagykanizsa irányába, amikor az előtte haladó tehergépkocsi előzésébe kezdett.

A manőver közben észlelte, hogy szemből egy másik jármű közlekedik, ezért fékezett, majd elrántotta a kormányt, ekkor elveszítette uralmát a gépkocsi felett és egy bal oldali bokros területen oldalára borulva állt meg. A balesetben – az elsődleges orvosi vélemény szerint – a személyautó vezetője könnyű sérüléseket szenvedett. Az eset körülményeit szabálysértési eljárás keretében vizsgálja a Nagykanizsai Rendőrkapitányság – tájékoztatott a Zala Megyei Rendőr-főkapitányság. A nőt a nagykanizsai tűzoltók szabadították ki a kocsiból. (Fotók: Zala Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság)

Árokba csapódott Sormás és Kanizsa között

Hétfőn A 7-es számú főúton, Sormás irányából Nagykanizsa felé közlekedett egy férfi 11 óra 30 perckor egy Ford típusú tehergépkocsival, amikor a 213-as kilométerszelvény közelében figyelmetlensége miatt a járművével áttért a szemközti forgalmi sávba, majd lehajtott a füves útpadkára.
A jármű ezután nekiütközött a vízelvezető árok belső falának, kidöntött egy közúti jelzőtáblákat tartó fém oszlopot, majd felborult.
A baleset következtében a teherautó sofőrje súlyosan, míg utasa könnyebben sérült.
(Forrás és fotók: Zala Megyei Rendőr-főkapitányság)

Őz ugrott egy autó elé Nagykanizsa és Sormás között

A baleset miatt két másik gépjármű is összeütközött.
Elgázolt egy őzet egy gépkocsi a 7-es főút 211-es kilométerszelvényénél, Nagykanizsa és Sormás között vasárnap a kora reggeli órákban.
A balesetet egy arra érkező gépjármű vezetője észlelte, ezért fékezett, azonban a mögötte haladó gépkocsi már nem tudott megállni és belehajtott.
Az utolsó jármű két utasa könnyebben megsérült a balesetben.
A nagykanizsai hivatásos tűzoltók teljes útlezárás mellett dolgoznak a műszaki mentésen.
(Forrás: Zala Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság)

Frissítés!

A Zala Megyei Rendőr-főkapitányság azt közölte, hogy egy kisteherautó és egy mögötte haladó Suzuki ütközött össze a 7-es főút érintett szakaszán.

Mint írták, a baleset során ketten sérültek meg, őket a mentők a Kanizsai Dorottya Kórházba szállították.

A rendőrök nem sokkal 9 óra előtt a forgalomkorlátozást feloldották, a 7-es érintett szakasza újra teljes szélességében járható.