Semmelweis napot rendezett a kanizsai kórház a Csótónál

Családias hangulatban gyűltek össze a Kanizsai Dorottya Kórház dolgozói a Csónakázó tónál megrendezett Semmelweis napon pénteken.
Az egybegyűlteket Cseresnyés Péter államtitkár is köszöntötte.

„- Mi magyarok, büszkék lehetünk az egészségügyünkre, minden kritika ellenére. Ha összevetjük, az Európa Unióban működő egészségügyi rendszerekkel, önöknek köszönhetően, kiváló hálózatunk van, kiváló ellátást kapunk abban az esetben, ha erre az ellátásra rászorulunk. Ezt szerettem volna megköszönni önöknek, hogy ünnepet, hétvégét feláldozva abban segítenek, hogy minél jobban, minél aktívabban tudjuk végezni a munkánkat és tudjuk élni mindennapi életünket.” – mondta többek között az államtitkár.

(Résztvevők egy csoportja a kórház Semmelweis-napi rendezvényén)

Ezen ünnepi beszéd után vette át a szót Tóth Nándor alpolgármester. Köszöntötte az egybegyűlteket Nagykanizsa város vezetése nevében, megköszönte a megelőzésben az egészségápolásban és a gyógyításban véghez vitt rendkívüli erőfeszítéseket. Kitért az alapellátás fejlesztéseire is. Az elkövetkezendő hónapokban, többek közt a Szent Imre utcai fogászati szakrendelő teljes egésze megújul valamint a műszerpark is felújításra, korszerűsítésre kerül.

A kiskanizsai Nagyrác utcai orvosi rendelő is megújul, és egy vadonatúj, gyermekorvosi rendelő kerül kialakításra a Csengery utcában. Az alpolgármester ígéretet tett, hogy Nagykanizsa város ahogy eddig is, ezután is segíteni fogja a kórház működését és fejlesztését.

Ezt követően Brünner Szilveszter főigazgató adta át az elismeréseket és kinevezéseket a kórház dolgozóinak.

(Adjunktusi kinevezést vehetett át Dr. Tankó Magda is)

A Semmelweis Ignác emlékérmet idén Fehér Éva nyugdíj előtt álló, orvosi könyvtáros kapta.

A főorvosok ajánlásával, főorvosi kinevezést kaptak:

Dr. Kiss Annamária – Egynapos szemészeti ellátás
Dr. Tucsek Éva – Szülészet-nőgyógyászati osztály
Dr. Zsiray Zsolt – Szülészet-nőgyógyászati osztály
Dr. Hajba Péter – Központi röntgen
Dr. Kovács András – Intenzív Therápiás osztály
Dr. Lutár András – Általános Sebészeti osztály

A főorvosok ajánlásával, adjunktusi kinevezést kaptak:

Dr. Falkus Brigitta – Központi röntgen
Dr. Tankó Magda – Belgyógyászati osztály
Dr. Paukovics Diána – Urológiai osztály

Az osztályvezető főorvos ajánlásával, kiváló kórházi dolgozó elismerésben részesültek:

Bősze Tünde – orvos írnok
Dömötörfiné Nagy Márta – könyvelő
Dr. Buda Gabriella főorvos
Horváth Olga – gyermekápoló
Krémer Erzsébet – műtősnő
Nunkovics Istvánné – vezető ápoló
Sárköziné Nagy Csilla – szakasszisztens
Takácsné Németh Anikó – cytológiai szakasszisztens
Fekete Jánosné – fizioterápiás asszisztens

Az osztályvezető főorvosok javaslata alapján, főigazgatói dicséretben részesültek:

Benke Attila – műtős
Borosan Erhard – műtősegéd
Cziráki Béla – csoportvezető
Csordás Erika – orvos írnok
Dr. Giliczné Péter Edit – asszisztens
Göller László – udvari munkás
Horváth Tiborné – szakasszisztens
Miháczi Tünde – képi diagnosztikai asszisztens
Pernesz Balázs – konyhai kisegítő
Sürgősségi Betegellátó Osztály orvos-írnok kollektívája
Szép Gyuláné – asszisztens
Tislérné Kuzma Gabriella – orvos írnok

A Zalakarosi Fürdő a 2019. évet az Egészség évének nyilvánította, és kiemelt figyelmet szentel a dolgozóik egészségvédelmének, a vendégek egészségmegőrző és rehabilitációs gyógyítási folyamatainak, valamint az egészséges életmód népszerűsítésének. Ebből az alkalomból, a Zalakarosi Fürdő Zrt. a Zalakarosi Fürdő Gyógyászatért díjat alapított, melyet idén első alkalommal ezen a Semmelweis-napi eseményen, Cziráki László vezérigazgató adott át Laky Zsuzsival, Dr. Brünner Szilveszter főigazgatóval együtt. A díjat Dr. Fliszár Mária főorvos és Nemes Lászlóné fiziológiai szakasszisztensek kapták.

A Magyar Egészségügyi Szakdolgozói Kamara 2019. évi Semmelweis kitüntetését Lakatos Zsuzsanna – traumatológiai ápoló és
Vámosiné Németh Mónika – higiénikus kapták.

Az elismerések után, jutalmazták a főzőversenyen résztvevőket is. Idén első alkalommal a Zalakarosi Fürdő Zrt csapata is részt vett a versenyben és különdíjban részesültek.
A szépségkirálynőt és udvarhölgyeit azaz a „Kórház Szépeit” is megválasztották, a díjat Európa Szépe, Zalakaros arca Laky Zsuzsi adta át.

Második udvarhölgy
Mérő Ildikó – Traumatológiai osztály

Első udvarhölgy
Szilágyi Cintia – Pénzügyi osztály

Szépségkirálynő
Kovács Anett – Újszülött osztály

Az ünnepséget követően, zenekar szórakoztatta az egybegyűlteket. (Kép és szöveg: Szalai Szilveszter – KanizsaPress)