Megrugdosták egy kanizsai parkban

A nagykanizsai rendőrök egy 21 éves és két 19 éves férfit hallgattak ki gyanúsítottként.
A rendelkezésre álló adatok szerint november 10-én 20 óra 15 perc körül Nagykanizsán, az egyik parkban három férfi nekitámadt egy 17 éves helyi kamasznak és megrugdosták.
A bántalmazás következtében a sértett nyolc napon belül gyógyuló, könnyű sérülést szenvedett.
A rendőrök a három férfit elfogták, előállították, velük szemben garázdaság vétség elkövetésének gyanúja miatt indítottak eljárást, majd U. Vilmost és S. Zoltánt őrizetbe vették – olvasható a police.hu-n.

nagykanizsai rendőrkapitányság

Több mint 1 milliót vett fel más bankkártyájával

Csalás miatt keresik a kanizsai zsaruk ezt a férfit, aki egy nagykanizsai üzletben megszerzett egy bankkártyát, amelynek tulajdonosa nem emlékezett arra, hogy ellopták, vagy csak véletlenül a pénztárnál hagyta a kártyáját.

nagykanizsa-bankkartyat-lopott
A feljelentő ezt még  2014. december 2-án észlelte, ugyanis amikor bement a számlavezető bankfiókjába, ahol azt a tájékoztatást kapta, hogy bankkártyájával napi rendszerességgel vettek fel pénzt. Az okozott kár több mint egymillió forint.
A rendőrség kéri, hogy aki felismeri a képen látható férfit, vagy a bűncselekmény elkövetésével kapcsolatban bármilyen információval rendelkezik, jelentkezzen személyesen a Nagykanizsai Rendőrkapitányságon (Nagykanizsa, Király utca 49.) vagy névtelenségének megőrzése mellett hívja a 06/80-555-111-es „Telefontanú” zöld számát, illetve a 107 vagy a 112 központi segélyhívó telefonszámokon is tehet bejelentést – olvasható a police.hu-n.

Elütöttek egy férfit: segítséget kérnek a kanizsai zsaruk

A Nagykanizsai Rendőrkapitányság a lakosság segítségét kéri.

A rendelkezésre álló adatok szerint október 31-én 17 óra 25 perc körül, Murakeresztúr felől Fityeháza felé közlekedett egy fiatal férfi egy Citroen Xsara Picasso személygépkocsival, amikor elütött egy az úttesten gyalogosan haladó 55 éves férfit. A baleset következtében az idősebb személy súlyos sérüléseket szenvedett.

rendorsegi-felhivas

Az eset körülményeinek tisztázása érdekében kérjük, hogy aki látta a balesetet vagy arról információval rendelkezik, jelentkezzen a Nagykanizsai Rendőrkapitányság Közlekedésrendészeti Osztályán, vagy hívja a 06 93 312 190-es telefonszámot, illetve névtelensége megőrzése mellett tegyen bejelentést az ingyenesen hívható 06-80-555-111-es „Telefontanú” zöldszámon, valamint a 107-es vagy a 112-es díjmentesen hívható segélyhívószámok valamelyikén – olvasható a police.hu-n

A nagykanizsai rendőrök a lakosság segítségét kérik

A Nagykanizsai Rendőrkapitányság Közlekedésrendészeti Osztálya 20030/7480/2016. általános számon indított szabálysértési eljárást. A rendelkezésre álló adatok szerint október 28-án 21 óra 30 perc és október 29-én 14 óra 30 perc közötti időben, Nagykanizsán a Zemplén Győző utca 3. szám előtti útszakaszon, egy ismeretlen személy, az általa vezetett ismeretlen típusú és forgalmi rendszámú személygépkocsival, tolatás közben nekiütközött egy, az úttesten kialakított parkolóban álló piros színű Toyota Yaris típusú személygépkocsi jobb oldalának. A baleset után az ismeretlen személy adatai hátrahagyása nélkül távozott a helyszínről.

nagykanizsai rendőrkapitányság

Az eset körülményeinek tisztázása érdekében kérjük, hogy aki látta a balesetet vagy arról információval rendelkezik, jelentkezzen a Nagykanizsai Rendőrkapitányság Közlekedésrendészeti Osztályán, vagy hívja a 06 93 312 190-es telefonszámot, illetve névtelensége megőrzése mellett tegyen bejelentést az ingyenesen hívható 06-80-555-111-es „Telefontanú” zöldszámon, valamint a 107-es vagy a 112-es díjmentesen hívható segélyhívószámok valamelyikén – olvasható a police.hun-n.

Kitalálod, melyik magyar városok dobogósok lakásbetörésekben?

Érden és Kecskeméten 2015-ben lakosságarányosan hatszor annyi lakásbetörés történik, mint Sopronban és majdnem négyszer annyi, mint Szombathelyen – olvasható a HVG cikkében a figyelemfelkeltő adat.

A hetilap cikkéből kiderül, hogy hogyan állnak a magyarországi városok a 10 ezer főre vetített lakásbetörések számát tekintve – írta a portfolio.hu.
Ha a HVG adatai a valóságnak megfelelnek, akkor tavaly Nagykanizsa „bronzérmes” lett.

nagykanizsa-lakasbetores-statisztika

A Kanizsa környéki pincéket fosztogatta

A gyanú szerint a kamasz június és augusztus között Nagykanizsán, a Kis-Bagolai hegyen, a Szentgyörgyvári hegyen és a Nagybagolai hegyen több pincébe és hétvégi házba tört be, ahonnan csavarhúzókat, szeszes italokat, edényeket és más egyéb haszontárgyakat lopott el.

A Nagykanizsai Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztálya a 16 éves helyi fiú ellen lopás bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytatott nyomozást befejezte, az ügyben keletkezett iratokat vádemelési javaslattal megküldte Zalaegerszegi Járási és Nyomozó Ügyészségre – fogalmazott vasárnapi közleményében a Zala Megyei Rendőr-főkapitányság.

nagykanizsa-pincebetores-1

nagykanizsa-pincebetores-2

nagykanizsa-pincebetores-3

Betörés Nagykanizsán

Vádemelést javasolnak a kanizsai zsaruk egy 50 éves helyi férfi ellen, aki betört egy családi házba, ahonnan szerszámgépeket, hátizsákot és hálózsákot lopott el.

Az április 27-i, esti betöréssel kapcsolatos eljárást a Nagykanizsai Rendőrkapitányság nyomozói a napokban befejezték.

A kanizsai betörő a Nagykanizsai Járási Ügyészségen, később a bíróságon mesélhet az ügy részleteiről – olvasható a police.hu-n.

nagykanizsa-betores

nagykanizsa-betores-2

Rendőrségi felhívás a Thúry iskola előtt balesettel kapcsolatban

A Nagykanizsai Rendőrkapitányság Közlekedésrendészeti Osztálya 20030/7394/2016. általános számon indított szabálysértési eljárást. A rendelkezésre álló adatok szerint október 25-én 7 óra 50 perc körüli időben Nagykanizsán, az Ady Endre utcában, a Thúry György Szakképző Iskola előtt lévő kijelölt gyalogátkelőhelyen, egy ismeretlen személy által vezetett, ismeretlen forgalmi rendszámú és típusú, szürke színű gépkocsi érintőlegesen nekiütközött egy gyalogosan közlekedő fiatalembernek.
A baleset után a személyautó sofőrje megállt, figyelmetlensége miatt bocsánatot kért a 22 éves gyalogostól, majd adatai hátrahagyása nélkül távozott a helyszínről. A fiatalember az ütközés következtében nyolc napon belül gyógyuló könnyű sérülést szenvedett.
Az eset körülményeinek tisztázása érdekében kérjük, hogy aki látta a balesetet, vagy arról információval rendelkezik, jelentkezzen a Nagykanizsai Rendőrkapitányság Közlekedésrendészeti Osztályán, vagy hívja a 06-93-312-190-es telefonszámot, illetve névtelensége megőrzése mellett tegyen bejelentést az ingyenesen hívható 06-80-555-111-es „Telefontanú” zöldszámon, valamint a 107-es vagy a 112-es díjmentesen hívható segélyhívószámok valamelyikén – jelent meg szerdán a police.hu-n. (Helyszínelési fotók: ZMRFK)

Az iskola közleménye ITT OLVASHATÓ.

nagykanizsa-ady-utca-baleset-1

nagykanizsa-ady-utca-baleset-2

Fiat Puntónak tolattak a kórháznál

A rendelkezésre álló adatok szerint október 18-án 16 óra 45 perc és 17 óra 10 perc közötti időben Nagykanizsán, a Semmelweis út 4/C. szám előtti útszakaszon, tolatás közben egy ismeretlen személy, az általa vezetett ismeretlen forgalmi rendszámú és típusú piros színű járművel nekiütközött, egy a parkolóban álló szürke színű, Fiat Punto típusú személygépkocsinak.
A baleset után az ismeretlen személy adatai hátrahagyása nélkül távozott a helyszínről.

nagykanizsa-semmelweis-utca

Az eset körülményeinek tisztázása érdekében kérjük, hogy aki látta a balesetet vagy arról információval rendelkezik, jelentkezzen a Nagykanizsai Rendőrkapitányság Közlekedésrendészeti Osztályán, vagy hívja a 06 93 312 190-es telefonszámot, illetve névtelensége megőrzése mellett tegyen bejelentést az ingyenesen hívható 06-80-555-111-es „Telefontanú” zöldszámon, valamint a 107-es vagy a 112-es díjmentesen hívható segélyhívószámok valamelyikén – olvasható a

Brutális támadás Nagykanizsán

A Nagykanizsai Rendőrkapitányság nyomozói három 19 éves helyi fiatalembert hallgattak ki gyanúsítottként az ügyben.

A rendőrségre október 15-én (szombaton) 0 óra 46 perckor érkezett bejelentés, hogy Nagykanizsán, az egyik bevásárló központ előtt többen megtámadtak egy férfit.

A helyszínre érkező rendőrök megállapították, hogy a sértettet három 19 éves ismerőse többször fejbe rúgta, az egyik ököllel is megütötte. A férfi nyolc napon túl gyógyuló súlyos sérülést szenvedett a bántalmazás következtében.

A nagykanizsai rendőrök mindhárom fiatalembert elfogták és gyanúsítottként hallgatták ki súlyos testi sértés bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt közölte szombaton a Zala Megyei Rendőr-főkapitányság.

okol

1 6 7 8 9 10 14