Ápolót ütött a kanizsai kórház sürgősségijén

D. (férfi) gyanúsítottat 2018. január 13-án 20 óra körüli időben az OMSZ beszállította a Nagykanizsa, Szekeres utca 2-8. szám alatt levő Kanizsai Dorottya Kórház Sürgősségi Betegellátó Osztályára rosszulléte miatt.
Őt az osztályon ellátták, majd kiküldték a folyosóra azzal, hogy várja meg a betegellátásról készült dokumentumok kiadását. Mivel D. továbbra is rosszul érezte magát, hangoskodni kezdett, majd többször benyitott a vizsgálóba azzal, hogy nem tud tovább várni, kéri a papírjait.

(A Kanizsai Dorottya Kórház SBO részlege)

Egy idő után az egyik férfi ápoló bezárta a vizsgáló helyiség ajtaját, ezután D. a folyosón kezdett el kiabálni, hangosan szitkozódni, követelte, hogy mondják meg neki az ügyeletet ellátó orvos nevét, mivel fel akarja jelenteni.
Mivel az ápoló úgy hallotta, hogy D. az ő egyik kolléganőjével hangoskodik, kiment a folyosóra, és megpróbálta megnyugtatni D-t. Ő továbbra is azt követelte, hogy az ápoló írja le az éppen beteget ellátó orvos nevét.
Az ápoló ekkor D. hozzátartozói felé fordult, D. azonban felemelte az öklét és állon ütötte az ápolót.
Mivel a sértett szája vérezni kezdett és elharapta a nyelvét, ezért visszament a vizsgálóba.
A vádlott erőszakos magatartásának a helyszínre kihívott rendőrök vetettek végett.
A férfi ápoló, aki az 1997.évi CLIV.tv.139.§-a értelmében közfeladatot ellátó személy, a bántalmazás következtében az ajak és a szájüreg nyílt sebzését és koponya zúzódást szenvedett, melynek tényleges gyógytartama 7 napra tehető.
Mindezek miatt az agresszív férfit a Nagykanizsai Járási Ügyészség közfeladatot ellátó személy elleni erőszak bűntettével vádolta meg.