Robogós esett el Kanizsán, biciklis Zalakomárnál

Egy 67 éves helyi férfi robogóval közlekedett Nagykanizsán, a Laktanya utcában szerdán 11 óra körüli időben, amikor figyelmetlensége miatt egy enyhe kanyarban egyensúlyát vesztette és az úttestre esett.
A balesetben a motoros nyolc napon túl gyógyuló súlyos sérülést szenvedett.

 

Szintén szerdán Zalakomár külterületén 8 óra körül egy 62 éves férfi kerékpározás közben elvesztette egyensúlyát és elesett.
A baleset következtében a 62 éves helyi lakos nyolc napon belül gyógyuló könnyű sérülést szenvedett.

 

(Forrás és fotók: Zala Megyei Rendőr-főkapitányság)

Robogót vitt el Kanizsán

A jelenleg rendelkezésre álló adatok szerint ismeretlen személy június 15-én 12 óra és 15 óra 10 perc között a Kanizsa Centrum parkolójából eltulajdonította a képen látható sárga színű Yamaha robogót, bukósisakkal együtt.

A sértett – még aznap este – a nagykanizsai Munkás úti garázssoron hátrahagyva megtalálta motorját.

 

A rendőrség kéri, hogy aki látta a bűncselekményt, vagy az elkövetővel kapcsolatban bármilyen információval rendelkezik, hívja a 93/312-190-es telefonszámot, illetve névtelensége megőrzése mellett tegyen bejelentést az ingyenesen hívható 06-80-555-111-es „Telefontanú” zöldszámon, valamint a 107-es vagy a 112-es díjmentesen hívható segélyhívószámok valamelyikén.

(Forrás és fotó: Zala Megyei Rendőr-főkapitányság)