Paintballpálya épül iskolásoknak a Csótónál

A kezdeményezés célja, hogy újabb elemmel bővítésék a gyerekek szórakozási lehetőségeit a Csónakázó-tónál.
Az általános iskolásoknak szánt pálya nyárra készül el, a diákokat péntekenként várják majd a zöldtábori festékharcra.
A tervek szerint az új játékot kedvezményes áron lehet majd igénybe venni, így akár születésnapi összejövetelek, zsúrok programjává is válhat.

(A fotó illusztráció. Pixabay)

– Egy újabb tevékenységgel bővítjük a Zöldtábort, méghozzá paintballal. A gyermekek paintballozásához szükséges pályát fogunk kialakítani a Zöldtábor területén.
Az a célunk, hogy minél többen jöjjenek el a Zöldtáborba, így minél jobban kihasználjuk ezt az önkormányzati ingatlant.
10 fegyvert vásároltunk, illetve természetesen a hozzá tartozó mellvértet és sisakot.
Ezt a szolgáltatást általános iskolás gyermekeknek fogjuk biztosítani.
Úgy tervezzük, hogy hetente egy-egy alkalommal lehet majd kijönni. Ebből a célból egy külön akadálypályát fogunk majd kialakítani a Zöldtáboron belül – mondta Horváth István, a NaGESZ igazgatója.
(Forrás: Kanizsa Újság)