Kiömlött a sör, ezért ismét agyba-főbe verte és megrugdosta mozgássérült élettársát Nagykanizsán

Egy 1959-ben született nagykanizsai férfivel szemben a Nagykanizsai Járási Ügyészség 2021. október 18-án már vádat emelt testi sértéssel elkövetett kapcsolati erőszak bűntette miatt, mivel a vádlott a vele, egy Nagykanizsa, Ady Endre utcai lakásban együtt élő élettársát ittas állapotban rendszeresen, így 2019. január 10-én, 2019. május 13-án, 2020. június 7-én, 2020. augusztus 30-án, 2020. augusztus 31-én, 2020. november 23-án, valamint 2020. december 9-én is bántalmazta.

A vádlott valamennyi esetben 8 napon belül gyógyuló sérülést okozott a nőnek, aki 2019. május 1. napjától mozgásszervi bántalmak miatt súlyos fogyatékosnak minősül. A sértett önálló életvitelre nem képes, ápolásra szorul, mozgásszervi fogyatékossága miatt nagyon nehezen mozog, a lakásban kizárólag bottal, míg azon kívül 2018. júniusától kezdődően elektromos kerekesszékkel képes csak járni, amellyel a sértett után ápolási díjban részesülő vádlott is tisztában volt.

A fentieken túl azonban vádlotti tettlegesség miatt a sértett 2019. november 10-én is rendőri segítséget kért. Ezen a napon este fél hét felé a vádlott ismételten ittas állapotban érkezett haza a sértettel közös lakásba. Megérkezését követően a sértett, a vádlott által ekkor magával hozott és már felnyitott sörösüveget véletlenül felrúgta, emiatt a vádlott haragra gerjedt.

Üvöltözni kezdett a kerekesszékben ülő sértettel, majd „te büdös k…a, kiborítottad a sörömet, most megdöglesz” kiáltás közepette ökölbe szorított kézzel többször fejen ütötte a sértettet, illetve a hasa felé rúgott. A sértett ezért megkísérelt felállni a kerekesszékből, de elesett.

Ezt követően a földön fekvő sértettet a vádlott testszerte még több alkalommal megrúgta, majd végül a mellékhelyiségbe távozott. Ezt kihasználva a sértett a lakásból elmenekült, majd a segélyhívón keresztül segítséget kért. A sértett a bántalmazás következtében 8 napon belül gyógyuló koponya-, mellkas zúzódást, a bordák és szegycsont rándulását, húzódását szenvedte el.

Az ügyben a Nagykanizsai Járási Ügyészség testi sértéssel elkövetett kapcsolati erőszak bűntette vétsége miatt emelt vádat a napokban – tudatta hétfőn honlapunkkal dr. Pirger Csaba, a Zala Megyei Főügyészség ügyész-szóvivője.