Honvédelmi elismerésben részesült a nagykanizsai hivatalvezető

A védelmi igazgatás napja alkalmából, évtizedes, a honvédelmi igazgatást meghatározó mértékben segítő munkája elismeréseképpen Szalay-Bobrovniczky Kristóf honvédelmi miniszter a Honvédelemért Kitüntető Cím III. fokozatát adományozta Dr. Józsa Zsanettnek.

A Zala Vármegyei Kormányhivatal Nagykanizsai Járási Hivatalának hivatalvezetője a kitüntető címet Budapesten, a Stefánia Palotában vehette át dr. Varga Attila Ferenctől, a Honvédelmi Minisztérium Védelmi Igazgatási Főosztályának főosztályvezetőjétől még június 27-én, kedden délelőtt.

Dr. Józsa Zsanett járásvezetői tisztségével egyidejűleg, 2013. január 1. óta tölti be a Nagykanizsai Helyi Védelmi Bizottság elnöki pozícióját. Nevéhez fűződik – többek között – a Principális-csatorna évtizedek óta árvízveszélyt jelentő, elhanyagolt állapotának felszámolása.

Emellett elévülhetetlen érdemeket szerzett a murai árvíz mentési munkálataiban, illetve a 2013 telén kialakult hóviharokban elakadt személy- és teherjárművek mentésének, a hófúvásban ragadt emberek ellátásának, elszállásolásának megszervezésében is.

Közreműködésével országosan egyedülálló módon sikerült Nagykanizsán toborzó pontot létrehozni, melynek működése nagymértékben járult hozzá a területvédelmi zászlóalj személyi állományának feltöltéséhez – közölte honlapján a Zala Vármegyei Kormányhivatal.

Át akarta verni az ügyintézőt egy nagykanizsai férfi

Egy 48 éves nagykanizsai férfi április 6-án Olaszországban, Torino közelében közlekedett autójával, amikor őt a rendőrhatóság közúti ellenőrzés során megállította.

Az eljáró olasz rendőr észrevette, hogy a kanizsai férfi Magyarországon kiállított vezetői engedélye 2019. január 7-én már lejárt, ezért azt elvette.

Emberünk április 9-én megjelent a nagykanizsai okmányirodában (kormányablakban) és valótlanul bejelentette, hogy jogosítványát Olaszországban elveszítette. A férfi bejelentéséről az eljáró ügyintéző jegyzőkönyvet készített, amelyet az ügyfél aláírt, így közreműködött abban, hogy valótlan adat kerüljön a közhiteles nyilvántartásba.

Az ügyben a Nagykanizsai Járási Ügyészség közokirat-hamisítás bűntette miatt emelt vádat – értesült honlapunk dr. Pirger Csabától, a Zala Megyei Főügyészség ügyész-szóvivőjétől.

A nagykanizsai kormányablak

Kormánytisztviselőt ütött Nagykanizsán

Egy nagykanizsai 50 éves férfi május 28-án 10.00 óra körül felkereste a Zala Megyei Kormányhivatal Nagykanizsai Járási Hivatala Foglalkoztatási Osztályát, ahol a sértett és társa kormánytisztviselőként látják el feladatukat. A férfi az ügyfél eligazítóban kapott sorszámmal felment a 2. emeleti iroda elé várakozni, ahol azt tapasztalta, hogy az irodába olyan ügyfél ment be előtte, akinek két számmal magasabb sorszáma volt, mint az övé, ezért benyitott az irodába és ezt szóvá is tette.

A sértett már foglalkozott az ügyféllel, ezért munkatársa közölte a férfivel, hogy menjen hozzá, segít neki. Az ekkor még nyugodt férfi álláskeresésben kért segítséget, megnézték a számításba jöhető lehetőségeket, majd kiválasztottak két segédmunkás munkakört. Az állásinformációs lapon történő adatrögzítés céljából az ügyintéző elkérte férfi személyi igazolványát, aki azt nem adta, csak bediktálta az adatait.

A nagykanizsai kormányhivatal épülete

Az ügyintéző ismerte korábbról a férfit, ezért az adatok bemondását így elfogadta. A kitöltött állásinformációs lapot kinyomtatták, a férfi aláírta, majd egyik példányát átvette. Az ügyintézővel abban egyeztek meg, hogy a munkahelyekre személyesen elmegy vagy megpróbálja felvenni a kapcsolatot a cégekkel a lapon megadott elérhetőségeken.
A férfi mintegy 10 perc múlva feldúltan visszatért, s számon kérte az ügyintézőn, és a sértetten, hogy az adott telefonszámokon egyik céget sem éri el, majd indulatosan kifogásolta, hogy egy számmal kevesebb szerepel telefonszámként a papíron, ezért nem tud kapcsolatba lépni a munkáltatókkal.

Cinikus megjegyzéseket tett az ügyintéző felé, hogy van-e telefonja, mert ha nincs, akkor ő majd ad neki. Az ügyintéző a papírt ellenőrizve megállapította, hogy a telefonszám helyes, nem hiányos, ám a férfi ekkor már a sértett kormánytisztviselőhöz kezdett el zaklatottan beszélni, a kormánytisztviselőket eljárásuk miatt tegezte, ”f…….ó g…..nek, nácinak” nevezte, annak ellenére, hogy az ügy intézője közben meg is kísérelte telefonon elérni az egyik munkáltató céget.

Az irodában egymás mellett elhelyezett asztalok mellől felálló férfi bokszoló mozdulatokat tett, az egyik monitort szándékosan felborította, másikat pedig lerántotta a földre, amelynek a sarka eltörött. Közben a férfi egyre idegesebben, magát felhergelve kiabált a vele korábban rendszeresen foglalkozó, segítséget nyújtó sértettel, aki a fal mellett ült és így a férfi az asztalt megkerülve, további trágár szavak kíséretében be tudta szorítani a fal mellé. Közben a sértett látva az ügyfél állapotát, kérte kollégáját, hogy hívja a rendőrséget.

A férfi előbb jobb öklével a szemüvegét levevő, arcát ösztönösen elfordító sértett arca felé ütött, mely ütés a sértett fején a jobb füle mögötti részt érte el. Ekkor férfi felszólította, hogy „nézz rám, te f……ó g….!”, s mikor a sértett ismét ránézett ismét arcon ütötte a tisztviselőt.

A dulakodás hangjaira a biztonsági őr is bement az irodába, közbelépett, megfogta férfit, megpróbálta elhúzni a sértett közeléből, miközben mindketten ráestek az asztalra. Ekkor úgy tűnt, hogy a férfi elindul a szobából kifelé, ám hirtelen visszalépett és a sértettet ököllel még egy alkalommal fejen ütötte.
A sértett a bántalmazás következtében 8 napon belül gyógyuló könnyű sérülést szenvedett.

Az ügyben a Nagykanizsai Járási Ügyészség hivatalos személy elleni erőszak bűntette miatt emelt vádat – tájékoztatta honlapunkat dr. Pirger Csaba, a Zala Megyei Főügyészség ügyész-szóvivője.

Ajtóbroblem a kanizsai kormányhivatalnál

Ezt a fényképet a nagykanizsai Sugár utcában található kormányhivatal kirendeltségének ajtajáról készítették.
A fotocellás ajtó állítólag hónapok óta nem működik!
A hivatalba érkezők és onnan távozók cibálják, lökdösik, már aki egyáltalán boldogul vele! – olvastuk a Facebookon.

(Az elvileg fotocellás ajtó, amelyet most az ügyfelek és az ott dolgozók egyaránt kézi erővel nyitnak-zárnak)

Egyébként pont a napokban adta hírül a Zala Megyei Kormányhivatal, hogy több mint 108 millióból korszerűsítik a Nagykanizsai Járási Hivatal Nyugdíjbiztosítási és Családtámogatási Osztályának helyet adó épületét. (Nagykanizsa, Sugár u. 4.).
A felújítás május közepéig tart és remélhetőleg addigra majd ezt a bejárati ajtót is meg fogják csinálni ???