Áldást kaptak a motorosok

Szombaton motoros áldást szervezett a nagykanizsai H-Turul Motoros Klub Egyesület.

A kanizsai klub motorosai az évadnyitó rendezvényre a város turul szobrától indultak.

A már hagyományosan évenként megrendezett eseményre a zalaszentbalázsi római katolikus templomnál került sor, ahol először Fliszár Károly főesperes-plébános mutatott be szentmisét.

Ezt követően került sor a motorosok és a motorok megáldására.

(Fotók: H-Turul Motoros Klub Egyesület – Facebook)

(Fotó: Szakony Attila – Zalai Hírlap)

Motoros elé hajtott Nagykanizsán

Egy 55 éves férfi pénteken este 20 óra körül Nagykanizsán, a Kossuth téren közlekedett személyautójával a Kórház utca irányából a Csengery utca irányába.
A Tripammer utcai kereszteződéshez érve úgy kanyarodott balra, hogy nem biztosított elsőbbséget egy vele szemben szabályosan közlekedő segédmotorosnak, aki az ütközés elkerülése végett intenzív fékezésbe kezdett.
Bár a két jármű nem ütközött össze, a motoros elesett és nyolc napon belül gyógyuló, könnyű sérülést szenvedett.
(Forrás és fotó: Zala Megyei Rendőr-főkapitányság)