Már 236 térfigyelő kamera segíti a rendőrség munkáját Nagykanizsán

Újabb kamerákkal bővült Nagykanizsa térfigyelő-kamera hálózata

Immár 236 kamera áll a Nagykanizsai Rendőrkapitányság szolgálatában, miután a város térfigyelőrendszerét a Kanizsa Aréna környékén is kibővítették. A közel kétmillió forintos fejlesztést az egyre gyakoribb szabálysértések és bűncselekmények indokolták.

Korábban ugyan működött már egy külön kamerarendszer a létesítmény környezetében, ám annak felvételei csak a biztonsági szolgálat számára voltak azonnal hozzáférhetők, a rendőrséghez pedig gyakran napok múltán jutottak el.

(Fotó: Kanizsa Médiaház)

A mostani döntésnek köszönhetően a meglévő hálózatot bekötötték a városi rendszerbe, így a hatóság valós időben figyelheti a parkoló és a környező park eseményeit – számolt be a Kanizsa Médiaház.

– Nagyon elszaporodtak az Aréna környékén a lakókat zavaró, garázda jellegű cselekmények – fogalmazott Horváth Jácint nagykanizsai városvezető. – Gyorsulási versenyek, driftelések, éjszakai hangoskodások tették nyugtalanná az ott élők életét, különösen nyáron, amikor nyitott ablaknál próbálnak pihenni. Ezért nem volt kérdés, hogy ezt a kétmilliós beruházást megvalósítjuk.

– A kamerák révén a rendőrség célzott akciókra is előre fel tud készülni, és hatékonyabban léphet fel a közlekedési szabálysértésekkel szemben – mondta el Kékesi Ádám rendőr alezredes, a Nagykanizsai Rendőrkapitányság Közrendvédelmi Osztályának vezetője.

A felvételek nemcsak a járműveket, hanem a sofőröket is rögzítik, így rendszám nélkül is azonosíthatók az elkövetők. Az új rendszer már bizonyított: az elmúlt napokban egy jogsértő autós elfogásához is hozzájárult.

A kivitelezést a ZNET Telekom Zrt. végezte, a bővítés részeként pedig két új 4K-s monitort is telepítettek a központba, amelyek digitális nagyításnál is éles képet adnak. – 2,5–4K felbontású, valamint rendszámfelismerő kamerákat használunk, amelyek éjszaka is képesek rögzíteni a járműveket – emelte ki Kálovics Tamás, a cég értékesítési csoportvezetője.

A városvezetés és a rendőrség közös célja, hogy a belváros mellett a külső városrészekben is biztonságot és nyugalmat biztosítsanak. Ennek érdekében ősszel újabb 10 helyszínen, mintegy 20 kamerával bővítik a hálózatot, így a rendszer összesen 256 készülékkel működik majd.

A teljes cikk a Kanizsa Médiaház honlapján itt olvasható el: Újabb bővítés – 54 kamerán figyelheti a rendőrség a Kanizsa Aréna környékét

Bővül a térfigyelő kamerarendszer Nagykanizsán

„Bővül a térfigyelő kamerarendszer Nagykanizsán! A város közgyűlése egyetértett a Nagykanizsai Rendőrkapitányság javaslatával, így idén tíz új helyszínen telepítünk 24 darab térfigyelő kamerát.

A cél továbbra is a közbiztonság javítása, a bűnmegelőzés támogatása, valamint a már jól működő városi kamerarendszer fejlesztése.

(Fotó: archív. police.hu)

Az új megfigyelési pontok:

Csengery utca 88. – buszmegálló és környéke

Hunyadi tér – Szent Flórián tér – Cigány utca csomópont (Kiskanizsa)

Kaposvári út – Majális utca – 61-es elkerülő út körforgalom

Platán sor – Rózsa utca kereszteződés

Tripammer utca – Bagolai sor – Kossuth tér csomópont

Rózsa utca – Kazanlak körút kereszteződés

Csengery utca – Kisfaludy utca kereszteződés

Hevesi út – 7-es főút csomópont

Dózsa György utca – Petőfi utca kereszteződése

Erdész utca – Foglyos út – Romlottvári út – Kishegyi út találkozása

Ezek a helyszínek forgalmas vagy kiemelt jelentőségű pontjai a városnak, ahol a kamerák hozzájárulhatnak a biztonságosabb környezethez és a hatékonyabb rendőrségi munkához.

A kamerarendszer bővítését a következő években is folyamatosan tervezzük.” – tájékoztatott Facebook oldalán Horváth Jácint nagykanizsai polgármester.

Kapcsolódó

Seregnyi térfigyelővel pásztázza Nagykanizsát a rendőrség

Legalább 24 térfigyelő kamerán keresztül figyeli a város mindennapjait a Nagykanizsai Rendőrkapitányság.

Természetesen minderre a közbiztonság megszilárdítása, bűnmegelőzés és adott esetben – többek között – az esetleges dokumentáció miatt van szükség.

A police.hu-n található 2015-ös adatok szerint a kanizsai rendőrség figyeli például a Fő út, a Sugár út, természetesen az Erzsébet tér, a Kalmár utca, a Rozgonyi utca, az Eötvös tér, a Vásárcsarnok, a Hunyadi utca, a Dózsa György utca, a Bólyai utca környékét is.

Meglepően sok, mintegy 13 főleg falra rögzített, fix kamera van elhelyezve a központi buszpályaudvaron és annak környezetében.

A rendőrségre bekötött térfigyelő kamerák jelentős része forgatható, azt viszont nem tudjuk, hogy a kamerák felvételeit rögzíti-e a hatóság és azt meddig tárolja, de nagy valószínűséggel  ezt külön törvény szabályozza.

A rendőrségi térfigyelők listáját ezen a linken nézheti meg:

Rendőrségi térfigyelő kamerák Nagykanizsán.