Egy 1973-ban született nagykanizsai férfi az idén márciusban a nagykanizsai Szentgyörgyvári-hegyre vezető gyalogút melletti füves területen talált egy nylontáskában elhelyezett forgótáras pisztolyt, valamint 495 db töltényt.
A férfi a fenti tárgyakat a hatóságnak nem adta át, hanem azokat a Nagykanizsa, Király utcai bérelt lakásába vitte és ott elrejtette. A pisztolyt és a töltényeket a nyomozóhatóság 2021. május 29-én a vádlottól lefoglalta.
A fegyver egy működőképes Keserű V10F6 típusú, 6 mm Flobert kaliberjelű, tízlövetű forgópisztoly, amely lőfegyvernek minősül. A 495 db 5,6 mm Long Rifle kaliberjelzésű céllövő töltény lőszernek minősül. A vádlott a fenti tárgyak tartásához engedéllyel nem rendelkezett.
Az ügyben a Nagykanizsai Járási Ügyészség lőfegyverrel és lőszerrel visszaélés bűntette miatt emelt vádat a napokban – tudatta honlapunkkal hétfőn dr. Pirger Csaba, a Zala Megyei Főügyészség ügyész-szóvivője.
Egy 39 éves nagykanizsai lakos, mint I.r. gyanúsított 2014. évtől kezdődően ismeretlen forrásból, több alkalommal különféle tiltott teljesítményfokozó, illetve Magyarországon nem engedélyezett potencianövelő szereket rendelt meg az interneten továbbértékesítés céljából.
A gyanúsított a beszerzett készítményeket a nagykanizsai lakóhelyének melléképületében helyezte el, majd a sportteljesítmény fokozása céljából való vásárlás lehetőségéről tájékoztatta a vele együtt edzőterembe járó ismerőseit, illetve azokat meghirdette eladásra az általa 2017. január 10-től működtetett weboldalon is.
A fentieket követően, 2014. és 2017. évek között a gyanúsított Nagykanizsán személyesen, illetve internetes rendelést követően postai utánvéttel több személy részére is értékesített a beszerzett termékekből, amely tevékenységéből legalább 260.000,- Ft bevételhez jutott.
A fotó illusztráció
Jött a TEK
A Terrorelhárítási Központ Szombathelyi Műveleti Osztálya átkutatta az általa vezetett Audi gépkocsit, és a lakását, ahol nagy mennyiségben talált és foglalt le különböző injekciókat, tablettákat ampullákat. A lefoglalt termékek közül a potencianövelő hatású készítmények Magyarországon forgalomba hozatali engedéllyel nem rendelkeznek, ezért nem engedélyezett egészségügyi terméknek minősülnek. A fogyasztószerként is használt hörgőtágító hatású készítmény, magyarországi forgalomba hozatali engedéllyel nem rendelkezik, a versenysportban tiltott egyéb anabolikus szernek minősül. Az injekció tesztoszteron-készítmény, amely használata tiltott a férfiak esetében a versenysportban. A gyanúsítottól lefoglalt többi készítmény az androgén anabolikus szteroidok, tiltott teljesítményfokozó szerek közé sorolható. Ezek a gyógyszerek Magyarországon nem engedélyezett egészségügyi terméknek, illetve magyarországi forgalomba hozatali engedéllyel nem rendelkező gyógyszernek is minősülnek.
Fegyverek
A nyomozóhatóság 2017. október 25-én házkutatást tartott a gyanúsított nagykanizsai tartózkodási helyén is, ahol megtalálták és lefoglalták a gyanúsított által korábban ismeretlen személytől vásárolt 4,5 mm kaliberű, Slavia 631 típusú rugós légpuskát.
A fenti légpuska működőképes, az lőfegyvernek tekintendő, amelynek megszerzéséhez és tartásához a gyanúsított nem rendelkezett engedéllyel.
A nyomozóhatóság a 2017. október 25-én az I.r. gyanúsított apjával közös nagykanizsai lakhelyén tartott házkutatás során megtalálta és lefoglalta az apa – a II.r. gyanúsított- által korábban megvásárolt alábbi fegyvereket is:
egy ML90019 számjelzésű, Rast-Gasser M1898 típusú nyolclövetű forgópisztolyt,
egy Rast-Gasser M1898 típusú nyolclövetű forgópisztolyt és 2 db ismeretlen típusú, hatlövetű forgópisztolyt.
A fegyverek működőképtelenek, azok lőfegyverdarabnak tekintendők, amelyek megszerzéséhez és tartásához a gyanúsított nem rendelkezett engedéllyel.
Az I.r. gyanúsított 2018. július 14-én 15 óra 20 perc körüli időben Nagykanizsán, az Erdész utcában egy BMW X3 típusú személygépkocsival közlekedett, majd az autóval a hegyi ABC-nél az úttesten keresztben állt meg, ezáltal forgalmi akadályt képezett. A fenti időben és helyen egy nő, a sértett is arra közlekedett egy Nissan Micra típusú személgépkocsival. Mivel a gyanúsított az úttesten keresztben lévő autója miatt meg kellett állnia, dudálni és villogtatni kezdett, az utasa pedig mutogatott.
BMW és gázpisztoly
Rövid idő múlva, miután a gyanúsított elindult, a nő tovább tudott közlekedni a városközpont irányába, majd az autó visszapillantó tükrében észrevette, hogy a gyanúsított BMW típusú autójával – a sértettek fenti magatartása miatt – követni kezdte és még az Erdész utcában utolérte az általa vezetett autót, majd annak előzésébe kezdett. Amikor a Nissan Micra típusú jármű mellé ért, a gépkocsit vezető nőre és utasára a BMW nyitott jobb első ablakán keresztül egy fegyvernek látszó tárgyat fogott, amivel azt a látszatot keltette, hogy lövést fog leadni. A sértett és utasa ijedtségükben azonnal a Nagykanizsai Rendőrkapitányságra hajtottak, ahol feljelentésüket megtették, magánindítványukat a terhelttel szemben előterjesztették.
Az ügyben megtartott házkutatás alkalmával a gyanúsított autójából egy ZORAKI MOD 9127-T típusú gáz- és riasztófegyver került elő, amely lefoglalásra került, annak tartása engedélyhez nem kötött. A lefoglalt gáz- és riasztófegyver méreténél és formájánál fogva még az átlagosnál nagyobb fegyverismerettel rendelkező személyek megtévesztésére is alkalmas, ezért közbiztonságra különösen veszélyes eszköznek minősül.
A férfi ellen a Nagykanizsai Járási Ügyészség teljesítményfokozó szerrel visszaélés, egészségügyi termék hamisítása, és lőfegyverrel visszaélés bűntette, valamint zaklatás vétsége miatt emelt vádat – értesült honlapunk dr. Pirger Csabától, a Zala Megyei Főügyészség ügyész-szóvivőjétől.