Köszöntötték a kanizsai úszók 18 éves nemzetközi hírű tehetségét

A Horvát Nemzetiségi Önkormányzat szervezésében köszöntöttük Puklavec Sárát, az Ebihal ÚME sportolóját, aki augusztus 24-én szép eredményt ért el a Boszporusz átúszáson.

A 6,5 kilométeres távon Ázsiából Európába úszott át, és 1 óra 15 perc alatt teljesítette a versenyt. A 890 női induló közül a 64. helyen végzett, korosztályában pedig 21. lett.

Sára a horvátországi Prelog-ban lakik, 18 évesen négy nyelven beszél, heti 5-6 alkalommal napi két órát edz. Bár medencében is versenyez, a nyílt vízi megmérettetéseket különösen szereti.

Korábbi edzője Kiss-Miatta Mercédesz, jelenleg Tihanyi László irányításával készül Nagykanizsán.

Úgy gondolom, Sára példája jól mutatja, mit jelent az európai összetartozás: horvátországi diák, aki Nagykanizsán edz, és nemzetközi versenyeken ér el kimagasló eredményeket.

Büszkék vagyunk rá, és sok sikert kívánunk további pályafutásához! – tudatta Facebook oldalán pénteken Horváth Jácint nagykanizsai polgármester. (Fotók: Kanizsa Médiaház)

Előzmény

Átúszta a Boszporuszt Puklavec Sára, a nagykanizsai Ebihal ÚME sportolója

Augusztus 24-én átúszta a Boszporuszt Puklavec Sára, a nagykanizsai Ebihal ÚME sportolója. A 18 éves tehetség a 63. helyen végzett a tengerszoroson zajló világversenyen – írta a Kanizsa Médiaház.

Májusban, Nagykanizsa hivatalos médiájának sportmagazinjában jelentette be a magyar-horvát úszó, hogy nevez a Boszporuszon zajló versenyre.

(Fotó: Zorica Lukacs – Facebook)

Sára az elmúlt hónapokban folyamatosan készült az erőpróbára edzőjével, Tihanyi Lászlóval és csapattársaival.

Az Európát Ázsiával összekötő, Törökországban található 6,5 kilométeres szoros átúszását összesen 812 nő teljesítette a világ minden részéről, közülük végzett a legjobb 70-ben a nagykanizsai kötődésű fiatal sportoló.

A megmérettetésen külön értékelték a korosztályokat is, Sára a 18 év alattiak közt huszonegyedik lett az 1 óra 15 perces idejével.

A teljes cikk a Kanizsa Médiaház honlapján olvasható: https://kanizsamediahaz.hu/hir/202508/legyozte-a-boszporuszt-puklavec-sara

(Fotó: Sanja Kovačić – Facebook)

Nagykanizsa Megyei Jogú Város Horvát Nemzetiségi Önkormányzata szeptember 4-én (csütörtökön) 18 órakor a Halis István Városi Könyvtárban „Akikre büszkék vagyunk” címmel élménybeszámolóval egybekötött találkozót szervez Puklavec Sárával.

A beszélgetést vezeti dr. Rácz Erika.