Autót, táblát tört egy nagykanizsai sofőr

Egy 35 éves nagykanizsai férfi közlekedett február 3-án (szerdán) délután 18 óra 30 perckor a 7-es számú főúton, Nagykanizsa irányából Sormás felé egy kistehergépkocsival. Haladása során a 208-as kilométerszelvénynél járművével letért az úttestről és a menetiránya szerinti jobb oldali füves útpadkára hajtott, ahol nekiütközött egy táblának, és kitörte annak két tartóoszlopát, valamint megrongálta az úttest szélére kihelyezett elektromos dobozt is. A baleset következtében személyi sérülés nem történt, azonban a férfi elment a helyszínről.

A Zala Megyei Rendőr-főkapitányság Baleseti Helyszínelő Alosztály munkatársai azonosították, majd felkutatták a férfit, és a gépjárművet. A sofőrrel szemben az egyenruhások helyszíni bírságot szabtak ki – tájékoztatott a Zala Megyei Rendőr-főkapitányság. (Helyszínelési fotók: ZMRFK)

Karambol Kiskanizsánál a 7-es főúton

A 7-es főút 210-es kilométerszelvényében eddig tisztázatlan körülmények között egy személyautó és egy tehergépkocsi ütközött össze január 21-én 8 óra körül. A baleset során mindkét jármű vezetője megsérült – tájékoztatott csütörtökön reggel a Zala Megyei Rendőr-főkapitányság.

Az érintett útszakaszon a baleseti helyszínelés és a műszaki mentés ideje alatt teljes útzár volt érvényben, amelyet már feloldott a hatóság.

A kiskanizsai Kismező utca kivezetője és a 74-es útra vezető körfogalom közötti szakaszon történt balesetben mindkét jármű vezetője megsérült.

Fotó: Pezii Car Autómentés Motormentés.

A baleset körülményeit a Zala Megyei Rendőr-főkapitányság vizsgálja.