Közös polgármesterjelöltet indít az ellenzék Nagykanizsán

A Jobbik, az MSZP, a Momentum, az LMP és a DK az Éljen Városunk! Egyesület jelöltjét, Hári Tibor ügyvédet támogatja az őszi polgármester-választáson Nagykanizsán – jelentették be hétfőn a városháza előtt tartott sajtótájékoztatón.
Horváth Jácint, a DK választókerületi elnöke hozzátette: a város mind a tíz körzetében egyetlen ellenzéki képviselőjelölt indul.

Megjegyezte, az ellenzéki pártok fél éve azért dolgoznak, hogy olyan egységet, szövetséget hozzanak létre, amely az őszi önkormányzati választáson eséllyel indulhat; a tavasszal alakult Éljen Városunk! Egyesületet hatalmazzák fel arra, hogy jelölteket indítson.

(A hétfői sajtótájékoztatón a helyi ellenzéki pártok vezetői a nagykanizsai Erzsébet téren. Fotó: YouTube)

Azt mondta, az elmúlt tizenhárom évben több mint 10 százalékkal csökkent a város lakossága, és gazdasági ereje is visszaesett. Horváth Jácint szerint ennek fő oka, hogy a helyi önkormányzati testület nem képes mozgósítani azokat az erőket, amelyek jó pályára állítanák a város gazdasági fejlődését. Az őszi önkormányzati választáson szeretnének meghatározó többséget szerezni és az új testülettel a város gazdasági erejét visszaadni – mondta.

Az egyesület polgármesterjelöltje, Hári Tibor ügyvéd „tiszta múltú, tisztakezű ember”, életkoránál, tapasztalatánál fogva alkalmas a város irányítására – mondta Zakó László, a Jobbik Zala megyei elnöke.

Károlyi Attila, az LMP választókerületi elnöke arról beszélt, hogy szeretnék folytatni a zöldprogramot, alternatív energiák hasznosításával, és pályázati forrásból megvalósuló fejlesztésekkel szeretnék csökkenteni a környezeti szennyezést.

Fodor Csaba, az MSZP Zala megyei elnöke kiemelte: az összefogás az egyetlen útja annak, hogy új önkormányzati testület álljon fel és új polgármestere legyen Nagykanizsának. A jelenlegi városvezetés nem élt a lehetőségekkel, az új testületnek viszont alkalmasnak kell lennie arra, hogy kimozdítsa a várost „a lefelé menő spirálból” – hangsúlyozta.

A cél, hogy Nagykanizsának pártok fölött álló, független városvezetője legyen – mondta Schauta Marcell, a Momentum helyi szervezetének elnöke. MTI